Kim Taehyung || Tae ff

13.rész

  Taehyung döbbent arccal pislogott rám, majd dühösen csapott öklével combjára.
-Teljesen elment az esze! Nem értem.... - dörzsölte orr nyergét.
-Nyugodj meg! - Kértem. - Meg kell keresned őt, át küldtem neked egy kódot, amivel rá tudsz csatlakozni a hadügy megfigyelő rendszerére, így láthatod a mozgásokat. Csak kérlek, légy óvatos, és ne szidd le nagyon. Azt majd... azt majd tőlem meg kapja!
  A férfi fel nevetett.De nekem nem volt kedvem nevetni, hisz ami a Dionysos aktában volt, az bizony komoly félelmet keltett bennem. A legjobb katonák eltűnése, és a listán szerepelt néhány név, akik még nem tűntek el. A legelső név:Jeon Jeongkook! Ő lenne a következő!
-Tőled úgyis jobban tart, mint tőlem!-Rántott vissza Tae a gondolataimból! - Mindig azt hallottam tőle, ha valami balul sült el, Jiu, ki fog nyírni, mit kapok ezért Jiu-tól, vagy hogy Jiu-nak el sem merem ezt mondani.
  Vele nevettem én is, bár a vidámság csak felszínes volt, de nem akartam mutatni előtte mennyire féltem.
  Hiába katonák mindketten, most teljesen kiszolgáltatottak.
   Nehéz sóhajt engedett el, majd egy darabig csendben figyelt, mígnem úgy éreztem nem bírom tovább.
-Mi... ma baj?
   Taehyung egy halvány mosollyal az arcán rázta meg fejét.
-Annyira szép vagy! - mondta csendesen. - Annyi mindent meg szeretnék mutatni neked magamból, annyi mindent szeretnék veled csinálni. Például el vinni a tengerhez! Voltál már a tengernél Jiu?
-Nem! - ráztam a fejem.
-Van ott egy magas kilátó! Régen a barátokkal mindig arra másztunk, hogy aztán apám minden alkalommal idegbajt kapva pofozzon fel... egy nap le ugrottam, és majdnem meg fulladtam. Apám nem szidott le, de láttam az arcán a csalódást, a félelmet. Attól a naptól fogva elkerültem a tengert...
-Taehyung! - suttogtam.
-Hiányzik apa! Úgy volt hogy ezen a szombaton találkozunk, de... mindegy! Ekkora utat meg tesz a semmiért.
-Én... én beszélhetek vele ha szeretnéd. Ha gondolod... el bozhatom Neked!
  Taehyung meglepetten kapta fel a fejét.
-Tényleg? Meg tennéd?
-Érted bármit! - mondtam, de ahogy agyamig el jutottak az el hangzott szavak, számra kaptam a kezem.
-Jiu... ugye... ugye nem csak sajnálatból teszed értem. Mármint, értem hogy segíteni akarsz, de ugye... nem csak a sjnálat miatt.
  Éreztem ahogy a könnyeim végig marják az arcom, de nem fordítottam el azt.
-Nem, Taehyung, nem amiatt! - halkan mondtam, de Ő értette, és szélesen el mosolyodva nézett. Szinte ragyogott az arca, jellegzetes doboz mosolyától, amitől olyan angyalian gyermeki lett az egész lénye, mégis meg maradtak a kemény férfias vonások, amitől szívem folyamatosan kiugrani készült helyéről.
-Akkor, remélhetem hogy egy kicsit is kedvellsz?
-Igen, kedvellek! - motyogtam, de tudatni akartam vele, hogy mennyire. - Nem is olyan kicsit!
  A végére teljesen zavarba jöttem, így inkább tenyerembe temettem arcom.
-Én is nagyon kedvellek, Jiu! - hallottam meg hangját, mire teljesen elvörösödve kaptam rá tekintetem.
   Pillantásától még a testem is égni kezdett, de képtelen voltam másfele nézni. Rabul ejtett a tekintetével, és én már csak azt vettem észre, hogy a könnyeim újra meg indulnak.
-Gyere haza, kérlek... - motyogtam, majd zokogva temettem arcom tenyereimbe.

  Kimerülten nyitogattam szemeimet, majd az ablak irányába pislogtam, amin be szűrődött a kora reggeli fény. De valami furcsa volt.
   Ahogy az ablakhoz sétáltam, el húztam a függönyt és meglepődve meredtem az égboltra. Vagyis ami látszott belőle.
   A légzőburok egyre jobban hasonlított egy szivárvány színben pompázó szappanbuborékra.
  Töprengve fordultam el, mikor kopogás hangja ütötte meg fülem.
-Gyere!
   Jin dugta be fejét, de az ablakra nézve legyintett.
-Itt van Namjoon! - mondta, majd miután bólintottam, el is tűnt.
  Gyorsan át öltöztem, majd sietős léptekkel a nappaliba vettem az irányt, ahol a két férfi csendesen beszélgetett egymással.
  Namjoon, ahogy meg látott, fel pattant, majd felém indult, de nem vártam meg, mig oda ér, mert szinte rohantam,hogy aztán a karjaiba vetethessem magam!
-Nam... - szippantottam be ismerős illatát, mire halkan fel kuncogott. - Annyira aggódtam!
-Mondtam, hogy miattam nem kell, meg vannak a magam forrásai!
   Hevesen bólogatva fúrtam arcom mellkasába.
-Nos... van már valami fejlemény? Egyébként, csak kíváncsiságból, hogy kavarodtál Te össze Tae-val, hm? - tolt el magától.
-Hát öhm... mikor nálad jártam-motyogtam egy nagy levegő vétel után-mondtál valamit, a frekiről. Haza mentem, és... hát rá csatlakoztam, és sikerült elkapnom Taehyung segélykérő hívását....
-És nekem miért nem mondtad el? - Kérdezte halkan Namjoon, de a hangján érezni lehetett a csalódottságot.
-Nem tudom! - motyogtam zavartan a pulcsim ujját piszkálva. - Mostanában annyira el voltál tűnve, mint ahogy Jungkook is, és úgy éreztem nincs jogom zavarni titeket.
-Ez hülyeség! - csattant fel Namjoon, majd az állam alá nyúlva kényszerített hogy rá nézzek. - Jiu, a legjobb barátom vagy, olyan vagy nekem mint a kis húgom, mindíg zavarhatsz, és mindig lesz rád időm! Meg aztán, Tae az unokaöcsém, gondolod hogy ez nem érdekelt volna?És tudod mit, látom mikor hazudsz! Mi az igazság?
   Meglepetten pislogtam rá. Ennyire átlátszó lennék?
-Ahj...nem akartalak belekeverni. Azt hittem... azt hittem egyedül is meg oldom, Taehyung hazajön, el mondja mit talált és... és...
-És mi?
  El hallgattam, azért mindent én  sem mondok el!
-Egymásba szerettek! - vinnyogott Jin, mire dühösen fujtatva mentem hozzá, hogy meg csapkodjam.
-Hé, állj már meg! - kapott utánam Nam, majd fürkészve figyelte az arcom.
-Beszéljük meg! - sóhajtotta végül.
-Nincs ezen mit beszélni, Ő bennragadt,Kook utána ment, a hadügy terel, közben mindent lezárt, a legfelsőbb bíróság meg kotlik az ügyön.
-És Te? Te hogy vagy?
-Én... fáj! Nagyon fáj! - motyogtam sírva, mire Namjoon átkarolt én pedig hálásan bújtam a védelmező karok ölelésébe.
   Egy kicsit, talán egy kicsit úgy érezhettem, mintha újra gyerek lennék, és Namjoon mint mindig vigyáz rám, és minden a leg nagyobb rendben!
-Beszéltem Taewon-al, szombaton érkezik. Azt mondta itt marad addig amíg  Taehyung haza nem tér! - mondta Nam kis idő múlva. - Szeretne találkozni Veled!
-Jó! - Bólogattam. - Meg igértem Tae-nak, hogy ha eljön, akkor beszélhet vele!
-Az jó! - bólogatott Nam, majd a tábornok felől érdeklődött.
  El mondta, hogy ő segített neki kihozni őt, na meg persze Jin. Persze én erről semmit sem tudtam, de nem tettem szóvá, hiszen ha úgy vesszük nekem is vannak azért hiányosságaim információ meg osztás terén!
   Egy darabig még beszélgettünk, aztán Namjoon el ment, én pedig el vonultam a szobámba, ahol a férfi hologrammja virított. Meg kértem, hogy ne kapcsolja kia a képet, ha esetleg el alszik, tudjak rá figyelni.
  Ez már a második éjszakánk volt, ami így telt, hogy míg aludt én vigyáztam rá, meg Jin, aki az éjszaka közepén be jött és figyelt, hogy én is aludhassak.
  Hálás voltam, neki is és Jisoo-nak is , hogy ilyen jó barátai a férfinak!