Do you love me? ( Noah Schnapp ff.)

16.

Reggel az ébresztőm hangjára ébredtem. Komótosan felöltöztem, megreggeliztem, és elcsomagoltam a szendvicsemet. Fogat mostam, és felkentem egy kis sminket, ami korrektorból, egy kis pirosítóból és szempillaspirálból állt. Ezután felvettem a cipőmet, és elindultam az iskola felé. Busszal kellett mennem, mert messze lakunk a sulitól. Amúgy utálok buszozni. Olyan fura érzésem van amikor felszállok rá. Mintha valaki figyelne. Na mindegy.
Sikeresen odaértem az iskola kapujához. Mielőtt bementem megálltam, és vettem egy mély levegőt. Aztán elindultam befelé, és meg kerestem az osztályt amibe járok. Szerencsére elég hamar megtaláltam. Már messziről hallani lehetett ahogyan kiabálnak. Soha nem értettem miért kell úgy ordibálni, hogy a fél világ hallja.
Megérkeztem az osztály elé. Először csak bekukucskáltam. Voltak szimpatikus emberek, és voltak kevésbé szimpi emberek is. De ez normális nem? Újból vettem egy mély levegőt, és bementem.
- Sziasztok!- köszöntem az osztálytársaimnak.
- Ez nem lehet igaz!- nézett rám egy csaj- Nem elég, hogy megkaptuk a legszarabb tanárt ofőnek, még ez is ide fog járni. Komolyan mondom mi lesz még itt?- az elkeseredett arcomat látva gúnyosan felröhögött, és őt követte a két barátnője is.
Leültem a leghátsó padba egyedül, és imádkoztam, hogy senki ne üljön mellém. Így is történt. Egész nap senki nem foglalkozott velem, mindenki kibeszélt és hasonlók.
Utolsó óra után pont indultam volna haza, amikor valaki megállított.
- Hé! Várj egy kicsi!!- kiabált utánam.
- Igen? Baj van? Te is azért jöttél hogy kioktassál? Esetleg azért, mert te is ki akarsz nyírni, mert Noahval vagyok együtt?
- Nem, nem, dehogy.
- Akkor miért állítottál meg?- néztem a lányra, aki látszólag egy kicsit megilletődött
- Láttam, hogy mit műveltek veled. Segíteni szeretnék. Nem akarom, hogy egyedül legyél.- mondta kicsit félve.
- Komolyan??- néztem rá kérdőn.
- Igen. Ismerem őket. Egy osztályba jártam velük általánosba is. Nem bírnál velük egyedül.- nézett rám komolyan.
- Köszönöm.- öleltem meg könnyes szemekkel.
- Amúgy Noémi.- mutatkozott be.
- Én pedig Barbi.- mosolyogtam rá.

Hazaértem, megebédeltem, és leültem a tv elé. Úgy gondoltam, amiről anyáék nem tudnak az nem fáj nekik. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy rezeg a telóm. Noémi jelölt be messengeren. Gyorsan visszajelöltem. Aztán láttam, hogy valaki más is írt. A valaki pedig történetesen Noah volt. Megkérdezte milyen volt az első napom. Leírtam neki mi történt, de a választ már nem vártam meg, mert megjött apa.
- Szia Barbi!- köszönt apum- Milyen volt a suli?
- Őszintén? Borzalmas. Mindenki kibeszélt, piszkált,  és senki sem foglalkozott velem, levegőnek néztek.
- Nem is barátkoztál senkivel?
- De egy lánnyal beszélgettem. Kedvesnek tűnik.- erre apa egy kicsit megnyugodott.
- Figyelj, ha még egyszer piszkál valaki, akkor szóljál és elrendezem neked!- mondta apa a lehető legkomolyabban.
- Rendben.- majd elvonultam a szobámba.

Estefelé megjött anya is. Tesóm koliba van, ezért maximum hétvégén tud hazajönni. Neki is elmeséltem a történteket. Ő is ugyanazt mondta mint apa, hogyha megint piszkálnak csak szóljak neki és elrendezi.
Vacsiztunk, azután elmenten fürdeni. Teletöltöttem a kádat meleg vízzel. Belefeküdtem és hagytam, hogy ellazuljanak a tagjaim, közben pedig mindig azok a mondatok jártak a fejemben, amiket hozzám vágtak. Az volt a legdurvább, amikor elkaptam egy olyan mondatfoszlányt hogy:
- ...ha még egyszer hozzányúl Noahhoz én esküszöm kinyírom.
Jéghideg volt a víz amikor kiszálltam belőle. Fogalmam sincs pontosan mennyi idő töltöttem a fürdőben, de az egyszer biztos, hogy nagyon sokáig bent voltam.

Nagyon nehezen sikerült elaludnom. Össze-vissza forgolódtam az ágyamban.  Noémivel megbeszéltük, hogy holnap a buszmegállóban fog várni, és együtt megyünk be az iskolába. Örültem, hogy legalább egy ember foglalkozik velem. A többiek meg rohadjanak meg.