Do you love me? ( Noah Schnapp ff.)

8.

Noah majdnem ugyanakkor érkezett meg, mint a sofőr. Éreztem magamon a tekintetét, de nem néztem rá. Zavartan beültem a kocsiba. Éppen hogy csak pár szót szóltunk egymáshoz. Aztán odaértünk Sáráékhoz, elköszöntünk tőle, és mentünk tovább a szálloda felé.
- Szóval...- köszörülte meg a torkát a fiú-  Tényleg depressziós voltál?
- Figyelj! Ez egy nagyon hosszú sztori, de röviden annyi, hogy más voltam, mint az osztálytársaim, ezért piszkáltak, ez rosszul érintett, és nem tudtam feldolgozni. De már jobban vagyok.
- Sajnálom! Ha bármiben tudok segíteni csak szólj!
- Köszönöm.- mosolyogtam rá.
Visszaértünk a szállodába, ahol elköszöntünk, és bementem a szobánkba. Köszöntem a szüleimnek, mire anya rohant oda hozzám:
- Szia Barbikám! Milyen volt? Jól érezted magad? Jól vagy?-fürkészte az arcomat.
Leültem az ágyra és elmeséltem mindent. Anya, később apa is csatlakozott, és feszülten figyeltek. Mikor befejeztem anya megölelt:
- Jézusom, nagyon sajnálom!
- Jól vagyok, csak hát nehéz volt róla beszélni, és nem hittem volna hogy egy  egész közönség előtt fogom elmondani.
- Rendben. Azért ha bármi van, és bármi kell nyugodtan szóljál.- mondta apa, gondolkoztam egy kicsit, majd utána feltettem egy kérdést:
- Átmehetek a szomszédba Noahoz?
- Öhmm...hát menj.
- Köszi.- mondtam, majd kimentem, és megálltam Noah ajtaja előtt, és egy kis hezitálás után bekopogtam. Legnagyobb meglepetésemre nem Noah nyitott ajtót:
- Szia!- köszönt Chloe- Te vagy a szomszédunk?
- Szia! Öhmm...igen. Zavarok?
- Nem, dehogy. Noahoz jöttél igaz?- kérdezte, mire elvörösödtem.
- Hát, igazából igen.- válaszoltam.
- Jaj, nem gáz. Gyere csak be!- invitált a lány.
- Köszi.
Bementem, és egy kicsit körbenéztem. Kicsit nagyobb volt mint a miénk, de ezen kívül ugyanolyan volt.
- Ülj csak le!
- Köszi. Biztos nem zavarok? Látom most érkeztél meg.- kezdtem kínosan érezni magam, mivel Chloe sürgött forgott körülöttem.
- Dehogy, nem zavarsz. Kérsz valamit enni, inni?
- Nem köszi. Segítek kipakolni!- álltam fel, és odaléptem mellé.
- Ohh, köszi! Figyelj, ezeket be tudnád vinni a fürdőbe?- adott a kezembe egy neszeszert.
- Persze.- mondtam, és már mentem is a fürdő felé.
Benyitottam, de ami ott fogadott arra nem számítottam. A szememet eltakartam a kezemmel, de mozdulni nem tudtam.
- Jaj, ne haragudj! Én csak ezt szerettem volna behozni. Nem tudtam, hogy itt vagy.- mondtam, és egy kicsit elszégyelltem magam.
- Semmi baj, nem haragszom. Add csak majd én elrakom.- mondta Noah, aki éppen akkor tekerte maga köré a törölközőjét, és egyáltalán nem tűnt szégyenlősnek, pedig az imént nyitottam rá fürdés közben.
- Okés, köszi.
Ezután visszamentem Chloehoz akin látszott, hogy egy kicsit zavarban van:
- Ne haragudj hogy nem szóltam! Tisztára elfelejtettem hogy Noah a fürdőben van.
- Semmi baj. Bár az tény, hogy elég ciki volt, de semmi baj.
- Jaj tényleg ne haragudj!
- Nem haragszom, csak tudod érdekes, hogy tegnap még arról álmodoztam, hogy milyen jó lesz látni a kedvenc színészemet. Most meg itt vagyok és véletlenül rányitottam a fürdőben.- nevettem fel erőltetetten, mert még mindig sokkos állapotban voltam.
Chloe erre nem tudott mit mondani, ezért pakoltunk tovább. Mikor végeztünk leültünk az ágyra, és beszélgetünk. Közben Noah is végzett, fel is öltözött, és ő is csatlakozott hozzánk. Repült az idő, és egyszer csak Chloe megszólalt:
- Nem tudom ti hogy vagytok vele, de én éhes vagyok, szóval elmegyek kajálni.- állt fel és kiment az ajtón.
Pár percig néma csend volt a szobában aztán Noah szólalt meg:
- Lenne kedved holnap elmenni a Starbucksba?
- Persze, de...a sajtóval mi lesz?- tettem fel a kényes kérdést.
- Van valami sapkád vagy kalapod?
- Igen van.
- Oké. Akkor holnap délután négykor gyere át, hozd a kalapodat és a napszemcsidet. Talán nem fognak majd megismerni minket.- mondta.
- Rendben, és köszönök mindent.- léptem oda hozzá.
- De hisz nem tettem semmi olyat amit meg kéne köszönnöd.- nézett értetlenül.
- Dehogynem. Egy nap alatt többet segítettél nekem, mint egyesek egy év alatt.- mondtam kicsit zavartan- Na, de én most megyek, mert anyáék várnak.
- Oké. Akkor szia! Holnap találkozunk.
- Szia!- köszöntem, és visszamentem a szobánkba.
Vacsora után fürödtem, elvégeztem az esti skin rutinomat, fogat mostam, és elmendten a szobámba. Bedugtam a fülemet, és a holnapi napról ábrándoztam. Lehet hogy Millienek mégis igaza volt? Nem, nem, nem. Biztos, hogy nem.
Ezeken gondolkozva aludtam el.