Do you love me? ( Noah Schnapp ff.)

6.

A fél három előbb eljött, mint gondoltam. Idegesen ültem az ágyamon, és az ujjaimat tördeltem, amikor anya benyitott:
- Gyere kicsim, Noah már vár rád.
- Úristen anya én úgy félek! Mi lesz ha a sajtó...- nem tudtam befejezni, mert anya közbevágott.
- Ne foglalkozz a sajtóval. Azért mész, hogy jól érezd magad. Meg különben is. Lesznek ott biztonsági őrök. Nem lehet semmi baj.- ölelt magához anya.- Na igyekezz, mert itthagynak!
Felpattantam az ágyról, és elindultam az ajtó felé. Mielőtt kiléptem volna,  hátranéztem anyára, aki biztatóan rámmosolygott. Aztán a tekintetem megakadt apán, aki jó szokásához híven délutáni alvását töltötte. Ezen önkéntelenül elmosolyodtam, és elindultam. Az ajtóba Noah várt rám:
- Szia- köszönt.
- Szia. Ugye nem kellett sokat várnod rám?
- Nem, dehogy. Én is nemrég készültem el.- mondta, mire egy kicsit megnyugodtam.
Elindultunk az ajtó felé, és már a folyosón elég sokan voltak, de ami kinn várt, az valami kész őrület volt.
- Van napszemüveged vagy valami sapkád?- kérdezte Noah, a kinti tömeget nézve.
- Van. Várj mindjárt előveszem.
- Rendben.
Amint kiléptünk az ajtón, elkezdtek villogni a vakuk, és csak úgy záporoztak a kérdések:
- Ki ez a lány?
- Noah ő a barátnőd?
- Hogy néz már ki? Noah jobbat érdemel!
- Noah adnál nekünk egy interjút?
Ingerült voltam, amit biztos hogy Noah is észrevett mert odalépett mellém:
- Hé! Minden oké?- nézett a szemembe a napszemcsimen keresztül.
- Persze, csak... én ehhez nem vagyok hozzászokva, és egy kicsit rosszul esik amiket itt kiabálnak.
- Semmi baj, nem kell velük foglalkozni.- ölelt meg, amin egy kicsit meglepődtem, de azért viszonoztam az ölelését. Hallottam ahogy a többi lány sikítozik, vagy rosszmájú megjegyzéseket tesz. Miután kibontakoztunk az ölelésből, a sofőr szólt, hogy ideje lenne elindulni. Beültünk a kocsiba és, már mentünk is. Noah szólt, hogy ne egyenesen az arénába menjünk, mert még el kell menni egy lányért. Közben felhívtam Sárát, hogy legyen készenlétben mindjárt érkezünk. Amint meglátta a kocsit, rohanni kezdett felé. Kiszállt a sofőr, és kinyitotta neki az ajtót, mire Noah átült középre, hogy Sára is beférjen. Miközben elhelyezkedett a kezünk összeért. Éreztem magamon a tekintetét, ezért ránéztem. Körülbelül fél percig szemezhettünk, de nekem örökévalóságnak tűnt. Sára megszólalt, ezért Noah elkapta rólam tekintetét, én meg óvatosan elhúztam a kezemet.
- Szia, Sára vagyok!
- Szia, én pedig Noah, bár már biztos ismersz. Örülök, hogy találkoztunk!
- Hát még én! Úristen Barbi, hogy lehetsz ilyen nagy mázlista?- kérdezte, mire elvörösödtem, és halványan elmosolyodtam:
- Fogalmam sincs.
Az út hátralévő részében beszélgettünk és röhögtünk, de amint odaértünk Noah elkomolyodott:
- Figyeljetek! Tudom, hogy ez nektek új, ezért arra kérlek titeket, hogy végig legyetek mellettem és ne foglalkozzatok a fotósokkal, a többi fannal, főleg azokkal ne, akik rosszat mondanak rátok. Rendben?
- Rendben.- mondtuk szinte egyszerre Sárával.
Kiszálltunk, de ami ott volt az még a szállodainál is rosszabb volt. Igyekeztem mem figyelni a paparazzikra meg a többiekre, de nem nagyon sikerült. Nagy nehez átjutottunk a tömegen, így be tudtunk menni az arénába, ahol rajtunk kívül még nem volt senki, ezért vártunk.