Do you love me? ( Noah Schnapp ff.)

5.

Lementem az étkezdébe, és a kedves szüleim természetesen nem voltak ott. ( mint később kiderül pont elkerültük egymást) Megreggeliztem, és visszamentem a szobánkba, ahol anyumék vártak rám. Még jóformán be sem léptem az ajtón, már közöltem is velük  tényeket:
- Anya, apa! Mint azt már mondtam, Noahék ebben a szállodában szállnak meg. A sors éppen úgy hozta, hogy szomszédok lettünk. Mielőtt elmentem reggelizni, megkérdezte, lenne- e kedvem elmenni vele valahova, és miután meglátta a pólómat azt is felajánlottam, hogy mehetnék vele a talira.- mondtam, mire anyáék úgy meglepődtek, hogy pár percig néma csend volt a szobában. Aztán végre apa megszólalt:
- Azt mondtad a szomszédban van, nem?
- De...- néztem egy kicsit értetlenül.
- Akkor szépen átmegyünk hozzá, és megbeszéljük vele a dolgokat.
Erre a bejelentésre nem számítottam, ezért nem tudtam mit mondani, de amint láttam, hogy az ajtó felé veszi az irányt, visszatért belém az élet:
- Muszáj? Mi hárman nem tudjuk ezt megbeszélni?
- Figyelj Barbi! Ahhoz, hogy elengedjelek, beszélnem kell vele.
Itt viszont már nem tudtam közbeavatkozni, mert mire feleszméltem a döbbenetemből, apa már a szomszéd szoba ajtaján kopogott. Mellette anya állt. Noah nyitott ajtót.
- Jó napot kívánok! Miben segíthetek?- köszönt illedelmesen.
- Szia! Nyugodtan tegeződjünk! Barbi szülei vagyunk a szomszédból, és szeretnénk megbeszélni veled pár dolgot.- mondta apa. Szegény fiú egy kicsit megrémült.
- Öhmm... rendben. Gyertek be!
A szüleim bementek, ezért a beszélgetés többi részét már nem hallottam.

Durván egy órán keresztül beszélgettek. Már azt hittem, apa és anya átköltöztek Noahhoz. Aztán hirtelen benyitottak mind a hárman.
- Hűűű...- gondoltam- ez nem jelenthet semmi jót.
- Jó hír!- szólalt meg apa.
- Éspedig?
- Mehettek együtt, de megbeszéltük, hogy akkor elmentek Sáráért is.
- Komolyan??? Úristen!!! Köszönöm!!!- ugráltam örömömben. Irtózatosan boldog voltam. Közben Noah elment, mondván, hogy készülődnie kell. Úgy beszéltük meg, hogy fél 3-kor indulunk, mivel neki egy órával előbb oda kell érnie. Felhívtam Sárát, anya meg beszélt a szüleivel, és megegyeztünk, hogy háromnegyed 3-ra ott leszünk érte. Lefeküdtem az ágyamra, bedugtam a fülest a fülembe, zenét hallgattam, és bámultam a plafont. Nem hittem volna, hogy ilyenek történnek. És hogy pont velem!