Do you love me? ( Noah Schnapp ff.)

23.

*Tíz évvel később*

Éppen a sminkasztalom előtt ültem, és az utolsó simításokat végeztem a sminket, mikor hirtelen kicsapódott az ajtó.
- Anyaaaa...- hisztizett a négy éves kisfiam- Apa megette a sütimet.
- Tényleg? Na most megyek és jól megszidom.- mondtam mosolyogva, és kimentem a nappaliba.
- Édesem ez most komoly? Megetted a gyerek sütijét? Nem szégyeled magad?- néztem komolyan a férjemre.
- Jaj szívem, ne fújd fel így a dolgot. De tudod mit? Elmegyek és veszek még.- állt fel a kanapéról Noah.
- Vigyél engem is, vigyél engem is!- ugrált Henry.
- Jólvan. De akkor gyorsan öltözz fel.
- Várj, mindjárt adok valami normális ruhát.- kiáltottam utána.
Henry elfutott a szobájába, így kettesbe maradtunk Noahval.
- Még mindig olyan gyönyörű vagy.- mondta, majd egy gyors puszit lehelt a számra.- Szerencsésnek mondhatom magam, hogy itt vagy nekem.
- Jajj Noah zavarba hozol!- tűrtem egy tincset a fülem mögé.
- Anyaaaaaaaaa- hallottam meg Henry hangját.
- Hív a kötelesség!- mondtam, de még egy gyors puszit adtam neki mielőtt elmentem volna Henryhez.
Hát igen. Tíz év telt el az első találkozásunk óta. Nagyon sokan azt mondták ,,Jaj tiniszerelem! Majd elmúlik." Nálunk nem. Egy kicsivel több mint tíz éve vagyunk együtt. Össze is házasodtunk és van egy gyönyörű kisfiúnk is. És igaz hogy még nem tudja, de várandós vagyok a második közös gyerekünkkel. Ma szeretném neki elmondani, csak még nem tudom hogyan.
Bementem Henry szobájába, kivettem egy farmernadrágot, egy piros csíkos pólót és egy vékony kiskabátot. Segítettem neki felöltözni, majd együtt visszamentünk a nappaliba, ahol Noah már várt ránk. Felhúzták a cipőjüket, elköszöntek és elmentek. Egy darabig néztem ahogy eltávolodnak, aztán becsuktam az ajtót. Hirtelen tök jó ötletem támadt. Írok egy levelet a leendő gyermekünk nevében, és lerakom az asztalra mintha a postaládában találtam volna.
Elmentem a sminkes szobámba egy papírral, és egy tollal a kezemben. Szépen megírtam a levelet, és a végére beraktam két képet a magzatról, amiket még az ultrahangon csináltak. Mikor késznek éreztem, elraktam. Kitaláltam, hogy estefelé Noaht elküldöm boltba, és mikor hazajön a levél már ott lesz az asztalon. Gondolatmenetemet egy kopogás szakította meg. Visszajöttek. Mosolyogva mentem nekik ajtót nyitni.
- Képzeld anya, apa vett nekem csokis sütit!- újságolta boldogan Henry.
- Igen, és képzeld az volt a legdrágább.- sóhajtott Noah, mire én oldalba vágtam.
- Ne rontsd el a kedvét!
Sóhajtott egyet, majd leült az asztalhoz, hogy elfogyassza az édességet.

Este hat óra van. Itt az idő. Vettem egy mély levegőt és odamentem a férjemhez.
- El tudnál menni boltba, hogy tudjak csinálni vacsit?
- Persze. Csak akkor írt össze mit hozzak.
- Köszönöm.- néztem rá hálásan.
Odaadtam neki a cetlit, ő pedig köszönt és kilépett az ajtón. Bementem a sminkes szomába és elővettem a levelet. Visszamentem a konyhába, leraktam a pultra, és elmentem játszani a fiammal, csakhogy eltereljem a gondolataimat.
Fél óra múlva kopogtak az ajtón. Felálltam és elindultam az ajtó felé. A hasam nagyon durván görcsölt és hányingerem volt az izgulástól. Noah belépett az ajtón.
- Volt minden?- erőltettem mosolyt az arcomra.
- Igen sikerült mindent megvennem. Mondd csak mit fogsz ebből csinálni?
- Egy kimondottan magyar ételt. Pörkölt nokedlivel. Szerintem imádni fogjátok.
- Jól hangzik!- indult meg a konyha felé, mire a hasam borsó nagyságúra zsugorodott.
- Hát ez meg micsoda?- mutatott a levélre.
- Nem tudom. A postaládában találtam. Szerintem a tiéd.- mondtam és úgy tettem, mint aki nem tud semmit. Noah lassan kibontotta a borítékot és elkezdte olvasni a tartalmát. Láttam az arcán mennyire elérzékenyült, és meghatódott. Mikor a végére ért még a könnyei is kicsordultak.
- Annyira boldog vagyok Barbi!- ölelt át szorosan, belőlem pedig kitörtek a könnyek. Mikor szétváltunk hosszasan megcsókolt. Közben Henry is megérkezett a konyhába.
- Mi a baj? Miért sírtok?- nézett ránk értetlenül.
- Nincsen semmi baj drágám. Azért sírunk, mert nagyon örülünk.- magyarázta Noah.
- És minek örültök?- kérdezősködött tovább.
Noah bíztatóan rámnézett, én meg biccentettem.
- Henry szívem. Lesz egy kistesód.- mondtam a kisfiam szemébe.
- Hurrá!! Lesz egy kistesóm, lesz egy kistesóm!- ugrándozott Henry örömében, mi pedig átkaroltuk egymást Noahval, és úgy figyeltük a kisfiúnkat.