Mindent amit akarok!!

Levegő be,és ki

Így 2024.szeptember.23.-án,22 évesen állhatok most,a kedvenc kávézom küszöbén, Ethan várva várt beszélgetésére.

Lassan 23 éves leszek, most lesz 5 éve, hogy mi minden történt. Decemberben mondhatom véglegesen, hogy az életem még csak most fog lassan helyre jönni. A kávézót ideges léptekkel közelítettem meg. Nem tudtam, nem olyan gyomorral nyitni az ajtót, hogy mindjárt elhányom magam. Annyira izgultam. Tudtam, nem futamothatok meg, és egyben furcsa, hogy pont Ethannal találkozom először. Milyen ironikus nem? Életem talán első szerelmének mondhatom, akit magam miatt feladtam. De milyen jól is tettem, azóta nincs senkim,de nem mondom, hogy amíg külföldön voltam, hogyis mondjam. Egy két bonyodalom, egy éjszakás kalandok történtek. Mit is mondhatnék, nő vagyok igényekkel. Na meg hormonokkal, sose voltam ezeknek a híve, de ami kell az kell. Így is ahányszor le feküdtem valakivel James jutott eszembe. És higyétek el, elég rossz, amikor valakivel éppen szexeltek, erre mást képzeltek oda. Így is maradtam az érzelemmentes egy éjszakásoknál. Könnyű is volt egyben rohadt nehéz. Mert míg nekem sikerűlt nem tudomást vennem kivel is fekszem le, és nem akartam semmit tőlük, addig pár személy már máshogyan gondolta. Elég nehéz volt egy két személyt lerázni, így az utóbbi egy évben, csak magammal törödtem. Nem akartam senkit sem össze törni, elég volt, ha én az voltam. Képtelen voltam magam mellett tartani mást, és nem azért, mert nem volt jelentkező. Hanem,mert én nem voltam rá képes, érzelmileg. Be kellett vallanom magamnak, Jamesel hiába nem történt semmi, csak flört, mély benyomást tett rám. És az ő személyisége és dögös, sármos külseje. Na senki nem tudta fölözni őt. Ezért is félve nyitottam ki a kávézó ajtaját, mivel tudtam, egyszer múszáj lesz vele találkoznom. De még nem most, nem jött el az ideje, és én sem vagyok felkészülve. Ezért is szóltam Ethanak, hogy tegnap érkeztem. Vettem egy kisebb lakást a közelben. De Ashnak nem szóltam, tudtam elkotyogja anyuéknak, és így James is megtudja. A lakás ügyet is csak Ethanak mondtam el, és csak ő a barátnőjének mondta el, na és persze Zén. A híres külföldi barátom. Vele sem történt soha semmi, családja is van és soha nem tekintettem másképp rá, mint a bátyámra. Én most leszek 23 éves, míg ő már a 30 tapossa októberben. Egy édes kislánnyal a kezében, és a gyönyörű felesége Margaret az oldalán. Nagyon fáj még a térdem, ezért edző cipőben tettem meg a lépéseket az asztalhoz, ahol már Ethan mosolyogva várt engem. Látta rajtam, hogy nehezen megyek, így aggódva oda siettet hozzám.

-Jól vagy Haliey? -bologattam. -Ne aggódj, nehéz még mennem. Többet kell mozognom, és hát a repülő uton nem éppen mozogtam sokat. Amint pedig haza értem, le is döltem, annyira fáradt voltam. De jól leszek, jól vagyok. -bíztató tekintettel és egy láb sajógás mellett elöntöttem egy fanyar mosolyt is, de láttam nem nagyon veszi be. Inkább csak rám hagyja, ismer és tudja, hogy makacs vagyok. Nem nyerne velem szemben. Leültem, le vettem a kabátom és rendeltünk. Én egy Lattet, míg ő egy Americanot. -És mesélj Ethan mi újság veletek? A többiek? -rám nézett és tudta, kire is vagyok kíváncsi igazából. Míg én távol voltam, titkban néztem a közösségi oldalakat. James jóba lett a barátaimmal és közel kerültek egymáshoz. Jamesnek nem igazán voltak barátai. Munka, sok költözés, 2x suli váltás. Hát igen, egy igazi barátja maradt csak. Akit én csak képen láttam és Danielnek hívnak. Ennyit tudtam róla. -Mindenki jól van, Suzy 2 hónap múlva szül, jól bírja a terhességet, talán jobban, mint én. -nevetett, én is vele őszintén. -Örülök, hogy megállapodtál valaki mellett és fiatalon lehetsz apuka. Helyettem is lehetsz fiatalon szülő. -Jajj Haliey, ne butáskodj már. -rosszalóan nézett rám. -De tényleg Ethan, szerinted meg tudok valaki mellett állaponi ilyen hamar? Már én is 23 leszek, azért valakit gyorsan kellene magam mellett tudnom. -Még van két éved durván. Akár 3 is. És ott van...- Ne, kérlek. -nem hagytam folytatni tudtam kit akar mondani. James, na igen, ha lehetne ő lenne az akit szeretnék magam mellé, egy örök élet meg egy nap. Szoktam mondani. -Semmi sem lehetetlen, csak ennyit akarok mondani. De ne is beszéljünk róla. -Köszi. -vonalba húztam a számat. -Ash is jól el van Nickel, nem gondoltam volna, hogy ilyen sokáig bírják majd együtt. Meg súgom megkérte már a kezét is, de majd ezt úgy is mondja neked is. Nem tőlem tudod. -ÚRAM ISTEN, ez komoly? -hangosan fel kiáltottam, nem tudtam mit mondjak. Iszonyat ötültem neki, még egy könnycsepp is legördült az arcomon. -Te most sírsz? -Nem, örülök, ezek öröm könnyek Ethan. El sem hiszed mennyire örülök neki , egyben szomorú is vagyok, hogy mindent kihagytam veletek kapcsolatban. -Haliey, ne mond ezt. És amúgy is, senki nem mondta, hogy csak úgy tünj el, érted? Senki. -mérges lettem,egyben szomorú. Tudtam, hogy igaza van. De a lábam miatt kellett ez az egész, és James miatt. Nem tudtam volna maradni és felállni. Nem akartam,hogy lássanak engem szenvedni. Az jobban fájt volna, hogy látnak szenvedni, mint maga a fájdalom, meg amin keresztül mentem. -Tényleg veled mi újság, azon kívűl, hogy leveleztünk, nem sok mindent tudok rólad. A térded látom még nincs jobban. Ja és mikor akarsz szólni Ashnak, hogy itthon vagy? Még a leveleire sem válaszóltál. Csak a képekre amiket küldött. Tudod mennyire fáj mindenkinek, hogy itt hagytál minket? -Tudom Ethan, tudom. Neke is fáj, el sem tudod hinni, hogy milyen rossz volt egy idegen országban 18 évesen kimenni, főleg ott 21 évesen vagy felnőtt. Egyedül végig csinálni mindent. Érettségi, munka, lakás. Mindent egyedül csináltam végig. Aztán Zén segitett a végén, összehoztam egy céget. Amit én alapítottam, és kineveztem őt a külföldi cég igazgatójának. Mondhatom azt, ő volt a családom helyett a családom. Felnézek rá, és már a családom része. Én lettem a lányu keresztanya is. Ha ő nincs, és nem segít az évek során, elvesztem volna. Ő volt a támaszom az utólsó években. Meg persze a felesége Margaret. A térdem még nem teljesen gyógyult, ezért sem viselek magassarkút. -Ezt észrevettem. -szomorkodótt. -Asht látva és hallva nagyon örülök, hogy attól élte az életét. És nem tudom, hogyan és mikor szóljak neki. De minél hamarabb szeretnék. -Helyes. Miért nem mész át hozzájuk? -Hogy értve? -Hát elköltöztek, és megadhatom a lakcímüket. És meglephetnéd őket. -Megtennéd? Annak nagyön örülnék. -meghatódtam, és egy újabb könnycsepp gördült le az arcomon. Bele sajogótt a szívem, tudtam, hogy ez hiányzott az életemből. A család, hisz így teljes az én életem velük. -Köszönöm.! -átvettem a papírt, amire leírta a címet. -Nagyon Szívesen, de aztán mostmár nem halasztani, minél hamarabb elmenni. Otthon van Ash, Nick dolgozik, Ash az esküvőt szervezi. -Mikor lesz? Ilyen hamar? -Novemberben. -elmosolyogtam. Őszi esküvőt akart mindig, gyönyörő sellő ruhában. -Mindenképp elmegyek, akár már ma is. Ma úgy sincs dolgom, csak pár papírt intézek el. -Örömmel hallom. Anyukádék? -mikor kiejtette anyuákat a száján, összeszorult a gyomrom, és a sírást nyeltem le. Erősnek kell lennem. -Mikor találkozol velük? -Holnap. -Holnap. -mondta utánam. -Igen, holnap megyek be a céghez, mint a cég tulajdonosa és megkötöm a szerződést velük. - Nem tudják,hogy te vagy a tulajdonos? -Nem mert nevet váltottam. Már hivatalosan nem Haliey vagyok. -Na azt látom, név és külső változások. Nem ismertelek fel előszőr. Ha nem küldesz képet hogyan nézel ki, nem tudom hogy te vagy az. -Kellett a név változás, hisza, akkor nem lett volna nehéz kitalálni ki vagyok. -És ez a név már hivatalos? -Igen, az. Minden az. Más a személyi igazolványom is, minden más. -Más lettél, erősebb, határozotabb. Egy erős nő áll ellőttem, vagyis ül. -nevetett. -Csinos vagy, mint mindig. És még szebb, mint valaha. Ha mondhatok ilyet. -Hát köszi, aranyos vagy. -sütöttem le a szemem. -Nem fog senki rád ismerni, ne aggódj. Ez fix. -Ez volt a cél. A baleset óta minden megváltozott. Új én, új élet. Mostantól minden más lesz. -És akkor, hogyan szólíthatlak most már? Léna, Léna Frey. -Hát Léna. Örültem neked, de nekem mennem kell. Suzyt viszem az orvoshoz. Ellenőrzésre, hogy minden rendben van-e. -Persze, menj csak. Örültem, hogy tudtam valakivel beszélni, ilyen hosszú idő után. -Én annál inkább Léna. -elmosolygott Ethan, nekem meg jól esett, hogy így szólított. Tudtam nem fog senkinek mondani semmit, mert felismerni senki nem fog. De még Ethan széjjel kürtölheti. -Majd szólj mi volt. Bár lehet hamarabb tudom meg Ashtől. -Az meg lehet, de neki is mondom majd, csak te tudod meg ők, nem szólhattok senkinek sem. -Nem,nem. Na megyek. -Szia Ethan! -puszival elköszöntünk én pedig ott maradta egyedül a gondolataimmal. Megittam az utolsó korty kávémat, ránéztem a papíra amit Ethan adott Ash címével. Rá néztem a telefonomra. 12 óra, lassan mennem kell boltba, és haza megyek főzni, aztán sütök valamit, és el megyek Ashaz. 

Amíg ezeken gondolkodtam, ideges lettem, a tudat, hogy találkozom a legjobb barátnőmmel. Jól eső izgalom volt, egyben rémísztő. Mit mondunk egymásnak majd? Mit mondok, miért tüntem el? Minden annyira zavaros. Elpakoltam, kifizettem a kávékat, mert én kértem Ethant, hogy beszéljünk. Ezért meghívtam. Éreztem egy újabb sajógást a jobb lábamban, de kénytelen voltam felállni, és megcélozni a mosdót. Erőt vettem magamon és felkészültem, hogy felállok. De rosszúl léptem, és neki mentem valakinek. Leejtettem a telefonom, a lábam egyet roppant és felssziszentem. -Oh, neharagdjon. Nem történt....-egyszerre nyultunk a telefonomért és összeért a kezünk, engem pedig valamiféle ismerős érzés fogott meg. Mintha áram ütés ért volna. Mikor felpillantottam egy ismerős arc és szempár került velem szemben. Ezt nem hiszem el, nem akarom elhinni.  Csak kapkodtam a levegőt be és ki, a lábamat nem éreztem. Leddöbbentem.