Mindent amit akarok!!

A nem várt találkozás

Csak kapkodtam a levegőt be és ki, a lábamat nem éreztem. Leddöbbentem.

 -Jól van hölgyem? -megragadta a derekamat, az idegennek hitt férfi. És hogy hölgyem? Na nem, nem hittem a fülemnek. Összerezentem, és nem mertem fel nézni. Elég volt a hangját hallanom, és az illatát éreznem. Minden oly ismerős volt. Sose gondoltam volna, hogy egyszer bárki jelenléte is ennyire beleolvad az emlékezetembe. Ahogyan a testem reagált az érintésére, az egész porcikám belesajgodt. Megijedtem, hogy fel fog ismerni, de rájöttem, képtelen lesz. Ha be is kellenne neki mutatkoznom, más már a nevem. Max a vezeték nevem ugyanaz. A hosszú derékig érő hajamat levágadtam, és most a vállamig ér, talán egy kicsit hosszabb. A színe sem már az igazi, a világosbarna hajamból, étcsokoládé színű lett, a sötétben már néha hólló fekete. Híztam, de csak pont annyit, hogy nem vagyok annyira vékonyka. Hála istennek pont oda,ahol az idomok csak jobban néznek ki. Ugyanaz vagyok,mint voltam,csak a jobbik kiadásom. Az erősebb,határozotabb, és nőiesebb énem. Nem maradhattam gyerek örökké, egyszer mind felnővünk és, hogy komolyan vegyenek az emberek, imidzset kellett váltanom. Így változtattam a ruhatáramon is. A táncos dolgaimat szinte elégettem. Na jó csak a felét, nem tudtam mindentől megválni. Egyre többet hordok magassarkút és sminkelem magam.Vagyis próbálok,ami a lábam miatt nem nagyon megy. A smink rutinom is azért egy kicsit erősebb lett, mint régebben. A sminkelésem is fejlődött egy kicsit. Talán, ami nem változott az a mosolyom és a nagy szememim. Ami majdnem le is buktatott. Mikor felnéztem.. -Semmi baj. -, húzodtam el tőle. -Én voltam a figyelmetlen. -Oh, dehogyis. Neharagudjon, csak tudja, mindig itt kezdem a napomat és késésben vagyok. És önt sem vettem észre. -mosolygott udvariasan egyet, és zavartan beletúrt a hajába. -Sajnálom, hogy megérintettem, remélem nem tartja illetlenségnek. Nem állt szándékomban letapizni. -elövette a kisfiús zavarát. Ez az, ami nem változott. Hiába változott meg, képtelen voltam nem felismerni. A haja egy kicsit hosszabb, mint amire emlékszem. Az idomai csak erősebbek és jobban mutatnak. Elég csábító. Basszameg, hogy jobban néz ki és rohadt sokat változott. Miért kellett ilyen gyorsan találkoznom vele? És még én hittem azt, hogy szarul van és borzalmas az élete? Dehogyis, mindent amit gondoltam, szerte foszlott. Egy adoniszból lett a szememben istenség. A borosta mégjobban áll neki.Jobban kiemeli az arcát. Sokkal szembe tűnőbb. Szívesen elidéznék rajta és minden egyes vonalat végig nézném.Most kupálodótt ki igazán. A válla olyan széles, hogy az ing alatt is kirajzolodtak az izmai. Ahogy lentebb tévdtem, hát....inkább csak nyeltem egyet. De ami számomra igazán elragadó volt, az a mosolya és a gyönyörű zöld szemei. Csak úgy mosolyogtak reám. Biztos sok lány szívtőrői. Igaz is, mi lehet vele azóta? Biztos van valakije, hisz nagyon kiegyensúlyozottnak tűnik. A gondolataimból, egy kérdés billentett ki. -Khm..Bocsánat, hogy megkérdezem,de mi nem iserjük egymást? -megijedtemm ő pedig erősen gondolkodott. -Tudja itt nem igazán láttam még, de ez a szempár nagyon ismerős nekem. Mint mondtam ez a ...-Törzshelye. -fejeztem be a mondatot és egymásra mosolyogtunk. -Igen, ahogyan mondja.Szóval, nem találkoztunk már? -Nem igazán. Tudja én ma érkeztem külfödről. -Oh, értem. De ahogyan látom ide valósi. Tán nem? -nem tudtam milyen válaszra vár.De nem mondhatom el a teljes igazat. És azt sem szeretném,ha bármit gondoljon most rólam. Pláne azt nem,hogy ismer. -Csak munka ügyben vagyok itt, nem hinném, hogy sokáig itt leszek. -Tehát munkaügy, és miben dolgozol. -nem tudom lerázni. A lelkem mélyén én is itt maradnék, és csak hallgatnám amit beszél. De nem tehetem.Nem jött el az ideje,hog tudja ki vagyok. Majd holnap, ha minden jól alakúl megtudja. De,akkor már nem tudnék a szemébe nézni. -Ne haragudjon, de sietnem kell, ahogyan tudtommal ön is. - Ó, igaz is. Elnézést az udvariatlanságomért. -Nem dehogy. -még utóljára végig mértem az arcát, nagy nehezen fel álltam és elköszöntem. -Szép napot! -Szép napot hölgyem, örültem. -mosolygott, én pedig vissza rá. Azzal ő a kávepulthoz sétált, én meg lassan az ajtóhoz bicegtem. Nem néztem vissza,de éreztem, a tekintete végig a hátamon volt, és nézte ahogyan eltünök.