Nem is olyan ártatlan (Bosszúállók ff) [BEFEJEZETT]

27. Én itt vagyok neked!

„Még az utolsó erőmmel, felteleportáltam a bázisra, ahol a fegyverek voltak, majd pedig minden elsötétült."

Nem tudom mennyi ideig lehettem kiütve, de arra keltem hogy valaki a nevemen szólongat. Lassan megpróbáltam kinyitni a szemem, de a hirtelen fényesség miatt egyből visszacsuktam. Szinte biztos voltam benne, hogy meghaltam, hiszen ezt nem lehetett túlélni.

Mivel a szólongatás egy idő után átment rázogatásba, kezdtem ideges lenni. Majd mikor egy kicsit elkezdett pofozgatni az illető dühösen felültem, és pofon vágtam teljes erőmből. Ezt a műveletet egyből megbántam, amikor éreztem hogy szörnyen fáj az oldalam, és igazából az egész testem. Gyorsan odakaptam a fájó pontokhoz, ahol kis nedvességet éreztem. Ránéztem a kezemre, ami tiszta vér volt. Ezzel a mozdulattal vissza is dőltem, mert az ébresztgetőmet sikeresen leütöttem.

Pár perccel később újabb hangokat hallottam, amire résnyire nyitottam a szemem. Nem sokat láttam, de annyit felfogtam, hogy ez a valaki Tony, aki éppen próbálja felkaparni a földről azt a valakit, akit én leütöttem.

-Nem hiszem el, hogy ezt is nekem kell elintéznem...- puffogott magában, mire én elkezdtem kuncogni, de hirtelen abba is hagytam, mert nagyon fájtak a sebeim- JÉZUS!!!- ugrott hátra vagy 3 métert- Te élsz?

Válaszul csak egy kisebb mosolyra húztam a számat, mire ő eldobta azt akit éppen ráncigált, majd engem kezdett el bevinni az orvosi szobába. Mikor beértünk, rengeteg csodálkozó tekintetet kaptunk. Én gyorsan körbe néztem, és megállapítottam, hogy a Bosszúállók életben vannak...

Tony lerakott egy ágyra, és elkezdte fertőtleníteni a sebeimet, amit én kisebb sziszegésekkel díjaztam. Eljutott azokhoz a sérüléseimhez, amikben benne maradtak a lőszerek.

-Jézus Isten!!- lépett hátrébb egyet- Ezeket én nem tudom kiszedni...

-De hát te vagy Tony Stark, te mindent meg tudsz oldani- a hangom olyan volt, mint aki életben most először beszél.

-Meg kell téged műteni...- folytatta a gondolatmenetét, mintha meg sem hallotta volna amit mondtam.

Gyorsan elszaladt, de fél percen belül már vissza is tért Bruccal a nyomában. Még magyaráztak egymásnak valamit, amire nem túlzottan tudtam figyelni, mert a szemhéjaim egyre nehezebbek lettek, majd pedig lecsukódtak.

/Külső szemszög/

Miután Lili újra elájult, Tony és Bruce villámsebességgel hívták ki a mentőket, akik elszállították a közeli kórházba, és egy gyors papírozás után nekiláttak a műtétének.

Egyre több Bosszúálló kezdett el szállingózni az épületbe, mert mindenki aggódott Lili miatt. Steve és Nat a műtő külső falának támaszkodva várták a híreket. Wanda a padon ülve zokogott, Vízió és Pietro pedig próbálták vigasztalni. Tony és Bruce ott maradtak a helyszínen, hogy a többi sebesültet lássák el. Rajtuk kívül még rengeteg ismerőse, barátja és családtagja várakozott a folyosón a műtét végkimenetelére.

Nem telt bele egy óra, és az orvosok lassan elkezdtek kijönni a műtőteremből, majd az utolsó három tolta maga előtt Lilit egy asztalon. A többiek egy emberként kezdtek el utánuk sietni. Az asztalt betolták a 257-es szobába, és a lányt rákötötték mindenféle műszerekre.

-Elnézést...!- sétált be lassan Steve- Hogy van?- biccentett a fekvő lány felé.

-Nem túl jól...- hajtotta le a fejét az orvos- Sajnálom, de nagyon sok vért veszített, már mielőtt idehozták volna...- magyarázta.

-Azért van esélye, ugye?- dugta be a fejét Natasha is.

-Nagyon kevés...- mondta az orvos szinte suttogva- Nincs mi hajtsa, teljesen összetört belülről...