Nem is olyan ártatlan (Bosszúállók ff) [BEFEJEZETT]

17. A vallomás

Mikor beléptem, láttam, hogy nem igazán változtatott a helyzetén. Hirtelen felnézett rám, és olyan gyűlölettel teli szemekkel nézett rám, hogy én olyasmit még nem láttam. Lassan felállt, közben pedig egy kék sugár járta körbe az arcát, amitől semmi nyoma nem volt a sírásnak.

-Azt hittem világosan megmondtam...- nézett komolyan a szemembe, és egyre közelebb jött- És úgy gondolom, nem vagy annyira gyenge képességű, hogy ne fogd fel...- állt meg előttem pár centivel, úgy hogy az orrunk majdnem összeért.- De úgy tűnik most is csalódnom kellett benned- lökött meg finoman, mire akaratlanul is hátrébb léptem egyet- Nem szeretem ismételni magam, de most a kedvedért megteszem, mert úgy tűnik totálisan hülye vagy: Tűnj el innen!- tagolta az utolsó mondatot.

Akkor láttam, ahogyan újra elsírja magát, majd újra a vérkomoly arcát mutatta. Úgy éreztem, én tehetek arról, hogy most ilyen rosszul érzi magát, ezért megakartam vigasztalni. Lassan kitártam a karjaimat, és közé zártam Lilit. Próbált kemény maradni, ezért eltolt magától, de lehetett látni a szemében, hogy megnyugtatná egy ölelés. Egyre inkább törtek elő a könnyei már az álcáján keresztül is. Ezt ő is észre vette, ezért gyorsan elfordult, vett pár mély levegőt, majd visszafordult hozzám.

-Miért toltad vissza ide a seggedet?- kérdezte olyan gúnnyal, ahogyan én is szoktam.

-Miért viselkedsz így?- kérdeztem inkább vissza a válasz helyett.

-Lehet, tényleg baj van a felfogásoddal...- nevette el magát gúnyosan- A SZÜLEIMET A SZEMEM LÁTTÁRA ÖLTÉK MEG!!!!- kiabálta az arcomba. Csak remélni tudtam, hogy senki más nem hallotta meg.- De nézd...- szinte már remegett a dühtől- megmutatom neked.

Ekkor egy illúziót hozott létre, amit akkor ő látott. Újra végignézte velem együtt. Ezek a képsorok nekem is könnyeket csaltak a szemembe, de próbáltam leplezni, hogy elérte a célját.

-Most már érted?!- folytatta a beszédét.

-Elég Lili...- mondtam hallkan. Tudtam hogy ezzel csak rontok a helyzeten, de már nem bírtam tovább.

-Csak nem fáj?- kérdezte hihetetlenül nagy gúnnyal a hangjában.

-Hagyd abba...- emeltem a hangom, és a kezem. Erre ő összerezzent.- Te félsz tőlem?- kérdeztem óvatosan.

-Tőled?- próbált meg visszatérni a komor arcához- Ugyan miért tartanék egy kicsit is tőled?

Egy rövid időre csend ült be közénk, de egyikőnk se mozdult. Szépen lassan megfogtam a kezét, de ő egyből elkapta, és elfordította a fejét. Nem tudtam mit tehetnék, hogy kicsit is megenyhüljön. Kis gondolkodás után eszembe jutott valami.

-Tudom, hogy haragszol rám, és az egész világra, de...- kezdtem, de közbe szólt.

-Most tényleg szentbeszédet akarsz nekem itt tartani?!- akadt ki újra, és most már nem tudta uralni az indulatait, és lehullott az álcája. Látszódott a sírástól kiporosodott szeme, a remegő ajkai, és a könnyes arca.

-Én is ilyen voltam, mikor megtámadtam New York-ot, és hidd el semmi jó nem származott belőle- folytattam, mintha semmit se mondott volna.

-Ne hasonlíts magadhoz!- emelte fel fenyegetően a mutatóujját- Közel sem vagyok olyan mint te...- ajkai lefele görbültek a mondata után.

-Ne is legyél!- emeltem fel a fejét az állánál fogva, és rá mosolyogtam.

Ekkor már rég nem tudtam mit csinálok... Én senkivel sem szoktam ilyen kedves lenni... Lassan elkezdtem közelebb húzni magamhoz az ajkait, és a másik kezem a csípőjére vándorolt.

-Te megőrültél?!- kiáltott még ingerültebben, mint eddig. Ekkor kopogtak is az ajtón, ő pedig odaszaladt, majd kinyitotta.

-Szi...- kezdte volna a bátyja, de ő a nyakába ugrott, és elkezdett megint sírni. Az éppen most érkezett rám nézett, és meg is ölt a szemével, én pedig lehajtott fejjel távoztam.

/Bucky Barnes szemszöge/

-Mit tett veled?- kérdeztem a húgomtól, miközben becsuktam az ajtót. Kíváncsi voltam mit mond, bár tudtam mindent, mivel simán kihallatszódott.

-Egy szörnyeteg vagyok...- motyogta bele a mellkasomba.

-Mi? Ha ezt ő mondta, akkor esküszöm neked, hogy kibelezem- szorítottam ökölbe a kezemet.

-Nem... Ne tedd, kérlek ne!- nézett rám bociszemekkel, amit nem igazán értettem- Lefekszem aludni...- váltott hirtelen témát- Jó éjt Bucky!- nyomott egy puszit az arcomra, majd elterült az ágyon.

Én kioldalogtam, és óvatosan becsuktam az ajtót. Majd egyből a nappali felé vettem irányt, ott is elsősorban Loki-t kerestem.

-Loki,- néztem rá- tudnánk beszélni?- kérdeztem tőle sokat sejtető hangon. Ő csak bólintott egyet, majd meg is indultunk fel a szobámba. Még hallottam, ahogyan lent vicces megjegyzéseket tesznek:

-Már is harcolnak Liliért- nevetett Stark, de szerintem ez nem volt ennyire vicces.

Mikor felértünk becsuktam az ajtót, és leültem az ágy szélére, majd Loki is ezt tette.

-Hogy beszélhettél vele úgy?- csaptam bele egyből a közepébe. Látszott Loki-n, hogy ő is megbánta ezt az egészet, de nem érdekelt: Senki sem packázhat a húgommal!

-Esküszöm neked, hogy nem akartam megbántani...- tördelte ujjait zavarában- Tudod mostanában elég furcsa érzéseim vannak Lili-vel kapcsolatban...- nézett fel lassan rám, mintha a reakciómra lenne kíváncsi. De nem mondtam rá semmit, így folytatta:- Érdekes hatással van rám a közelsége, olyankor mintha egy kicsit kedvesebb lennék... Tudod te vagy az első, akinek ezt elmondom, mert te közel állsz Lili-hez.

-Te most azt akarod nekem mondani, hogy belezúgtál a húgomba?- kérdeztem tágra nyílt szemekkel.

Mielőtt válaszolhatott volna, kinyílt az ajtó, és Lili lépett be rajta, és kicsit megijedt, hogy mégis mit keres a szobámban ez az ember.

-Bocsánat...- hajtotta le a fejét- Nem akartam zavarni... ööö... már itt sem vagyok- nyúlt az ajtó után, és ekkor láttam, hogy a kézfeje tiszta vér. Abban a pillanatban pattantam fel az ágyról, és szaladtam oda hozzá, hogy megnézzem a kezét. Mikor közelebb értem hozzá, láttam, hogy a szemei megint könnyesek.

-Mit csináltál?- fogtam meg óvatosan a kezét, de ő elkapta, és felszisszent.

-Csak ideges voltam...- simított végig a sérülésén, aminek hatására kék fények vették körbe, amik begyógyították a sebét- És a szekrényen vezettem le- húzta a száját egy kisebb mosolyra.

-Ígérd meg, hogy soha többet nem csinálsz ilyet!- fogtam meg a vállát.

-Megígérem!- nézett a szemembe.

-Ha ideges vagy, akkor inkább Loki-t üsd le- mutattam az ágyon ülő egyénre.

Lili csak elkomorodott, és elköszönt tőlünk, majd vissza is ment a szobájába.