Nem is olyan ártatlan (Bosszúállók ff) [BEFEJEZETT]

7. Vissza Lokihoz

Kb. fél órával később már indulásra készen voltam, már csak egy kérdés volt hátra: hogyan jutok el odáig? Beszaladtam a hangárba, hátha van itt valami menő kütyü ami esetleg segítségemre lehet. Mikor beértem tátva maradt a szám. Volt ott minden; repülők, kocsik meg anyám tudja még mi. Bemásztam az egyik repülőbe, és beindítottam.

-Jó napot!- szólalt meg a műszerfal- Hova szeretne utazni?

-Ööööö.....- teljesen meglepődtem, azt hittem ennél nehezebb lesz rávenni Stark egyik robotját hogy vigyel el a bázisra- én oda szeretnék eljutni, ahol tegnap voltunk.

-Útvonal tervezése...... Kész! Öveket becsatolni!- és olyan gyorsan törtünk ki a főhadiszállásról, hogy még pislogni sem volt időm, és máris az égen voltunk.

-Nagyjából 5 perc és megérkezünk a kért helyre- mondta a robotpilóta.

És igaza lett. Amit tegnap majdnem másfél óra alatt tettünk meg, azt most 5 és fél perc alatt letudtuk... Wow! Óvatosan leszálltunk, én kipattantam belőle és már rohantam is be az épületbe.

Mivel nem akartam hogy meglássanak (mert biztosan elmondanák Tonynak, aki nagyon dühös lesz, ad egy mert elloptam a repülőjét, ad kettő mert megszöktem otthonról), ezért kommandóznom kellett. Közben megint visszatért egy kis emlékcafat, de most kicsit sem foglalkoztam vele.

Mikor elértem a cellás részhez, rájöttem, hogy ott semmi takarás sincs, ezért könnyen lebukhatok, de azért elindultam. Hirtelen hangokat hallottam magam mögött, és összeszorított fogakkal nekidőltem a falnak, és mintha láthatatlan lettem volna, csak úgy elsétáltak mellett. Mikor elmentek gondoltam, elveszem tőlük a kulcsot, de az egyik megfordult, én pedig annyira megilyedtem, hogy beestem egy cellába. Kinyitottam a szemem, és láttam hogy az ajtó zárva van....

-Basszus bezártak!- rángattam az ajtót, hátha valami csoda folytán kinyílik.

-Ezt mégis hogy csináltad?- kérdezte mögöttem egy ismerős férfi hang. Lassan megfordultam, és Loki csodálkozó tekintetével találtam szembe magam- És mellesleg mit keresel itt? Ha jól emlékszem nem jöhetsz el a szállásodról- mondta majd visszanyerte, régi gúnyos de mégis aranyos arckifejezését.

-Tudom hogy most hülyének fogsz tartani, de...- kezdtem.

-Ó, ugyan ahhoz meg sem kell szólalnod- húzta mosolyra a száját. Egy pillanatig dühösen néztem rá, aztán elborult az agyam és lekevertem neki egy akkorát, hogy leesett az ágyról.

-Úristen.... én-én sajnálom- hebegtem- esküszöm nem így terveztem- segítettem fel a földről.

-Hát, nem néztem volna ki belőled hogy tudsz verekedni- modta, ám hangjában érződött, hogy most már egy kicsit tart tőlem- Tehát, miért is kerestél fel pont engem?- tért vissza újra a régi önmagához, és perverz mosolyra húzta a száját.

-Volt egy álmom..... Amiben te is benne voltál, és..... ööö.. Ez pedig reggel rajta volt a kezemen- mutattam felé a kis ékszeremet. Odahajolt fölé, és elkezdte tanulmányozni.

-Ez hihetetlen,- mondta szinte suttogva- végre sikerült- nézzett fel rám, a szeme pedig ragyogott a boldogságtól.

-Pontosan mi is?- kérdeztem tőle.

-A varázslat. Ezek szerint végre nem csaltak a megérzéseim- erre még értetlenebbül meredtem rá- Ezek szerint te is bírsz valami...- nem tudta befejezni, mert nyílt az ajtó én pedig megint láthatatlanná váltam (fogalmam sincs hogyan), mert észre sem vettek.

-Kivel beszélgetsz?- kérdezte az egyik.

-Tudod szoktam magamban beszélni, mivel soha sincs társaságom- mondta teljesen nyugodtan.

-Majd beszélhetsz Fury igazgatónak, ő szívesen meghallgatja amit szeretnél mondani- ezzel a kijelentéssel megragadta a kezét, megbilincselte és kivitte, majd az ajtót bezárta.

-Ne már!- dühöngtem magamban- akkor kellett volna kimennem amikor nyitva volt... Mekkora egy balfék vagyok.

Leültem az ágyra ahonnan Lokit nem rég leütöttem és csak néztem ki a fejemből. Nem telt el fél óra, és nyílt újra az ajtó. Engem persze megint nem vettek észre, csak visszahozták a fogjot, gyorsan kapcsoltam és meg akartam lépni, de a varázsló be állt elém. Mikor végre kimentek, én már lendítettem a kezem egy újabb pofonhoz, de ő elkapta a kezem.

-Te idióta!- kiabáltam rá- Most miattad bent ragadtam..- nem reagált semmit, csak farkasszemet nézett velem, és fogta a két kezem hogy ne tudjam megütni.

Én egyre jobban pánikoltam, majd elkapott egy roham is. Loki ahogyan már első találkozásunk óta csinálja, megölelt, de most erősebben szorított. Én szépen lassan megnyugodtam és a szemébe néztem.

-Még mindig gyönyörű szemei vannak- gondoltam magamban, mire a férfi arcára egy mosoly ült ki.

-A tieid is gyönyörűek- vigyorgott még mindig a szememet kémlelve.

-De-de...hát nem is mondtam semmit- dadogtam.

-Hidd el van amit szavak nélkül is megértek- húzta még szélesebb mosolyra száját (ha ez lehetséges). Ekkor én kikaptam a kezemet a szorításából, és ilyedten néztem rá.

-Te tudsz...- nem tudtam befejezni, mert felidézett a fejemben egy emléket.