Nem is olyan ártatlan (Bosszúállók ff) [BEFEJEZETT]

20. Újra a Hydra

A nap nagyon gyorsan eltelt, és közben kicsit megkedveltem a legújabb tagot. Nem is olyan szörnyű, mint ahogyan elképzeltem, hisz még csak egy ártatlan csecsemő. Éppen fürdeni indultam volna, mikor Bucky berontott a szobámba.

-Azonnal velem kell jönnöd!- ragadta meg a kezem, és indultunk meg az utcára. Mivel már este kilenc is elmúlt, jóval hűvösebb volt, mint napközben, így a hirtelen hőmérsékletváltozástól megborzongtam.

-Hova megyünk Buck?- kérdeztem a vállamat dörzsölve.

-A HYDRA új feladatot adott...- kezdett bele, mikor beértünk egy épületbe- El kell intéznünk 10 SHIELD ügynököt még napfelkeltéig, lehetőleg álmukban.

-Miii?!- kérdeztem megrökönyödve- Még mindig nekik dolgozunk? Én nem akarok több ártatlan embert megölni!- jelentettem ki, majd sarkon fordultam, és elindultam. Ám ekkor valaki megfogta a tarkómat, és annál fogva felemelt. Először azt hittem Bucky az, de mikor odasétált elém, tudtam hogy lehallgattak.

-Lili, teljesítenünk kell a parancsot!- mondta ellenkezést nem tűrő hangon- A HYDRA tart minket életben.

Mikor ezt kimondta éreztem, hogy valaki beleszúr valamit a vállam, és ettől kicsit elgyengülök. Megráztam a fejem, és próbáltam nem a fájdalomra koncentrálni. Az illető aki a levegőben tartott, kicsit megszorítottam a nyakam, majd a földre ejtett. Hála a szorításnak, a nyakamon lett egy csodaszép lila kézlenyomat, ami ráadásul irtóra fájt.

/Néhány órával később/

Mivel a célszeméjeket sikeresen kiiktattuk, elindultunk vissza a szálásra. Én útközben kerestem egy sálat, amit a nyakamon maradt sérülések köré tekertem, hogy le ne bukjunk.

A bázison síri csend honolt, ezért mi is felosontunk a saját szobánkba. Becsukva magam után az ajtót, megkönnyebbülten tekertem le a nyakamról a sálat, és indultam meg az ágyam felé, ám ekkor észrevettem, hogy valaki ül az ágyamon.

-Hol jártál báránykám?- kérdezte az illető, akinek már a hanglejtéséből, és a gúnyos megjegyzéséből rá is jöttem hogy Loki az.

-Semmi közöd hozzá!- kezdtem el visszatekerni az álcát a sérülésekre, de ekkor mögöttem termett és megfogta a kezeimet- Eressz el!- sziszegtem neki, de keze nem engedett.

Teljesen letekerte a nyakamon lévő ruhadarabot, és így tökéltesen látta a fojtogatás nyomait.

-Ki tette ezt veled?- éreztem ahogyan hangja meglágyul, de mégis bármelyik pillanatban kitudná nyírni azt, aki ezt csinálta.

-Egy random ember...- suttogtam magam elé.

-Egyáltalán minek mentél el ilyen későn?- szegezte nekem az újabb kérdést, mire én elkezdtem pánikolni.

-E-ez a do-dologom...- kapkodtam levegő után, de ő most nem kezdett el nyugtatgatni.

-A bátyád kérte? Miért hallgatsz rá? Hogy tehettél ilyet?- jöttek még a kérdések, de én egyikre sem válaszoltam, csak elkezdtem sírni.

Mikor már a lábaim is felmondták a szolgálatot, erőtlenül kezdtem hátrafele dőlni, ahol biztonságot nyújtó karok közé estem be. Erősen magához szorított, és belepuszilt a hajamba. Lassan az ágyhoz vitt, ahol leült, engem pedig beleültetett az ölébe magával szemben. Mikor már kezdtem megnyugodni, a lábaimat szorosan a dereka köré kulcsoltam, a fejemet pedig a mellkasának döntöttem, és lehunytam a szemem, hogy tudjak aludni./

Loki Laufeyson szemszöge/

Amikor a lány közelebb bújt hozzám, a hasamban valami nagyon furcsa dolog történt, amit nem tudtam mire vélni. Az emberek ezt hívják pillangónak elvileg. Éreztem, hogy Lili egyre lassabban veszi a levegőt, ami azt jelentette, hogy bealudt az ölemben. Nos.. igen... Régen, ilyen helyzetben gondolkodás nélkül tettem volna magamévá, de ez a lány ezt az énemet teljesen kitörölte belőlem. Szóval csak néztem, ahogyan szuszog a karjaim között.

Mikor már bő fél órája így voltunk, elkezdtem álmosodni, ezért ráhajtottam a fejem az övére, és elaludtam. Ám ekkor Lili elkezdett remegni, majd felpattant az ölemből, és a kezei kéken világítottak. Láttam rajta hogy nem tudja mi történik, és hogy nagyon meg van ijedve.

-Mit csináltál velem?- kérdezte már majdnem sírva.

-Semmit sem!- kezdtem el felé menni, és minden ellenkezése ellenére megfogtam a kezeit. Nagyon félt, és nem akart bántani, de valamiért az egész teste tűz forróvá vált, ezért én a hideg kezeimmel próbáltam lehűteni, kisebb sikerekkel.

Nagyjából 10 perc hűtögetés után, elmúlt az egész és megnyugodott egy kicsit.

-Nem mehetsz el többet!- fogtam kezeim közé az arcát- Megértetted?

-I-igen, ne-ne haragudj!- szipogta.

-Elmeséled nekem, hogy mi történt kint?- ültünk le mind a ketten a földre.

Mikor végig mondta a történetet, éreztem hogy sokkal vidámabb lett, hogy nem nyomja a lelkét. Elkezdtem lassan simogatni a hátát, ő pedig szépen bealudt, ezért magamhoz húztam, és összebújva elaludtunk.