Nem is olyan ártatlan (Bosszúállók ff) [BEFEJEZETT]

2. A megmentők

/Ez volt a fejemben/

Mindenki fut, én meg csak állok és nem tudom mi történik körülöttem. Aztán valaki elkezd rángatni, és erre én is megindulok. Ekkor bekapcsol a riasztó.

-Gyerünk, futás!!!!-kiált rám az az ember aki megragadta a kezemet.

-Figyelem, ez nem próba! Kérem hagyják el az épületet a lehető legrövidebb útvonalon. Őrizzék meg a hidegvérüket-mondta a riadó.

-Nem fogunk mindannyian kiérni időben,-futott oda mellém egy férfi-a reaktor fél percen belül felrobban. Valakinek be kell mennie amíg a többiek menekülnek-ordította túl a vészcsengőt.

Egy hirtelen ötlettől vezérelve kicsavartam a kezemet a másik ember szorításából, és elkezdtem a reaktor felé futni.

-Mit csinálsz, ez öngyilkosság?!-kiabáltak utánam kórusban.

-Valakinek meg kell tennie-adtam a választ, ami szerintem se őket, se engem nem nyugtatott meg. Mikor odaértem már hihetetlenül meleg volt ott. Megláttam a hűtő gombot, amit késlekedés nélkül nyomtam meg. Tudni kell a reaktorról, hogy csak addig hűti magát, amíg a gomb le van nyomva, tehát amint felemelem a kezemet fel fog robbanni. Kinéztem az ablakon és láttam ahogyan integetnek, hogy mindenki biztonságban van, vagyis már csak én vagyok az épületben. Lehunytam a szemem, vettem egy nagy levegőt és elengedtem a gombot. Abban a pillanatban futásnak eredtem, de tudtam hogy bármennyire vagyok gyors, nem fogok tudni időben kiérni. Hallottam a robbanást.... Nincs menekvés. Még egy utolsó hatalmas ugrás, és elért a lángcsóva. Még hallottam egy hangot:

-Lili! Neeee!

/A jelenben/

-Szóval Lili-gondoltam magamban-Lili a nevem. Ekkor már minden erőm elfogyott.

Valami a fejemre pottyant. Felnézek a plafonra és látom, hogy teljesen meg van repedezve. Ez bizony rám fog szakadni. Ekkor valaki berúgja az ajtót, ami erősen fejbe vág, és elterülök a padlón. Valamennyire azért magamnál voltam, és éreztem ahogyan a megmentőm felvesz a padlóról, és karjaiban kivisz a bázisról, amit remélem soha többé nem látok.

Pár perccel később arra keltem, hogy iszonyatosan fáj a sebem. Közben realizáltam hogy megint beraktak egy kocsiba és elvisznek valahova.

-Már megint egy kocsi-nyögdécseltem, és résnyire nyitottam a szemem. A több hetes félhomályban kuksolás miatt most semmit sem láttam. Próbáltam hozzászoktatni a szemem az erős fényhez, kevés sikerrel.

-Hova visztek?-tettem fel egy újabb kérdést, mert az elsőre nem érkezett semmilyen reakció. Biztos voltam benne hogy van valaki mellettem, mert éreztem ahogyan a sebemet fertőtlenítik. Basszus, lehet hogy süketek? Vagy én süketültem meg és azért nem hallom a választ?

-Tudtok ti egyáltalán beszélni, vagy csak engem szivattok?-teljesen kinyitottam a szememet, és az árnyakból kivettem, hogy négyen is ülnek körülöttem: az egyiknek az ölében feküdtem, a másik a sebemmel ügyködött, a harmadik és a negyedik pedig csak bámultak maguk elé.

-Komolyan Steve, muszáj volt elhoznod egy ilyen kíváncsi-fáncsit?-kérdezte az egyik aki velem szemben ült.

-Figyelj Tony, bajban volt és majdnem meghalt. Ha nem tudnád ez a munkánk!-emelte meg a hangját a fiatalember akinek az ölében feküdtem. Ezek szerint ő Steve, és az ingerült elvtárs pedig Tony.

Nagyon ismerősek voltak nekem valahonnan, de nem tudtam rájönni kik lehettek, mivel megálltunk.

-Végre otthon-jelentette ki Tony-Erre iszunk egyet.

-Miért kell neked mindig az ünneplésre gondolnod?-dühödött fel Steve-Ha nem vennéd észre van egy sebesültünk-bökött rám.

-Jaj, ne veszekedjetek állandóan. Tony menj be és nyugodtan igyál egy kicsit, Steve te pedig ne aggódj, a lányka hamar jobban lesz.

-Remélem is Bruce-mondta Steve, majd elviharzott.

Engem bevittek az épületbe, ami meg kell hagyni állati jól nézni ki. Végre látok rendesen, és..

-Au!....

Érzek is mindent.

-Hé, ez fájt!-mondtam Bruce-nak

-Tudom és ne haragudj, de csak így lesz jobb. Már így is egy kicsit elfertőződött, mert olyan tölténnyel lőttek meg ami nem volt a legtisztább- adta a magyarázatot-És amúgy mit kerestél ott?-jött az első kérdés.

-Hát tudja, ez egy nagyon jó kérdés. Az az igazság, hogy nem emlékszem semmire. Ott tértem magamhoz.-meséltem neki-Azt se tudom hogy mennyi időt voltam oda bezárva.

Lassan elkezdtek bejönni a többiek, köztük a két veszekedős barátom, Steve és Tony is.

-Jobban vagy Kíváncsi-Fáncsi?-kérdezte Tony.

-Igen, köszönöm-feleltem-de a nevem nem Kíváncsi-Fáncsi, hanem....

-Hanem?-kérdezte egyszerre szinte mindenki.

Egy kis gondolkodás után rávágtam:

-A nevem Lili, és nagyon örülök a találkozásnak-mosolyogtam rájuk.