Nem is olyan ártatlan (Bosszúállók ff) [BEFEJEZETT]

16. A Hang

Másnap reggel a pihe-puha ágyamban ébredtem fel. Még jobban magamra húztam a takarót, nem akartam még felkelni. Nagyon jó érzés volt újra a biztonságos ágyamban pihenni, és hogy nem kellett attól félnem hogy éppen mikor akarnak megölni. Erre eszembe jutott az az ember akit lelőttem, és elszomorodtam. Ekkor hallottam egy lövést, és azonnal felpattantam, mert tudtam is hogy mi történt.

-A Bosszúállók lelőtték a bátyámat...- törölgettem a könnyeimet, miközben futottam végig a bázison keresve őket- Hogy képzelik??- gondoltam magamban- Először a szüleimet, aztán a testvéremet... Nem is ártott nekik semmit!

Mikor befejeztem a gondolatmenetemet, leértem az edzőterem elé, ahonnan hangok szűrődtek ki. Az erőmmel villámgyorsan betörtem az ajtót, mire még egy lövés hallatszódott. Teljes testemmel összerezzentem, és beviharoztam a szobába, ahol jó pár értetlen tekintet fogadott.

-Hogy tehetté...- kezdtem ingerülten, ám lefagytam mikor megláttam, hogy mindenki jó van.

-Szép jó reggelt Csipkerózsika!- mondta gúnyos mosollyal az arcán Loki.

Ekkor én megőrültem, és a nyakába ugrottam. Ő ijedten próbált meg eltolni magától, de én olyan erősen szorítottam, hogy esélye sem volt. Körülöttünk mindenki csak állt, és meglepődött arcot vágott, de engem nem érdekelt.

-Azt hittem meghaltál...- motyogtam neki, mire ő is megölelt.

Így álltunk kb. 2 percig, majd zavartan eltolt magától, és megpuszilta a homlokomat, amitől én teljesen elvörösödtem. Leplezve a zavarom odaszaladtam Bucky-hoz is, és őt is megöleltem.

-Együtt vagytok?- kérdezte úgy hogy csak én halljam, mire én teljesen kiakadtam..

-Mi?- néztem fel a szemébe- Megőrültél?!- suttogtam. Erre csak mosolygott egyet, majd ő is megpuszilta a homlokom...

-Csatlakozol az edzéshez?- nyújtott felém Steve egy edzőruhát. Én meglepődve néztem fel rá, majd elvettem tőle és elszaladtam átöltözni.

Bementem az öltözőbe, felvettem a ruhámat, majd szemügyre vettem magam a tükörben. Egy fekete steccs hosszúnadrág, egy világosszürke top és egy piros felső fekete csillaggal volt az edző felszerelésem. Mikor kiértem, már mindenki javában edzett. Loki észrevette, hogy csak ácsorgok és bámulok rájuk, ezért odajött hozzám.

-Jól nézel ki Midgárdi- bökte meg a vállam, hogy ráfigyeljek. Kicsit beszélgettünk, majd elkezdtük együtt az edzést. Nagyon jól szórakoztam, és kellemesen elfáradtam a végére.

-Ki éhes?- kérdezte Pepper, miközben behozott pár szendvicset. Ekkor vettem észre, hogy valami megváltozott rajta. Lassan végignéztem a testén, és a szemem megakadt a nagy hasán. Mikor ő ezt észre vette lassan elmosolyodott.

-Meglepés!- nevetett.

-Hányadik hónap?- kérdeztem meglepetten, hisz úgy emlékeztem, hogy csak két hónapot voltam távol.

-Nyolcadik- mosolygott, miközben szétosztotta a finomságokat.

Meglepetésemben nem is tudtam semmit mondani. Ekkor egy hang elkezdett beszélni a fejemben.

-Öld meg a babát!- utasított, de én nem akartam rá hallgatni- Stark elvette tőled azt, ami számodra a legfontosabb...- folytatta a győzködést, és láttam magam előtt a képet, amikor Tony lelőtte a szüleimet, és könnyek szaladtak a szemembe- Te is tett ezt vele!- kiabált a hang- Bosszuld meg a szüleidet!!- kiabált, annyira hangosan hogy én a fejemhez kaptam. Erre mindenki rám nézett.

-J-jól vagyok..- mondtam halkan, majd a földre rogytam. Odaszaladtam hozzám, és felsegítettek- Nem akarom bántani- mondtam a hangnak, mire furcsán néztek rám.

-Szerintem menj fel a szobádba, és pihenj le- tanácsolta Natasha- Nagyon fáradtnak tűnsz.

Megfogadtam a tanácsát, és felbattyogtam, majd ledőltem az ágyamban. A hang viszont továbbra sem hagyta abba a beszédet, így elkellett viselnem az idegesítését. Mikor már kezdtet az agyamra menni, kopogtak az ajtón.

-Gyere!- mondtam kicsit ingerülten. Ekkor belépett a szobámba az akire egyáltalán nem számítottam- Szia!- köszöntem neki megnyugodva.

-Szia!- szólalt meg ő is halkan- Igazából azt mondták ne piszkáljalak, de kíváncsi vagyok mégis mi ütött beléd- húzta csíntalan mosolyra a száját.

-Semmi...- kulcsoltam össze a kezeimet a mellkasom előtt- Jól vagyok!- mondtam áldurcásan.

-Akkor nyilván nem zavar téged, ha itt maradok...- ült le mellém, majd a szemembe nézett- Elmondod nekem, hogy mi történt?- kérdezte bociszemekkel, amiknek nem tudtam ellenállni.

-Rátaláltam a családomra- mondtam kis hatásszünet után- De ti megöltétek őket!- kiáltottam rá- És azt várod tőlem, hogy elmondjam mi történt, amíg távol voltam?- tört elő minden dühöm.

-Nem azt mondtam, hogy mindent, csak az érdekel, hogy mi bajod volt edzés után!- próbált csitítani, de én már döntöttem...

-Megteszem!- kiáltottam rá, majd felpattantam, és próbáltam kiszaladtam a szobából.

-Állj meg!- kapott a kezem után, és visszarántott- Ne haragudj!- ültetett le az ölébe. De én még mindig tiszta ideg voltam, ezért lekevertem neki egy jó nagyot.

-Nem parancsolhatsz nekem!- ordítottam teljes torokból- Nem vagy semmivel sem több nálam!- épp adtam volna neki a másodikat, de ő gyorsan elkapta mind a két kezemet, és megszorította őket.

-Ami azt illeti...- vigyorgott a pofámba- Sokkal is több vagyok, mint TE!- mondta gúnyosan- Hiszen én egy Isten vagyok, te meg egy félresikerült kísérlet- vágta hozzám a szavakat.

Teljesen lefagytam... A düh átment szomorúságba, és fusztrációba. Felálltam az öléből, és az ajtóhoz sétáltam.

-Kérlek, menj el!- nyitottam ki neki az ajtót, ám ő nem mozdult- Nem hallottad?!- kérdeztem könnyekkel küszködve- Takarodj ki, de azonnal!!- bőgtem el magam, és a falnak támaszkodva leültem a földre.

Loki lassan felállt, és mint aki jól végezte dolgát, kisétált, és bevágta maga mögött az ajtót. A csattanásra még kisebbre húztam magam, és folytattam a zokogás. Az emlékek csak úgy rohantak a fejemben. Azt kívántam, bárcsak újra nem emlékeznék semmire. Mennyivel jobb volt akkor...

/Loki Laufeyson szemszöge/

Mikor bevágtam az ajtót hallottam, ahogyan a lányból kitör a zokogás. Nem mentem el, megálltam az ajtajában és hallgatóztam.

-Nem kellett volna így beszélnem vele...- vágtam magam fejbe.

Gyorsan megfordultam, és rátettem a kezem a kilincsre, amikor mögöttem valaki megszólalt.

-Úgy volt, hogy nem piszkálod..- állt előttem karba tett kézzel az új srác.

-Nem is piszkáltam- döntöttem oldalra a fejemet ártatlanul.

Nem mondott semmit, csak elsétált mellettem, és bement a szobájába. Én pedig az alkalmat kihasználva bementem a síró lányhoz.