Nem is olyan ártatlan (Bosszúállók ff) [BEFEJEZETT]

29. Újra otthon

Az elmúlt hetekben, minden nap jöttek látogatni Lilit. Én végig itt voltam vele, néha csak egy-egy órácskára mentem el, amikor megkért rá, hogy hagyjam egyedül. Nem szívesen tettem, de mivel megígérte, hogy nem fog kárt tenni magában, ezért békén hagytam.

Nagyon féltettem mindenkitől, még néha az orvostól is megijedtem, mikor megjelent egy tűvel a kezében... Közben csak fájdalomcsillapítót akart beadni szegény Lilinek... Tudom, tudom, kicsit túl aggódom, de na....

Lili közben megbocsátott, és újra legjobb barátok lettünk. Vagy valami olyasmi...

Ma reggel az orvos közölte velünk, hogy a kisasszony végre olyan állapotba került, hogy hazamehet. Én ennek hallattán elkezdtem ugrálni örömömben... Ezek szerint túl van az életveszélyen. Lili csak nevetett a csodálatos produkciómon, de végre látszódott rajta, hogy felszabadult.

Alig fél órával később már a szabadban voltunk. Megbeszéltük, hogy még nem értesítjük a többieket, majd meglepetésképpen hazaállítunk. A toronyhoz vezető utat végig beszélgettük. Elmeséltük egymásnak, hogy mit csináltunk addig, amíg nem találkoztunk. Lili mesélt az új társaságról, akik valószínűleg jelenleg egy börtönben kuksolnak... Ez az ő formája... Mindig a rosszakhoz csapódik...

Egy bő húsz perces séta után megérkeztünk a bázisra. Mind a ketten csak álltunk a kapuban, és néztünk ki a fejünkből. Majd én minden bátorságomat összeszedve a lány felé fordultam:

-Lili..- szólítottam meg, mire lassan felém fordította a fejét- El kell mondjak valamit...- vettem egy mély levegőt- Igazából, te nekem az első találkozásunk óta tetszel, és azt szeretném kérdezni.....- vakartam meg a tarkómat, mert nagyon zavarban voltam. Utáltam, hogy ez a lány ilyet is ki tud belőlem váltani- Hogy lennél-e a barátnőm?- nyújtottam felé az egyik kezemet.

Lili arca lefagyott, és szemei elkerekedtek. Szegényre pont most kellett rázúdítanom az érzéseimet. Képzeletben gyorsan fejbe is vágtam magam. Nagyjából egy fél perc csönd után, Lili megfogta a kinyújtott kezem, és összekulcsolta az ujjainkat.

-Én vagyok a legboldogabb ember a Földön, hogy ezt kérdezted tőlem.- nézett bele mélyen a szemembe- A válaszom, pedig természetesen... igen!!- mosolyodott el.

Az én arcomra ebben a pillanatban felreppent egy levakarhatatlan mosoly... Hihetetlenül boldog voltam, először is azért mert meg mertem kérdezni, másodszor pedig azért, mert számomra kedvező választ kaptam.

Miután ezt megtárgyaltuk, mind a ketten vigyorogva sétáltunk be az épületbe, ahol egy hatalmas üdvrivalgás fogadott minket... Pontosabban Lilit.

Mindenki köré állt, engem elszakítva tőle, és elkezdték ünnepelni. Az én arcomról pedig lassan elkezdett lehervadni a boldogság. Komótosan felsétáltam a szobámba, és magamra zártam az ajtót. Tisztán hallottam, ahogyan lent kérdezgetik Lilitől, hogy „Hogy vagy?", meg hogy „Ugye nem bántott az a féreg?"... Először még egy kicsit idegesített, de a végén rájöttem, hogy én sosem leszek idevalósi. Majd elfeküdtem az ágyon, és végre kényelmesen, vízszintesen elaludtam.

/Lilien Barnes szemszöge/

Mikor beértünk egyből mindenki elkezdett ölelgetni, így elszakadtam Lokitól. Nagyon örültem, hogy végre újra a családommal lehetek, ráadásul itthon, és nem egy rohadt kórházban. Tony egy gyors party-t rittyentett nekem az itt lévőkkel együtt, és így közösen megünnepeltük a gyógyulásom.

Sokat beszélgettünk, az idősebbek ittak is, akik pedig nem bírták a piát azok már feküdtek is a földön össze meg vissza. Nagyon jól éreztük magunkat, ám Lokit a megérkezésünk óta nem láttam. Lehet, hogy álmos volt, és végre a saját ágyában akart aludni.

Olyan este kilenc fele, elkezdtek felmenni a szobájukba az emberek, ezért gondoltam most már én is pihenek. Megindultam a szobám irányába, amikor hangos dörömbölést hallottam az egyik szobából. Meg sem néztem kié, hanem egyből kopogás nélkül aggódva benyitottam, majd a szemem elé tárult egy nagyon ijesztő látvány: Az összes bútor szana-szét volt, valamelyik össze is volt törve. Az ágynemű szétdobálva, a ruhák úgy szintén, és a felfordulás legtetején kisírt szemekkel állt Loki.

-Mit csinálsz?- kérdeztem tőle miközben próbáltam átlépni egy ruhakupacot.

-Neked nem szabadna itt lenned...- varázsolta rendbe a szobát egyetlen mozdulattal.

-Mi történt?- fogtam kezeim közé az arcát, majd letöröltem a könnyeit.

-Semmi csak....- fújta ki szaggatottan a levegőt- A családod nem igazán támogatja a kettőnk közötti kapcsolatot...

-Mi?! De hisz anya azt mondta nagyon örülne nekünk...- akadtam ki.

-Én nem is a szüleidre gondoltam- erre a kijelentésére elengedtem az arcát, és átfutottam a bátyám szobájába, ahova úgy szintén kopogás nélkül rontottam be.

-Mit mondtál Lokinak?- üvöltöttem le a fejét.

-Nyugi Lili!- tartotta fel a kezeit- Mivel kapcsolatban?- döntötte oldalra a fejét.

-Kettőnkkel kapcsolatban...- ordítottam még mindig.

-Kérlek nyugodj meg!- fogta meg a vállaimat, és leültetett maga mellé- Loki nem olyan amilyennek te azt gondolod...- kezdett bele- Ő egy gyilkos, csak ki akar használni.

-De basszus... Én is az vagyok. Ráadásul én még több embert nyírtam ki mint ő.- értetlenkedtem.

-De te nem lehetsz vele együtt, mert...

-SZERETEM ŐT, NEM ÉRTED???- kiabáltam rá teljes torokból- Csakis te vagy ellenünk... Anya is és apa is támogat.... Nem értem neked mi bajod van vele...- álltam fel, majd pedig visszarohantam Lokihoz- Szeretlek!- mormogtam a mellkasába, mikor átölelt.

-Én is nagyon szeretlek!- puszilta meg a fejemet- Alszol velem?- nézett rám vigyorogva.

Elnézést kérek a nagyobb kihagyásért, csak a nyaram sajnos nem pont úgy alakult ahogyan terveztem...
Remélem tetszik a rész! 🥰