Nem is olyan ártatlan (Bosszúállók ff) [BEFEJEZETT]

6. Az álom

-Nem.... én-én csak- próbáltam elmondani neki hogy mi történt, de megint elkezdtem pánikolni.

-Shhhh! Minden rendben lesz megígérem- simogatta a hajam- Majd én megvédelek a barmoktól- ezen akaratlanul is elmosolyodtam.

Éppen magamhoz akartam szorítani még jobban amikor eltűnt, mintha soha nem is lett volna itt. Az emberek is visszatértek, és kikísértek a repülőhöz, majd hazamentünk. Én egész úton egy szót sem szóltam. Nem tudom mi ütött belém, valószínűleg az egészet csak elképzeltem és nem is történt semmi.

Mikor hazaértünk már késő este volt. Gyorsan felmentem lezuhanyozni és lefeküdtem az ágyba, de elaludni nem tudtam. Folyton a mai nap eseményein pörgött az agyam, és néha azon kaptam magam hogy arra gondolok bárcsak itt lenne velem Loki.

-Mit csinált velem?- gondolkodtam- Megbabonázott? A Bosszúállók megmentették az életemet, ezért nem kedvelhetem az ellenségüket. Vagy esetleg mi van ha... Nem, ezt gyorsan ki kell verned a fejedből! Ez őrültség! Mellesleg, ha átadnám magamat az érzéseimnek, tutira becsapna vagy kihasználna. Ezért nem szeretnék soha szerelmes lenni- ezzel fejeztem be a gondolat menetemet, és álomra hajtottam a fejem. Nagyjából még fél órát forgolódhattam mikor végleg elnyomott az álom.

/Loki Laufeyson szemszöge/

Mikor már éreztem hogy elkezdett megnyugodni, el kellett tüntetnem az illúziót, mert a fél szemű Nick bejött a terembe hogy kihallgasson. Nem sokat tudott kiszedni belőlem, ezért inkább elvitetett a saját kis cellámba. Egy ágyon kívül semmi sem volt benne, az egész szürke színűre lett festve. Mikor elhelyezkedtem az ágynak hívott beton darabon, elkezdtem gondolkozni (igen olyat is tudok). Sok minden történt a mai napon, amit átkellett gondolnom.

-Ha a megbízóm megtudja hogy veszítettem, vagy küld valaki mást hogy vadászon le engem aztán rohanja le ezt az istenverte bolygót, vagy ő maga teszi meg ezt- vettem számba a lehetséges variációkat- De ha esetleg, ez az egész nem jut a fülébe, akkor ezek a nyomorult halandók készítenek ki. Ne talántán még az is megeshet, hogy Thor úgy gondolja jónak, hogy engem visszavisz Asgardba és akkor ott nyírnak ki- jutott eszembe még- Egy szóval, az elkövetkezendő fél hónapban valamilyen úton módon tutira meghalok- jutottam a végére.

Ekkor eszembe jutott a lány, aki valószínűleg csak egy csapda volt hogy le tudjanak győzni. Hogy lehetnek ennyire aljasok, hogy ilyen nem e világi szépségű lányt rám küldenek. Aztán rá jöttem hogy nem biztos, hiszen nem támadott meg csak állt ott megilletődve.

Visszaemlékeztem a lányra: fekete hosszú haja össze-vissza állt, de mégis volt benne rendszer; testalkata egyszerűen tökéletes volt, és már nőiesedett is; hangja akár dalosmadár; de mégis volt benne erő, mert a szeme csak úgy szikrázott. Miért gondolkozom én egy ilyen Mitgárdi teremtésen. Biztos vagyok benne hogy boszorkány és elvarázsolt hogy így érezzek, de nem fog sikerülni neki, hiszen én vagyok a Csínytevés Istene és erősebb vagyok holmi gyerekes érzelmeknél.

Ezzel meg tudtam magam nyugtatni, és el is tudtam aludni. Már csak egy kérdés volt megválaszolatlanul bennem: Holnap vajon mikor jönnek értem hogy kivégezzenek? De szerencsére ehhez az érzéshez már hozzászoktam, így elnyomott az álmok birodalma.

/Az álmukban/

Asgardban voltam, egy vízesésnél. Ismerős volt a hely: kicsinek mindig idejártam olvasni, vagy ha egyedül akartam lenni. Most viszont nem voltam egyedül, egy fiatal lány ült a sziklák szélén. Mikor felém fordul rögtön megismertem: Lili volt az.

-Már az álmomba is beférkőzött?- gondoltam magamban.

Ő felállt és elkezdett felém sétálni. Megállt előttem pár lépéssel, és kitárta a kezét. Én is megindultam felé, és átöleltem, mintha régi jóbarátok lennénk. Aztán eltoltam magamtól de csak annyira hogy a szemébe nézhessek. Láttam, ahogyan egy könnycsepp csordult ki a szeméből.

-Nem akarom hogy bántsanak- mondta olyan cuki hangon mint egy kisgyerek, és megfogta a kezem.

-Nem fognak, megígérem- és a kezére varázsoltam egy karkötőt. Ő ámultan nézte hogy mit csináltam.

-Majd megtanítom később- mosolyogtam rá, és elkezdtem hozzá közeledni hogy megcsókoljam.

Ekkor valami hatalmas csattanásra ébredtem. Kint az őrök verekedtek..... De miért pont most... Nem baj... Majd a legközelebbi találkozásunknál foyltatjuk.

/Pendi Lilien szemszöge/

Az ébresztőm idegesítő hangjára ébredtem, gyorsan kinyomtam és mentem is a dolgomra. Éppen nyúltam volna a fésűmért, amikor megláttam a kezemen karkötőt.

-Jézus... ÁÁÁÁ- kiabáltam, miközben folyamatosan ráztam a kezem- Hogy került ez rám??

Mikor sikerült megnyugodnom, elkezdtem nézegetni. Szépen megmunkált, aranyból készült kis kígyót formázott, a szeme pedig egy fehér ékkő volt. Egészen megtetszett, ezért folytattam a félbemaradt teendőmet.

Pár perccel később mikor már fel voltam öltözve valaki kopogott az ajtómon.

-Gyere!- kiabáltam neki, mire Nat bedugta a fejét.

-Jó reggelt!- köszönt kicsit kómás hanggal- Te sikoltoztál?

-Ja...Hehe... izéé- vakargattam a tarkómat- Igen én voltam, ne haragudj nem akartalak felkelteni, csak tudod a hajam úgy állt mint egy madárfészek- nyomtam neki valami kamu szöveget.

-Akkor jó..- tette a szívére a kezét- már azt hittem valami baj van. Amúgy jössz reggelizni?

-Igen, persze egy pillanat és lent vagyok- nyugodtam meg, hogy végre elterelődött a szó.

Mikor kiment a szobámból, gyorsan elkezdtem leszedni az ékszert a csuklómról, de egyszerűen nem jött le. Viszont azt észre vettem hogy most már nem fehér volt a szeme, hanem  zöld.

-Biztosan színváltós- gondoltam magamban, és leszaladtam az étkezőbe.

-Jó reggelt!- mondták egyszerre. Meglepődtem, mert azt hittem hogy még mindenki alszik.

-Sziasztok!- ültem le a helyemre, egy gőzölgő palacsintakupac elé- Hogy hogy már fent vagytok?- adtam hangot a kíváncsiságomnak.

-Rábukkantunk egy újabb bázisra, amit minél hamarabb ki kell iktatni- mondta Thor teliszájjal.

-Ez izgalmasan hangzik- csillant fel a szemem- Mehetek én is?- kérdeztem, de mikor láttam az arckifejezéséket gyorsan hozzátettem- Csak kérdeztem.

-Már csak az kéne- akadt ki Tony, aki éppen ebben a pillanatban lépett be, de úgy tűnik a kérdést már hallotta- Nem volt elég a tegnapi?- guggolt le mellém.

-De igazad van- hajtottam le a fejem szomorúan.

-Na ugye...- pattant is föl- majd jövünk- simította meg a vállam.

-Vigyázz magadra, és ki ne menj a házból!- nézett rám komolyan Steve.

-Jól van, jól van- sóhajtottam- De nem vagyok már kisgyerek, és van erőm is szóval....

-Akkor sem jössz velünk. Mi már egy összeszokott csapat vagyunk, és tudjuk hogy mi csinálunk. Csak a baj lenne veled, és amúgy is, azt mondtad hogy még nem tudod használni-állt meg az ajtóban Tony, rám kacsintott, és elmentek.

A kezembe temettem az arcom, és pityeregtem. Amikor abbahagytam a sírást láttam, hogy a kígyóm szeme fekete volt.

-Lehet hogy a hangulatomat tükrözi- gondoltam, majd eszembe jutott az álmom- El kell mennem Lokihoz, és meg kell kérdeznem hogy mi ez- határoztam el.