Nem is olyan ártatlan (Bosszúállók ff) [BEFEJEZETT]

22. Most haragszol?

/Loki Laufeyson szemszöge/

Mikor meghallottam Lili sírását, egyből megindultam fel, és az ajtaja felé mentem. Pont mielőtt odaértünk volna, Steve jött ki a szobából, bezárva maga után az ajtót.

-Azt kérte egy ideig egyikőtök se menjen be..- mondta, majd bement a saját szobájába.

Éjfélkor még mindig nem tudtunk el aludni, mert bántott minket az, hogy hogyan viselkedtünk. Egymásnak már megbocsátottunk, viszont Lilihez még egyikünk sem mert bemenni.

A bátyja hajnali egy körül ment el pihenni, így egyedül maradtam a nappaliban. De ez a helyzet sem tartott sokáig, mivel egy halk szipogásra lettem figyelmes. Megindultam a hang irányába, de nem találtam sehol senkit...Már éppen indultam volna vissza a kanapéhoz, mikor nekimentem valaminek. Pontosabban az a valami ment neki a mellkasomnak, és ekkor jöttem rá, hogy a szipogó láthatatlan emberke Lili volt. Abban a pillanatban, mikor ez tudatosult bennem, a karjaim közé zártam a... levegőt (mivel Lili eltűnt előlem). Elkezdtem rohanni a szobája felé, és pont akkor értem az utolsó lépcsőfok tetejére, amikor ő becsukta az ajtót.

-Lili, kérlek nyisd ki!- kopogtam az ajtaján- Beszéljük meg, kérlek!- döntöttem neki a homlokomat a bejáratnak.

-Hagyj békén!!- hallatszódott egy halk hang bentről- Nem akarok veled beszélni, se Buckyval!- erősödött meg a hangja egy kicsit.

-Kérlek ne haragudj!- mondtam, hátha ettől megnyugszik- Nem akartam neked fájdalmat okozni!

-Mit nem értesz azon, hogy nem akarok beszélni róla?- ezt már üvöltötte, és ezért a másik két fiú is odajött, hogy mi történt- Hagyjatok már békén!!!- tört ki belőle a zokogás.

Mindhárman megindultunk a szobáink felé, de én még hallottam hogy beszél magába:
-Miért tetted ezt Loki?- motyogta- Azt hittem, te más vagy.... És megbíztam benned- kezdett el újra sírni.

-Gratulálok Loki!- mondtam magamnak- Egy újabb álmatlan éjszakát okoztál neki- vágtam magam fejbe- Miért nem tudod egyszer félrerakni az egódat, és szeretni őt?- előtörtek az én könnyeim is, de visszatartottam őket.

/Lilien Barnes szemszöge/

Miután a tesómék kimentek a szobámból, Loki is felébredt.

-Kik voltak azok?- kérdezte álmos hangon.

-Bucky és Steve most értek haza- mormogtam a mellkasába. Erre a válaszra ő hirtelen felpattant, és elindult az ajtó felé.

-Várj! Hova mész?- ültem fel én is az ágyban.

-Adok nekik kaját, nehogy éhen pusztuljanak- kacsintott rám, egy ravasz mosollyal- Utána pedig jövök is vissza- jött vissza, és egy puszit nyomott az arcomra.

Tudtam hogy nem mond igazat, hiszen miért érdekelné őt, hogy éhesek-e a többiek, ezért hallgatóztam:
-A húgom és ez az idióta....- hallottam a bátyám hangját- Tönkre fogja tenni...

-Hagyd őket!- szólalt meg erre Steve- Szerintem Loki tényleg szereti, különben hozzá sem szólna. És láthattad, hogy mennyire összebújtak.

-De ez akkor sem jó!- vágott vissza Bucky- Lili jobbat érdemel ennél a piperkőcnél, és egyébként is...

-Ez fájt!- hallottam meg végre Loki hangját is- Válogasd meg a szavaid fémkezű..- mondta fenyegetően, én pedig már kezdtem félni, hogy mi lesz ebből.

-Nem beszélhetsz így velem! És ha még egyszer meglátlak a húgom szobájába, azt nagyon megemlegeted- ez után tudtam mi következik, hatalmas pofonok csattogtak, a kapitány pedig megjelent a szobám ajtajában. Csillapíthatatlan roham tört rám, azt hittem ott fogok megfulladni.

Az eddigi leghosszabb pánikolásom végén a kapitány lelkére kötöttem, hogy ne engedje be őket. Szorosan megölelt, és távozott.

A történtek miatt nem tudtam elaludni, és meg is éheztem, ezért lementem a konyhába valami ehetőért. Mikor jöttem volna vissza, véletlen nekimentem Lokinak. Láttam rajta ahogyan próbálja felfogni mi is történt, de én gyorsabb voltam, ezért eliszkoltam előle, fel a szobámba.

/Másnap/

Egy végtelenül hosszúnak tűnő éjszaka után végre reggel lett. Ma volt a tavaszi szünet első napja, ezért mindenki nyüzsgött, és pakolászott, hiszen az ikrek végre hazajönnek, és egy jó ideig itthon is maradnak. Végre az összes Bosszúálló együtt van, és készülünk egy kis ünneplésre. Mindenki beszerzett egy kis ajándékot az ikreknek, és Nat még meglepi tortát is sütött nekik, mivel ma van a szülinapjuk. 11-kor állt meg a busz a torony előtt, és mindenki egyből rohant hozzájuk üdvözölni őket.Egész éjszaka azon gondolkoztam, hogyan tudnék minél távolabb maradni Lokitól, hogy azért érezze azt, hogy megbántott. De úgy tűnik mégsem volt rá szükség, mivel nincs is itt.

Én voltam az első, aki Wanda nyakába ugrott, mivel ő már tényleg nagyon hiányzott, mert vele bármit meglehet beszélni, hiszen velem egy idős és megérti. Pietroval nem szoktam beszélni, de azért neki is örülök, hiszen így teljes a csapat.

Nekik is be lett mutatva a nagy családunk legújabb tagja, majd meg is kapták az ajándékokat. Nagyban ment a buli, és mindenki jól érezte magát (természetesen, amíg Tony és Pepper táncoltak nekem kellett vigyázni a csöppségre, de többségében egész sok szabadidőm volt), majd egy lassú számnál valaki megfogta a vállam.

-Lennél a partnerem ennél a táncnál?- nyújtotta felém a kezét Loki, mire én értetlenül néztem rá, majd elfordítottam a fejem- Ugyan már Lili... Sajnálom!- ült le mellém- Nem durcizhatsz örökké, és egyébként sem történt semmi komoly...- mondta rezzenéstelen arccal.

-Semmi komoly...Tényleg?- fordultam felé dühösen- Az semmiségnek számít, hogy hála a kis balhétoknak, este a fulladás szélén álltam!- mondtam neki, majd felálltam, és elindultam az emeletre.

-Most hová mész?- kiáltott utánnam.

-Nem akarom tönkretenni a szülinapi bulijukat, mint egyesek- köptem elé a szavakat, és felrohantam.

Soha életemben nem voltam még ennyire dühös senkire sem. Remegtem az idegtől és a pániktól, hogy ezek szerint bármikor képes lenne engem is megütni... Ráadásul én belezúgtam, és megcsókoltam... Hogyan hihettem el, hogy miattam meg fog változni? Pont miattam...Mivel teljesen elvoltam foglalva a gondolataimmal, nem is tűnt fel, hogy a testvérem bejött a szobámba, csak mikor megszólalt:

-Azonnal indulnunk kell!- ragadta meg a kezemet, és magával húzott az ablak felé, ahol valószínűleg be is jött.

-Nem Buck... Ma biztos hogy nem- mondtam neki határozottan- Ma ünnepelünk, és nem gyilkolunk.

Ekkor hirtelen kopogtak az ajtón:
-Lili! Kérlek hadd menjek be, beszéljük meg ezt az egészet...- hallatszódott Loki szomorú hangja kintről- Nem tudtam, hogy ilyen rossz hatással volt rád... Ha tudtam volna, esküszöm nem csináltam volna, mert nem akarok neked ártani, csak....- akadt meg hirtelen- Légyszi engedj be!- fejezte be a monológját.

-Gyere már!- rántott egyet a kezemen a testvérem, mire végre megindultunk.Ez történt délután négykor. Azt nem tudom, hogy Loki mennyi ideig állt az ajtóm előtt, de azt igen, hogy mi éjfél előtt nem sokkal értünk haza. Csak a mai nap alatt nagyjából 100-120 embert öltünk meg. Úgy tűnik a HYDRA egyre inkább céltudatosabb. Mivel már én is megszokásból gyilkolok, ezért sokkal gyorsabban végzünk.

Megint észrevétlenül akartunk visszasurranni, de arra lettem figyelmes, hogy valaki a szobám ajtajában szundít. Gondoltam óvatosan kikerülöm, és bevonulok a szobámba, ám ez nem ment olyan egyszerűen: Az illető Loki volt, és pont az útban feküdt. Az erőmmel óvatosan arrébb raktam, és bezárkóztam a szobámba, ám ekkor valaki megfogta a vállaimat, amitől én egy hatalmasat ugrottam.