Nem is olyan ártatlan (Bosszúállók ff) [BEFEJEZETT]

28. Küzdened kell!

„-Nagyon sajnálom uram, de a kishölgy kritikus állapotban van. Minden jel arra utal, hogy már nincs sok hátra neki....- ezektől a szavaktól elkapott a sírógörcs, és berohantam a betegszobába."

Vissza mentem Lili ágya mellé, és elkezdtem simogatni a kezét és az arcát. Láttam rajta, hogy pillanatokon belül el fog aludni, ezért odahajoltam fölé, és adtam neki egy szájra puszit. Ő erre pedig egy mosollyal az arcán aludt el. Egy darabig még néztem ahogyan szuszog, majd rádőltem az ágya szélére, és engem is elnyomott az álom.

Reggel arra keltem, hogy valaki piszkálja a hajamat, ezért lassan felemeltem a fejemet, és szembe találtam magamat egy vidám Liliennel.

-Jó reggelt Csipkerózsika!- utánozta a hangomat, mert én is sűrűn mondtam ezt neki.

-Jó reggelt!- mosolyogtam rá- Ha jól tudom, akkor most jön az a rész, hogy megcsókolsz... Legalábbis a mesében ez így van- villantottam neki egy perverz mosolyt.

-Álmodozz csak...- nevetett ki, mire én felpattantam, és fölé hajoltam.

-Akkor majd elveszem magamnak- mondtam neki nevetve, majd ígéretemhez híven, megcsókoltam.

Boldog voltam, hogy újra érezhetem, ezt a csodálatos érzést. Hogy újra a kezeim között fogom a világ legszebb lányát. Ezekre a gondolatokra belemosolyogtam a csókunkban. Az idilli pillanatnak a többiek érkezése szakított véget. Kicsit morcosan ugyan, de elválltam életem szerelmétől, hogy üdvözölhessük a többieket.

-Látom betartottad az ígéreted Loki..- kacsintott rám Tony, amit én csak egy féloldalas mosollyal reagáltam le.

Látszott Lilin, hogy nagyon boldog amiért újra láthatja a rég halottnak hitt szüleit, és szeretteit. Közben az anyja oda jött hozzám egy kérdésre:

-Ti akkor most együtt vagytok?- kérdezte kedvesen, mire én csak mosolyogtam.

-De jó lenne...- képzeltem el, milyen lehetne együtt az életünk- De sajnos nem lehet...- hajtottam le a fejemet.

-Miért nem?- kérdezte aggódva- Szerintem csodás pár lennétek.

-Szeretném a legjobbat a lányának, és ezért nem lehetünk együtt, mert tudom hogy rossz hatással lennék rá- gördült le egy könnycsepp az arcomon.

-A múltad miatt gondolod ezt?- kérdezett vissza, mire én csak bólintottam- Lilinek sincs túl fényes élete, ezért lenne jó neki ha olyan ember venné el feleségül aki hasonló cipőben jár mint ő, és akkor együtt legyőzhetik a gátjaikat- mondta el a lelkesítő beszédjét, majd visszament a lányához.

Nem mondtam el senkinek sem, mit mondott az orvos, és hogy mi történt tegnap este, mert így is eléggé aggódtak Lili miatt.

A látogatók nem maradtak sokáig, mivel dolguk volt, és az orvos is mondta nekik, hogy max. 30 percig maradhatnak bent, mert Lilinek romlik az állapota. Így is lett: mindenki haza ment, és Lili is megint rosszul volt. Pedig már reggel felcsillant a remény... Ilyenkor látszott is rajta, hogy a doki tényleg igazat beszélt, és már a végét járja. Nem akartam elhinni, hogy pont ő, aki a legkitartóbb az összes Bosszúálló közül, pont ő jár ilyen szerencsétlenül, hogy a saját csapattársai lövik szét.

Miközben ezen gondolkodtam, folyamatosan könnyeztem, és nem bírtam ránézni a szenvedő lányra. Egyszerűen fájt így látni...

-Loki...- mondta elhaló hangon- Nem érzem magam túl jól...- erre a kijelentésére azonnal odaguggoltam mellé, és megfogtam a kezét.

-Mi a baj? Mid fáj?- kérdeztem tőle lágyan.

-Olyan mintha valaki a mellkasomon ülne...- nyögte alig hallhatóan.

-Szólok egy orvosnak...- kezdtem el felállni, de ő visszahúzott.

-Ne... Kérlek, maradj itt velem...- hangja már alig volt, és az arca is egyre sápadtabb lett.

-Lili ne csináld ezt!- mondtam neki, miközben próbáltam vissza folytani a sírásomat, kevés sikerrel- ORVOST!!!- kiáltottam a folyosó felé fordulva, mikor éreztem, hogy Lili kezdi elhagyni magát.

Két fiatalember is berontott a szobába, és elkezdték vizsgálni, majd adtak be neki gyógyszereket, amik elvileg enyhíteni fogják a fájdalmát. Ez volt nagyjából fél órája... Lili ugyanabban a pózban fekszik, felváltva néz rám és a plafonra. A szája remeg a félélemtől, és a fájdalomtól, arca könnyes, szemei pedig pirosak a sok sírástól. Én is hasonlóan nézek ki, csak kettőnk között annyi a különbség, hogy én folyamatosan őt nézem, nehogy valami baja legyen.

-Loki miért sírsz?- kérdezte tőlem bágyadtan, mikor hirtelen elkezdett ömleni szemeimből a könny.

-Nem akarlak elveszíteni...- suttogtam neki.

-De tudod, hogy vége van...- fordult vissza a plafon felé.

-De ne legyen vége! Kérlek Lili.... Nekem tényleg szükségem van rád! Nélküled nem tudnék élni....- szorítottam meg a kezét- Kérlek küzdj... Ne add fel!

Erre Lili csak mosolygott egyet, majd elkezdett nyújtózni az ágya másik fele felé. Először nem értettem mit akar ott, de amikor realizáltam mit csinál már késő volt.

-Neeeee!!!!!- ordítottam, amikor kikapcsolta a lélegeztetőgépet- Ne, ne, ne, ne..... Lili!!!- fogtam meg a két vállát, majd gyorsan átszaladtam a másik oldalára, és próbáltam visszakapcsolni- Miért tetted ezt? Megőrültél?- meredtem rá mérgesen mikor nagy nehezen visszakapcsolódott.

-Kölcsön kenyér vissza jár!- nevetett lihegve.

-Soha többet nem csinálhatsz ilyet!!- kiabáltam rá- Majdnem meghaltál....

-Te is...- mondta, majd lehúzott magához, és megcsókolt.