Út a csillagokig

13. rész-Romantikus meglepetés

Azon a bizonyos szombati reggelen néma volt a ház. Mikor felébredtem, láttam, hogy Damiano nincs mellettem. Hirtelen elfogott a rosszul lét, úgyhogy amilyen gyorsan csak tudtam szaladtam a fürdőszobába. Miután minden aminek kellett kijött belőlem, a konyha felé vettem az irányt. Egyedül Victoria volt csak otthon.

- Jó reggelt.- köszöntem.

- Szia. Egy pohár frissítő narancslét?- kérdezte.

- Jöhet. Apropó, nem tudod hol vannak a többiek?

- Foggalmam sincs. Mikor felkeltem, már nem voltak itthon.

Miután Vic kitöltötte poharakba a frissen készített narancslevet, kiültünk a teraszra. Elővettem telefonom és Damianot hívtam. Pár csörgés után megszakadt. Foggalmam sem volt, hogy hol lehet. Vajon Ethan és Thomas is vele van? Tettem fel magamban a kérdést. Mind két fiút hívtam, de ők sem vették fel.

- Most nézd meg. Hiába hívom őket, egyikük sem veszi fel.-mondtam idegesen Vicnek.

- Nem hiszem, hogy bajuk lenne, bár fura, hogy nekem sem szóltak.

- Ez egyátalán nem jellemző rájuk. Ha Dam nem szól, akkor Thomas vagy Ethan igen. De most bezzeg őket sem lehet elérni.

* Damiano*

A srácokkal már egy hete megbeszéltem, hogy a mai napon megkérem Aria kezét. Persze erről ő mit sem tudott vagy sejtett. Már nagyjából minden meg volt tervezve. A helyszín, a vendégek, a gyűrű. Már csak az utolsó simításokat kellett elvégezzük. Hajnalban indultunk el, hogy Aria még  véletlenül se sejtse meg . Persze Vic tudott a tervről és ő irányította az otthoni szervezést. Minden lépést megbeszéltünk és ő csak a jelző sms-re várt. Feldíszítettük a pavilont, beállítottuk a hangszereket. Még egy pillantást vetettem a gyűrűre. Választásom egy fehérarany, kecsesen vékony gyűrűre esett, melynek közepén egy kisebb fekete gyémánttal. Amint megláttam, tudtam, hogy ezt a gyűrűt neki tervezték. Izgatott voltam, de mégis féltem, hogy mi lesz ha nemet mond. Szerettem. Azóta a palermói éjszaka óta. Az érzéseim semmit sem változtak. Ő volt az a lány aki a világon a legboldogabbá tett, mert nem csak, hogy viszont szeret, de még egy gyermeket is a szíve alatt hord, ami a kettőnk szerelmének gyümölcséből fogant. Én csak reméltem, hogy még boldogabbá tesz azzal, hogy igent mond nekem.

*

Szinte egész nap nem tudtam elérni a fiúkat, de még Victoria sem. Egyszerűen csak felszívódtak. Egy idő után már nem foglalkoztam velük. Ha ők fiús napot tartanak, akkor mi meg csajosat.

- Vic, nincs kedved kimozdulni valamerre?- kérdeztem.

- Felőlem, mehetünk.- válaszolt mosolyogva.

S abban a mosolyban volt valami furcsa. Különösebben nem foglalkoztam vele. Felmentem a szobánkba, majd lezuhanyoztam és felöltöztem. Választásom egy fekete-ezüst csillogású, testre simuló ruhára esett. Mellé egy öt centis magas sarkú fekete cipőt vettem fel. Megcsináltam sminkemet, szemeimet fekete-ezüst szemfestékkel festettem ki, amit kiegészítettem egy vékony tus vonallal. Számra azt a vörös rúzst vittem fel amit Damiano annyira imád. Hajamat összefontam egy hosszú fonattal. Majd lementem az ajtóhoz, ahol már várt rám Victoria.

- Mehetünk?- kérdezte.

- Naná.- válaszoltam.

Azzal neki indultunk. Vic vezetett, de nem Róma központja felé tartottunk. Hanem az ellenkező irányba. Majd kis idő múlva megérkeztünk egy parkhoz.

- Vic.- kezdtem.- Biztos, hogy ide akartunk jönni?

- Nyugi, meglátod. Jó lesz.- felelte.

Kiszálltunk az autóból és elindultunk a park közepe felé, melyhez egy ösvény vezetett. Egyszer csak elértünk egy feldíszített részhez. Középen egy pavilon állt, amit apró kis gömb lámpások világították meg. Körben hatalmas fák foglaltak helyet. A világ szeme elől eldugott hely volt.  Majd egyszer csak megláttam Damianot és a fiúkat. Mindegyikük öltönyt viselt. Vic is felszaladt hozzájuk a pavilonra és zenélni kezdtek. Sosem hallottam még Damianot úgy énekelni, mint akkor. Egyszer csak Damiano szülei léptek mellém. S a következő pillanatban eltűnt a zene és Dam előttem térdelt egy kis dobozzal kezében.

- Princess...- kezdte Damiano.- Megtisztelnél azzal, hogy hozzám jössz?

- Igen. Hát persze, hogy hozzád megyek. -válaszoltam könnyes szemekkel.

Damiano felállt, majd felhúzta a gyűrűt az ujjamra és szenvedélyesen megcsókolt. A többiek éljenzésben törtek ki. Mindenki ott volt, akinek ott kellett lennie. Ismerősök, barátok, család. Akkor én voltam a legboldogabb lány a világon.

A fák mögött egy kis tó bújt meg. Amikor nem figyeltek, Damianoval kettesben átsétáltunk és leültünk partján. Az eget csillagok százai borították. S mi csak ültünk egymás mellett és bámultuk az eget.

- Szeretlek.- súgta Damiano.- Az életemnél is jobban.

- Én is szeretlek.- válaszoltam és megcsókoltam.

Nem is sejtettük, hogy egy közeli bokorban néhány paparazzi bújt el. Természetesen meg lett az eredménye.

***
Másnap reggel mikor a telefonomra néztem láttam a rengeteg értesítést. Szó szerint felrobbantak a közösségi oldalak. Minden második cikk rólam és Damianoról szólt. Olyan címekkel, hogy "Ki lehet ez a titokzatos lány?", "Damiano David eljegyezte titkos barátnőjét?" "Megtudták ki a Maneskin énekesének barátnője" és ehhez hasonlók. Persze a cikkek mellé képek is voltak csatolva, amin az eljegyzésünk estéjén a tóparton ültünk.
Damiano még aznap délutánra egy videó üzenetet is kitett közösségi oldalaira, csak, hogy engem és a gyermekünket védje.

" Minden kedves rajongónkat, a riportereket és újságírókat szeretném megkérni, hogy zenekarunk egyik tagját se zaklassák olyan kérdésekkel, hogy ki az én párom. Eddig sikerült a nyílvánosság elől elzártan tartani ezt és szerentnénk ha ez a továbbiakban is így működne. Nem szeretném kitenni bármiféle stressznek vagy zaklatásnak. Kérek mindenkit, hogy ezt tartsa tiszteletben. "

A többiek is megosztották ezt oldalaikon. Biztosra akartak menni ezzel kapcsolatban. De mind hiába. Pár nappal később mikor vizsgálatra mentünk, hogy megnézzék minden rendben van- e a babával, az egész előről kezdődőtt. Ez olyan nyomást helyezett a vállamra, hogy napi szinten többször rosszul lettem. Damiano pedig alig bírt uralkodni magán.