Út a csillagokig

12. rész -Boom Baby Boom

Mind a ketten könnyes szemekkel tértünk vissza a barátainkhoz. Ezek mind örömkönnyek voltak. Azt hittem Damiano rosszabbul reagálja le a helyzetet. Mikor visszaértünk, megálltunk a többiek előtt. Damiano a hasamra helyezte kezét és a többiekre nézett.

- Akkor ma, nem csak az öcsém gyerekére iszunk! -kezdte- Hanem a miénkre is!- majd gyengéden megcsókolt.

- Na ez az eredménye a nagy hancúrozásnak apukám- mondta Thomas nevetve.

- Úgy örülök.- mondta Vic és elsírta magát.

Ethan pedig még a többiek előtt elbőgte magát, de olyan szinten, hogy semmit sem tudott mondani, csak odajött és megölelt minket. Persze ennek a hatására én is elsírtam magamat.

- Annyira szeretlek titeket srácok! - mondtam miközben hullottak könnyeim.

Majd egy hatalmas csoportos ölelés közepén találtam magam és egyszerre nevettünk és sírtunk.

***
Reggel az első dolgunk volt, hogy vizsgálatra menjünk. Damiano is velem tartott. Nyolc óra körül érkeztünk meg a kórházba, kitöltöttem a szükséges papírokat és vártam az orvosomra. Nem telt bele negyed óra és már bent ültem a székben. Amíg az orvos megvizsgált Damiano a függöny mögött várakozott. Nem is értem miért, mivel láttuk már egymást meztelenül. Aztán elérkezett a várva várt nagy pillanat. Következett az ultrahang. A doki bekapcsolta a gépet, ami pittyegni kezdett. Egy zselés, hideg anagyot kent rám, majd a következő pillanatban már láttuk is amit látnunk kellett.

- Gratulálok. Látják ott azt a foltot? Az ott a kicsi. -közölte az orvos. - Most körülbelül 7 hetes.

- Biztos ebben doktor úr?- kérdeztem ijedten.

- Méretek alapján, biztos.

Ez azt jelentette, hogy a baba még azon a forró párizsi éjszakán fogant meg, mikor előszőr estünk egymásnak Damianoval.

- Nézze doktor úr. Nem régiben átestem egy súlyos agyhártyagyulladáson. Két hétig tartottak kómában. Lehet valami baja ettől a kicsinek? - kérdeztem aggódva.

Közben az orvos lekérte korábbi leleteimet a rendszerből.

- Nos ahogy elnézem a leleteket, igazából semmi baj nem lesz. Viszont javaslom, hogy pihenjen sokat.

Még egy pár kérdést feltettünk az orvosnak, majd nagy örömmel haza indultunk. Út közben még megálltunk Damiano szüleinél, hogy velük is megosszuk az öröm hírt. Bár még az első unokájuk érkezését sem fogták fel teljesen. Megálltunk a kapuban és becsöngettünk. Abban a pillanatban úgy éreztem magam, mint az első napomon, mikor átléptem ezen a kapun. Az ajtóban Mrs. David fogadott minket.

- Gyertek beljebb. Minek köszönhetjük a hirtelen látogatást? - kérdezte.

Leültünk a nappaliban, hogy nyugodtan meg tudjuk beszélni a dolgokat. Közben csatlakozott hozzánk még Damiano testvére és apja.

- Nos akkor belekezdenék- szólt Dam. - Tudom, hogy még nem dolgoztátok fel azt sem, hogy Jacopoéknak gyermeke lesz.

- Jajj fiam ne csigázz már. -Mondta Mrs. David.
- Nos..- majd rámnézett. - nem egy unokátok lesz, hanem kettő. Aria hét hetes várandós.

Damiano szülei teljesen lesokkoltak. De nem tartott sokáig, s máris azon kaptuk magunkat, hogy Mrs. David engem ölel, Mr. David pedig Damianoval fog kezet. Örültek a hírnek. Még egy kis ideig időztünk náluk majd hazaindultunk.

***
Kint ültünk a srácokkal a teraszon. Kellemes augusztusi esténk volt. Damiano épp a vacsorát dobta össze, mert ragaszkodott hozzá, hogy ma ő készíthesse. Ethan és Thomas megterített és mi Victoriával úgy éreztük magunkat, mint a királynők. A fiúk minden lépésemet lesték.

- Ugyan srácok. Nem beteg vagyok. Magamnak is tudok egy pohár vizet hozni. - mondtam.

Bementem a konyhába és láttam hogy Dam igen nagy munkában van. A tűzhelyen ott forrt a tészta víz, ő meg előtte állt és telefonját bámulta. Odaléptem hozzá, majd hátulról megöleltem.

- Daddy.. - szólaltam meg ártatlan kislány hangon.

- Princess, neked nem pihenned kellene?- kérdezte mosollyal arcán.
- Kívánlak.- súgtam fülébe, majd ajkamba haraptam- Észvesztően kívánlak.

Azzal megragadtam kezét, s magammal vittem szobánkba. Becsaptam magam mögött az ajtót, és az ágyra döntöttem, majd egy mozdulattal téptem le róla nadrágját.

- Hé,hé, lassíts... a baba.- mondta.

- Ne aggódj miatta, számtalanszor csináltuk úgy, hogy már ott volt.- mondtam

Csípőjére ültem, megragadtam férfiasságát, majd vezettem, vezettem a szentély kapujáig. Maj a következő pillanatban már egymásé voltunk. Nem is kellett egyikünknek sem sok. Egyszerre, hangos nyögéssek közepette jeleztük a másiknak, hogy a csúcsra értünk. S egymás mellett feküdtünk a következő pillanatban. Még jó hogy Dam ránk húzta a takarót, ugyan is a következő pillanatban már az ajtóban álltak a többiek és kuncogtak.

- Észre vettétek, hogy Aria, mostanában kívánósabb?- Tette fel a kérdést Thomas.

- Ha nem is a kaját, de Damianot, mindig felfalná- tette hozzá Vic.

- Terhesebb már úgy sem lesz.- mondta Ethan.

- Na megszólalt a mókamester- és én is felnevettem.- Esetleg nem akartok ide feküdni közénk ha már úgy is itt vagytok? - mondtam ironikusan.

Persze mit sem törődtek azzal, hogy épp az imént szeretkeztünk, mind a hárman landoltak mellettünk az ágyban. Majd egyszerűen kitört belőlünk a nevetés.

- Basszus, a kaja- ugrottfel takaróstul Damiano. S futott a konyhába.

Gyorsan felkaptam alsómat és a többiekkel együtt követtük Damet a konyhába.

- Bocs skacok. Odaégett.- mondta nevetve.

- Máris rendelem a pizzát - kacsintottam.

A többiek pedig éljenzésben törtek ki. Varázslatos egy este volt. Viccelődtünk, nevettünk és jól éreztük magunkat. Akkor még nem sejtettem mit tervez Damiano.