Út a csillagokig

14.rész- Amikor a kártyavár összedől

Egy hónapja már, hogy Damiano megkérte a kezemet. Szépen lassan elcsitultak azok a hírek amik az eljegyzésünk után felrobbantották a netet. A baba is szépen fejlődött és a nyári fellépés sorozatból is már csak a ma esti koncert volt hátra. Aminek mindegyikünk örült. Úgy voltam vele, hogy erre a koncertre még elkísérem a srácokat, mert ezután már nem sok időm lesz ilyenekre, főleg ha megérkezik az ifjabb David. Már éppen kerekedni kezdtem, ami látható is volt. De nem törődtem vele. Szerettem így is magamat, hisz mégis csak a közös gyerekünket vártam.

Nem sokkal később már a koncert helyszínén voltunk. A srácok előkészültek a showhoz a backstageben, felöltöztek, megcsinálták a sminkeket, majd 10 perc múlva már a színpadon voltak. A tömeg a szokásos őrjöngéssel fogadta őket. Már egy jó fél órája tartott a koncert, mikor úgy éreztem levegőre van szükségem. Így megkértem az egyik biztonsági emberünket, hogy kísérjen ki. Nem tudom mennyit lehettünk odakint de mikor visszaértünk addigra már néhány igen lelkes rajongó a backstage ajtajában állt. A biztonsági őrünk segítségével próbáltuk áttörni a tömeget. Az ajtót épp egy másik biztonsági emberünk nyitotta, mikor odaértünk, valaki meglökött hátulról. Így beestem az ajtón és a hasamra érkeztem. Damianoék épp akkor jöttek le a színpadról és az egészet látták. Dam odasietett hozzám karjaiba vett és az öltözőben található kanapéra fektetett.

- Minden rendben?- kérdezte aggódva.

- Nem tudom...Fáj- mondtam sírva neki, majd a következő pillanatban iszonyatos görcs uralkodott el rajtam, ami egész testemet összerántotta.

- Ethan! Hívjatok mentőt, most azonnal. - Kiabálta Damiano. - Tarts ki Princess. Nem lesz baj.

A biztonsági emberek szétterelték az embereket az ajtó elől, hogy a mentő be tudjon állni. Lelkem mélyén éreztem, hogy nagy baj van. Nem telt bele sok idő és már a mentőben feküdtem. Mielőtt még utamat vettem volna a kórház felé, mondtam a többieknek, hogy nyugodtan csinálják végig még az autogramm osztást, velem minden rendben lesz.

A kórházba érve sem akart elmúlni a görcsölés. Az orvos vért vett és várt az eredményre, közben megvizsgált ultrahanggal, ami azt mutatta, hogy elvileg minden rendben. Damianoék este kilenc óra felé értek be.

- Hogy vagy?- kérdezte aggódva.

- Valamivel jobban- válaszoltam.

- A baba? Vele minden rendben?

- Az orvos szerint igen.- feleltem.

Thomas és Ethan a váróban foglaltak helyet. Megkértem Damianot, hogy amíg az orvos visszatér, hozzon nekem egy kis vizet a büféből. Addig Victoria jött be hozzám. A következő pillanatban iszonyatos görcsök kezdtek kínozni és hirtelen meleg nedvességet éreztem lábaim között. Victoria azonnal hívta az orvost a gomb segítségével, mivel vérezni kezdtem. S a következő pillanatban megszűnt a fájdalom. Vic a kezemet fogta és bíztatott, hogy minden rendben lesz. Én az egészből csak annyit értettem, hogy az orvos azt kiabálja "Levállt, nem hagyhatjuk bent". Nagy hirtelen fel sem fogtam szavait. Majd mikor láttam, hogy egy fél tenyérnyi nagyságú babát tart a kezében, akkor tudatosult bennem. Elvesztettem a babát. A nővérek gyorsan kicserélték alattam a lepedőt, meg rajtam a véres ruhát. Zokogásban törtem ki. Victoria átölelt és annyit mondott, hogy sajnálja és behívja Damianot. Azzal kiment a szobából. Én pedig sírtam egymagamban.

* Victoria*

Damiano éppen akkor ért vissza. Odaléptem hozzá és csak annyit tudtam mondani könnyeimmel küzdve:

- Sajnálom Dam... -s kitört belőlem a sírás.

Ethan és Thomas is hirtelen mellettem teremtek. Hallották az imént kimondott szavaimat. Megöleltek és pontosan tudták, érezték, hogy mi történt. Damiano pedig rohant Ariához a szobába.

- Srácok. -próbáltam összeszedni magam.- Most nagy szükségük van ránk. A lehető legtöbbet meg kell tennünk értük.

*
Az oldalamon feküdtem az ágyon és sírtam. Lelkem úgy összetört egyik pillanatról a másikra, mint ahogy a kártyavár lapjai dőlnek le egymás után. Damiano a hátam mögé ült, fejét vállamra tette és éreztem ahogy könnyei végigcsordulnak kezemen. Pár percig így voltunk és csendben együtt sírtunk.

- Sajnálom.- mondtam sírás közben.- Ne haragudj rám. Nem tudtam rá eléggé vigyázni.

- Shh. Semmi baj. - próbált nyugtatni.

- Megértem ha ezek után el akarsz hagyni. - zokogtam, s felé fordultam.

- Princess, soha nem hagylak el. Ettől nem kell félned. Szeretlek. -mondta és nyomott egy puszit a homlokomra.

Aztán bejöttek a többiek is a szobába. Ethan a lábamhoz ült Damiano mögé, Thomas és Vic pedig a másik oldalamon állt. Majd mind a négyen egyszerre öleltek és egyszerre sírtunk. Akkor éjjel egyikük sem mozdult mellőlem. Másnap reggel csak akkor mentek ki a szobából mikor az orvos bejött megvizsgálni engem. Mindent részletesen elmondott, hogy mi történt. Miután végzett a vizsgálattal és mindent rendben talált, azt mondta, hogy haza mehetek, de amíg a vetélés utáni vérzés tart addig lehetőleg pihenjek.

Miután haza tértünk a kórházból, mindenki pihenni tért. Damiano felkapott karjaiba, majd felvitt a szobánkba. Az ágyra fektetett, betakart és mellém feküdt a takaró másik fele alá. Csak feküdtünk és mélyen néztünk egymás szemébe. Egyszer csak újra zokogás tört rám. Dam közelebb húzott magához, gyengéden átölelt és hátamat simogatta.

- Semmi baj. Nyugodj meg. Tudom, hogy fáj, de ezen is túl leszünk. -nyugtatott.
Nem sokkal később elszundikáltam, karjai között.

* Damiano*

Aria végre megnyugodott és elaludt. Azt hiszem épp itt az ideje a szüleimet is felhívnom és beszámolni nekik a történtekről. Óvatosan kibújtam mellőle az ágyból és lementem a teraszra, hogy nyugodtam tudjak telefonálni.
- Szia anyu.- szóltam bele a telefonba, mikor felvette.

- Szia Damiano. Minden rendben? -faggatott.

- Anyu. Nem tudom, hogy mondjam el.

- Mi történt? Jól vagy? Aria?

- Anyu. Elment a baba. - szemembe könnyek szöktek.

- Ó drágám. Sajnálom.- mondta. - Átmegyünk apáddal estefelé. Viszünk nektek valami finomat. Tartsatok ki addig is.

Azzal elköszöntünk egymástól. Én pedig visszamentem a szobába és visszabújtam Aria mellé az ágyba, végül engem is elnyomott az álom.