Út a csillagokig

31.rész- Az esküvő

Másnap reggel izgalommal töltve ébresztett Vic és Rosalie. Még kettőig sem láttam mikor mellém ugrottak az ágyba.

- Jó reggelt. Ideje készülni. Ma van a nagy nap! - kiáltották egyszerre.

Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból és a fürdő felé vettem az irányt. Egy kellemes zuhany után, magamra kaptam alsóneműmet és selyem köntösömet. Kiléptem a fürdőből és már helyet is foglaltam a széken, mivel a fodrász, aki a hajamat csinálta, már várt rám. Még csak reggel kilencre járt az idő. Tizenegy órára sikeresen elkészült a hajam és már csak a smink és az öltözés volt hátra. A sminkes fél tizenkettőtől egészen délután egy óráig bíbelődött rajtam. Közben elkészült néhány fotó.

* Damiano *

Izgalommal töltött el a reggel. Életem egyik legszebb napja várt rám. Alig tudtam elhinni, hogy végre elvehetem életem szerelmét. A fiúkkal karöltve, nagyjából tíz óra körül érkeztünk meg a helyszínre. Körbejártuk a hatalmas területet, leellenőriztük, hogy minden a helyén van- e. Mire mindennel végeztünk, már délután egyre járt az idő. Gondoltam benézek Ariához és utána neki is látok a készülődésnek, mivel a szertartás délután négy órakkor kezdődik, de előtte még a vendégeket is fogadni kell. Nem sokkal később már az ajtajában álltam és kopogtam. Victoria nyitott ajtót.

- Szia Vic. Aria? - kérdeztem.

- Szia. Készülődik.- felelte.

- Bemehetek?

- Ugye tudod, hogy ha meglátod a menyasszonyt az esküvő előtt akkor az balszerencsét hoz. Úgyhogy sajnálom, de nem engedhetlek be.

Mivel próbálkozásom sikertelen volt, így a következő pillanatban már a kijelölt öltöző szoba felé tartottam, ahol Ethan és Thomas már vártak rám. Öltönyöm és ingem már elő volt készítve és csak arra vártak, hogy beléjük bújjak. Egy gyors zuhanyzás után ezt meg is tettem. Megigazítottam frizurámat, felkötöttem nyakkendőmet és a hallba indultam, hogy fogadjm a vendég sereget. Nem is kellett sok és már szállingóztak a vendégek.

***
Ahogy közeledett a szertartás időpontja egyre jobban izgultam, hogy Damiano mit fog szólni. Szerettem volna, ha ez a nap mind a kettőnk számára emlékezetes maradna, melyet később majd a gyerekeinknek és az unokáinknak mesélhetünk. Az ablak mellett állva néztem ahogy a meghívott vendégek sorra érkeznek. Láttam ahogy Dam köszönti őket és csak arra tudtam gondolni, milyen szerencsés vagyok. A következő pillanatban kopogtak az ajtómon.

- Ki az? - szóltam ki.

- Ethan vagyok. Bejöhetek? - hangzott a válasz.

Kinyitottam az ajtót és gyorsan beljebb invitáltam a szobába, mielőtt még bárki olyan meglát akinek nem kellene.

- Csodásan festesz.

- Köszönöm.- feleltem.

- Lassan kezdődik a szertartás. De még mielőtt bármi történne kérdezni szeretnék tőled valamit.

- Ki vele.- mosolyogtam.

- Nem bánnád ha megkérném a húgod kezét? Arra gondoltam, hogy mikor eldobod a csokrot akkor tenném fel a kérdést. Feltéve ha nem zavar.

- Örülök a megtisztelésnek, hogy ezt velem beszéled meg és áldásom adom rá. Tudod mit? Majd nem eldobom a csokrot hanem neki adom, te pedig utána megkéred. Mit szólsz hozzá?

Miután Ethannal egyeztettük a dolgokat, már éppen annyi volt az idő, hogy elinduljunk a kerbe, ahol a szertartást tartottuk. Mivel a szüleim már nem éltek, így abban maradtunk, hogy Ethan és Thomas kísér az oltárhoz. Szép lassan elindultunk, Thomas pedig a kerbe vezető ajtónál csatlakozott hozzánk. Kiléptünk az ajtón. Egyik kezemmel Ethant míg a másikkal Thomast karoltam és így sétáltunk végig a fehér rózsaszirmokkal szórt úton egészen az oltárig.Egy fehér és rózsaszín virágív húzódott az oltár felett. Damiano ott állt az emelvényen és csak ránk várt. Láttam arcán a döbbenetet és szemében a könnyeket. Kis vártatva odaértünk hozzá és a két fiú átadott neki.

- Gyönyörű vagy. -mondta teljesen meghatódva.

A vendégek helyet foglaltak székeiken és kezdetét vette a szertartás. Elsőként a pap lépett fel az emelvényre, majd az anyakönyvvezető követte. A hivatalos rész után következtek az egymásnak írt fogadalmaink. Egymás felé fordultunk, majd elsőként én mondtam el fogadalmamat.

- Damiano. Sok mindent tudnék mondani az elmúlt időszakról. Kapcsolatunk nem indult éppen a legjobban, de most mégis itt állunk. Éltünk már meg szép és rossz napokat, de mindig kilábalunk valahogyan a rosszból is. Te vagy az az ember aki mellett meg szeretnék öregedni. Szeretlek most és mindörökké. Tűzön vízen keresztül megyek és ha kell harcolok érted. Melletted leszek egészségben, betegségben.

- Aria. Életem. Te vagy aki elvezetett engem a csillagokig. Nélküled ma nem lennék az az ember, aki most vagyok. Megváltoztattad az életemet, életünket. A mai napig hálás vagyok anyámnak, hogy végül téged vett fel asszisztenseként. Mert ha nem így tesz, valószínűleg nem melletted állnék most itt. Teljes szívemből szeretlek és azon leszek, hogy hátralévő életünkben, minden napod a legszebb legyen. Köszönöm, hogy vagy nekem. Az életem árán is megóvlak és soha nem eresztelek. Te vagy az én királynőm, mától és mindörökké. Szeretlek.

A fogadalmak elmondása után mind a ketten kimondtuk a boldogító igent és a pap házastársakká nyílvánított minket és következett a csók. Majd a szertartás lezárta után végigsétaltunk az ösvényen a vendégek között. Átmentünk az előkertbe ahol elkészűltek az esküvői fotók, majd visszamentünk a kertbe, hogy megejtsük a csokor eldobását. Időközben Damianot is beavattam Ethan tervébe. Az összes hajadon lány felsorakozott én pedig hátat fordítva nekik készültem a terv végrehajtására. Még egyszer hátra néztem vállam felett és bólintottam. Ethan innen tudta, hogy indulhat az akció. Háromszor emeltem a csokrot a levegőbe, majd megfordultam és Rosaliehoz léptem és átnyújtottam neki. A következő pillanatban Ethan már előtte térdelt.

- Allie. A világ legboldogabb emberévé tennel, ha hozzám jönnél.- nyújtotta át Ethan a gyűrűt.

Mi pedig vártunk válaszára.