Út a csillagokig

33. Út a csillagokig.

Sötét és hideg van. Egyedül vagyok és nem látok. Mi volt vajon az az érzés? Hol van Damiano?

* Damiano*

-Már két napja nem tér magához. A gépek csak csipognak és percről percre csak rosszabb, mivel nem tudom, hogy egyáltalán túl éli vagy sem. Két napja ülök mellette töretlenül, s egy percre sem hagyom magára.

- Ne aggódj fel fog épülni.

- Vic. Az orvos szerint nagyon sok vért vesztett. Bár a golyó nem ért létfontosságú szervet. Már csak az a kérdés, hogy erős e annyira, hogy túlélje.

- Erős lány én tudom. Kimegyek a fiúkhoz. Szólj ha pihennél egy kicsit.

***
Nem fogom ilyen könnyen feladni. Erős vagyok és nem hagyom, hogy legyőzzön a sötétség. Majd a következő pillanatban kinyitottam a szemem. Damiano épp az ajtóban állt.

- Dam...- Súgtam halkan.

- Princess. Végre felébredtél. -felelte.

- Mi történt? - Kérdeztem.

- Valaki meglőtt téged, míg a réten sétáltunk. Beatrix felbérelt embere lehet, de a rendőrök még nem tudták elkapni a támadót.

Majd a következő pillanatban ismét eszméletemet vesztettem és az ekg gép az eddig jól megfigyelhető ritmikus pittyegéséből egy hosszú sípszóvá vált. Damiano rohant a folyosóra az orvosért és a növérekért, akik pár pillanattal később megkezdték az újraélesztést. Nagyjából fél órába telt, hogy vissza tudjanak hozni a másvilágról. Eközben Damiano és a többiek értem aggódtak. Majd az ekg gép újfent a ritmikus pittyegést vette fel. Mivel nem jött még el az én napom. Az öreg kaszás ismételten kegyes volt hozzám. Már másodjára vagy harmadjára. Nem számoltam.

Néhány nappal később egészen visszanyertem az életerőmet. Élni akartam hisz rengeteg kaland várt még ránk. Még egy hónapja sem voltunk házasok Damianoval, de már ilyenek történtek. Persze, hisz az újságírók természetesen ezt a hírt is megírták. Beatrix is csak innen tudhatott az egészről és ez a mai napig böki a csőrét a nagyságos asszonynak.

* 2 hónappal később*

Nagy nehezen felépültem az ellenem eltervezett merényletből. Beatrix még a börtönben sem nyugszik. Damiano és a többiek ötletei alapján végül sikerült elhitetnünk vele, hogy az embere sikeresen megölt. Én pedig megnövesztettem hajam, melyet vörösre festettem, hogy ne ismerjenek könnyen fel. Fél évig nem hagytam el a házat, fel szedtem néhány kilót és varrattam néhány tetoválást, hogy biztosra menjünk. Végül így éltük tovább életünket. Buliztunk, turnéztunk és jóban- rosszban kitartottunk a végtelenségig. Majd egy szép napon kiderült, hogy újra várandós vagyok Damianotól.

- Damiano. Azt hiszem beszélnünk kellene valamiről?

- Baj van Princess?- nézett aggódva.
- Nem, nincs baj.

- Akkor? Mondj valamit, nem vagyok gondolatolvasó.

- Apa leszel.

* 1 évvel később*

Már két hónapja, hogy megszülettek az ikrek. Minden erőnket és energiánkat leszívták. De legalább egészségesek voltak. Ott volt nekünk a csoda szép és mosolygós kislányunk Alicia és a mindig huncut és rafinált Lucio. Csodássá varázsolták a mindennapjaink. Néha a srácok és a nagyszülők is besegítettek, hogy tudjunk pihenni mi is egy keveset.

Ezt a történetet most már öt év távlatából írtam le, hogy mikor a gyermekeink abban a korban lesznek, akkor megismerjék a szerelmünk történetét. Igaz nem épp egy átlagos kapcsolatunk van, de Damianonál tökéletesebb férfit el sem képzelhetek. A zene és a turné mellett mindig ránk is marad ideje. Minden turné után egy hónapot utazgatunk a nagyvilágba, s ha majd a gyerekek is elég idősek lesznek hozzá, mi is velük tartunk.

Persze időközben Rosalie és Ethan is összeházasodtak,tán még nagyobb lagzijuk volt mint nekünk. Victoria rátalált a lelkitársára, aki mindenben is passzol hozzá. De a barátságunk a mai napig töretlen maradt. Igaz nem lógunk már annyit együtt, de a próbákon és a hétvégék egy részén mindig találkozunk. Victoriával és Angelinenel néha tartunk egy egy csajos napot, melyhez olykor csatlakozik Rosalie is. Bár ő a pár hónapos kicsi mellől nehezen szabadul el. Ethan megtesz minden tőle telhetőt de nem mindig bír el az ifjabb Torchioval. Persze mi mindig mondjuk neki, hogy könnyű dolga van, hiszen annak idején nekünk egy helyett rögtön kettő lett. Mindig jót nevetünk egymás bénaságain. Közel harmic éves fejjel nem mindig sikerül az embernek legjobban egy-egy dolog. De ugye jó pap is holtig tanul.

Rengeteg szomorú és boldog pillanaton vagyunk már túl, de megtanultuk, hogy küzdeni mindig, de feladni soha. Felküzdötték magukat a zenelisták élére, rengeteg lemezt eladtak. Vannak rosszabb napok, de egy kis esti beszélgetés és borozás után, mindig újabb és újabb remek ötletek támadnak. Nem vesztettük el azt a lelkesedést és addig megyünk míg el nem érjük a csillagokat.

Magányosan kezdtem, de végül nem egyedül megyek tovább az úton. Mert ez a mi utunk a csillagokig.

Vége.