Út a csillagokig

23. rész- Egy koncert és egy új szerelem

Amikor megérkeztünk, már egy hatalmas tömeg várt minket a backstage bejáratánál. Lányok hadai álltak a kordonok mögött, reménykedve egy közös fényképben vagy egy autogrammban. Még két biztonságis lépett az autó mellé, hogy bekisérjenek minket. Nem sokkal később pedig már az öltözőben voltunk. Ez volt az idei év első koncertje, amire rengetegen jöttek el. Damianoék a jól megszokott szettjeik közül azt a feketét vették fel amit legutóbb Lengyelországban. Marco jelzett nekünk hogy 2 perc van a kezdésig. Egy gyors szerencse csókot váltottam Damianoval, majd lepacsiztam a többiekkel és elindultak a színpadra. Mi pedig a színpad előtt lévő VIP részlegbe, ahol csak pár nagyon extrém rajongó tartózkodott. Az estét a Chosen című számmal nyitották meg. A számok sorban követték egymást. Rosalie és Elenor megállás nélkül ugráltak és énekeltek mellettem. A koncert vége felé következett az egyik kedvenc számom tőlük.

"Amami ancora, Szeress újra engem,

Fallo dolcemente, Csináld gyengéden.

Solo per un'ora, Csak egy órára,

Perdutamente, Őrülten,

Amandoti, Szeretlek,

La vita , la mia" Életem, az enyém.

De a szám végén valami történt. Damiano hangjában volt valami törés, amit az előtt még egyszer sem hallottam tőle.Itt azért már aggódni kezdtem érte. Majd ez a bizonyos aggodalmam akkor tetőzőtt, mikor a La paura del buio című szám végén a magasabb részhez ért. Éreztem, hogy nincs minden rendben. Megragadtam a lányok kezét és útnak indultam velük az öltözőbe.

- Most miért rángattál ki minket? - nézett rám Allie olyan szemekkel, amikkel éppen meg tudott volna ölni.

- Ne haragudjatok, majd jóvá teszem, de valami nem stimmel Damianoval. - feleltem.

Majd a következő pillanatban már a többiek is az öltözőben teremtek.

- Minden rendben?- szaladtam oda Damianohoz.

- Persze. - felelte rekedt, alig halható hangon. - Előfordult már ilyen, de ne aggódj pár nap és minden rendben lesz .- mosolygott, majd egy csókot nyomott homlokomra.

Az estéből még hátra volt az autogramm osztás és a rajongók vágyainak kielégítése, bizonyos mértékben. Rengetegen álltak sorba. Megbeszéltük a srácokkal, hogy amíg ezt lerendezik, mi a csajokkal elmegyünk egy pár cuccot bevásárolni otthonra. Marco vitt el minket a legközelebbi abc-ig ami nyitva volt. Gyorsan bementünk, hogy mielőbb végezhessünk. Épp Damiano kedvec nasiját kerestem mikor Rosalie, mellém lépett.

- Kérdezhetek tőled valamit?

- Persze, ha tudok válaszolok is rá. - mosolyogtam rá.

- Ethannak van most valakije?- nézett rám aggódó szemekkel.

- Nos én úgy tudom, hogy jelenleg nincs senkije.

Láttam a megnyugvást szemeiben. Mivel épp máshol járt az eszem abban a pillanatban nem is gondoltam jobban bele Allie kérdésébe. Összekapkodtam a még szükséges dolgokat, majd a pénztárnál kifizettem mindegyikünk kosarában lévő árukat és visszaindultunk a többiekért.

***
Hazaérkzésünk után, még írtam egy sms-t Adelenek, hogy minden rendben ment és hazaértünk, majd csatlakoztam a nappaliban lévő társasághoz. Kis ideig beszélgettünk még a többiekkel, majd Damianoval nyugovóra tértünk. Bekapcsoltuk a tévét, kerestünk egy filmet, majd bebújtunk az ágyba, majd nem sokkal később egymás karjai között nyomott el minket a fáradtság. Nem sokkal később a többiek is követték példánkat. Egyedül Ethan és Allie maradtak még a nappaliban.

* Rosalie szemszemszögéből látjuk a most következő részt*

Már csak én és Ethan maradtunk a nappaliban. Izgatott voltam, de ezt minden erőmmel próbáltam leplezni. Pillangók repkedtek gyomromban. Amikor először láttam Ethant a tévében, már akkor beleszerettem. Tipikus " Love at the first sight" pillanat volt. Akkoriban ezt csak plátói szerelemnek tudtam be, mivel sosem hittem, hogy egyátalán élőben láthatom. Az, hogy most itt ülhetek vele, ez pedig a mennyország.

- Kérsz inni valamit? - kérdezte, majd a hűtőhöz sétált.

- Persze. - feleltem.

- Van üdítő, víz, bor. Melyiket szeretnéd?

- A bor megfelel, köszönöm. - mosolyogtam.

Ethan két pohárral és egy üveg borral a kezében sétált vissza. Leült mellém a kanapéra és töltött mindkettőnknek.

-Mondd csak, hogy hogy Olaszországba költöztök? - kérdezte.

- Anyu itt kapott egy álláslehetőséget. Nos mivel tavaly apám meghalt egy betegségben, már nem kötött minket semmi oda. Így nem sokat gondolkozott, hogy megtegyük ezt a lépést. Meg persze szerette volna megkeresni a nővéremet.

- Ez egy helyes döntés volt. Tudod Ariának rajtunk kívül eddig nem volt senkije. Elég nehéz éven van/vagyunk túl.

- Borzalmas ami történt velük. Én nem tudom, hogy tenném túl magam ilyeneken.

- Ők sem mindenen vannak túl. De nyílván most veletek kapott egy új lehetőséget.

- Remélem el is fogad minket. 19 évig úgy éltünk, hogy tudtuk, hogy él, de semmi mást. Persze néha kaptunk egy-egy levelet az apjától, de az nem ugyan olyan.

- Hidd el, ha jobban megismered, meglátod milyen remek lány. - mosolygott Ethan.

- Ebben biztos vagyok. - mosolyogtam.
A következő pillanatban Ethan közelebb hajolt hozzám, egyik kezével hajamat a fülem mögé tűrte és megsimogatta arcom.

- Nem is tudod mennyire hasonlítasz rá. - majd lágyan megcsókolt.

Abban a pillanatban eszemet vesztettem. Maga volt az álom.

- Szabad nekünk ezt?- súgtam halkan.

A következő pillanatban újra és újra egymás ajkait érintettük.

- Ne aggódj, azt szabad amit szeretnénk. Majd titokban tartjuk.- kacsintott Ethan.

Néhány csókcsata és hosszas beszélgetés után végül Ethan mellkasán aludtam el a kanapén.