Út a csillagokig

20. rész- Nagy találkozás

Miután kinyílt az ajtó egy negyven év körüli, magas, fekete hajú és kimondottan jól öltözött asszony állt előttünk. A döbbenettől nem tudtam hirtelen mit mondani. A nő szinte úgy nézett ki mint én, csak plusz húsz évet hozzáadva.

- Igen? Miben segíthetek?- kérdezte.

- Aria Morario vagyok és Adele Milton asszonyt keresem. - feleltem kissé szégyenlősen.

Az elöttünk álló nő igen csak meglepődött, majd egy pillanattal később beinvitált minket lakosztályába és a díványra ültetett. Ő maga pedig a dívány melletti fotelban foglalt helyet. Pezsgővel kínált minket, amit rögtön el is fogadtunk, hogy addig is oldjuk a feszültséget.

- Kérem ne haragudjon, hogy csak így hívatlanul önre törtünk. Miután megkaptam a levelét, egyszerűen nem tudtam, mi a helyes. Egy dologban voltam csak biztos, hogy szeretném megtudni az igazságot. - kezdtem a beszélgetést.

- Nos örülök, hogy végül amellett döntöttél, hogy felkeresel. Tudom, hogy nehezedre eshetett. Nem tudom, mit mondtak el neked a szüleid és mit nem.

- Az igazságot megvallva...-tétováztam- ők nem mondtak semmit. Amit tudok, azt is csak a levélből, amit ön küldött. Kisebb koromban ugyan megkérdeztem apát, hogy miért nem hasonlítok anyára, de nem válaszolt és én annyiban is hagytam a dolgot egészen a mai napig.

- Szerintem akkor most éppen itt van az ideje annak, hogy mindent tisztázzunk, ha apád nem volt rá képes és szeretném, ha ezentúl tegeznél.  Nagyjából 20 éves lehettem, mikor szerencsét próbálni érkeztem Olaszországba. Mikor kiköltöztem nem ismertem itt senkit. Nagyapád cégénél kaptam állást, mint az asszisztense. Pár hónapja dolgoztam csak neki, mikor édesapáddal összejöttünk. Sajnos akkoriban még nem úgy működtek a dolgok, mint a mai világban. Apád és az igazság szerint a nevelőanyád házassága már előre el volt rendezve, így a kettőn kapcsolata néhány randiban ki is merült. Akkoriban nem tudtam mást csak azt, hogy el kell engednem. Miután apádék esküvője megvolt, azután nem sokkal derült ki, hogy várandós vagyok. Így kénytelen voltam eléjük állni. Mivel akkor már tudták, hogy Marinának nem lehet gyermeke, mindenki számára az volt a legjobb megoldás, ha náluk nevelkedsz. A születésed után nem sokkal apádékhoz kerültél, engem pedig kirúgtak. Ezek után kénytelen voltam hazaköltözni.

- De akkor eddig miért nem kerestél?- néztem könnyes szemekkel.

- Én próbáltalak. Minden hónapban küldtem, neked levelet, de apád nem adta át őket, mondván, hogy boldog életed van és nem fog ezzel felzaklatni. Erről egy levelet is írt nekem. - azzal átnyújtotta nekem azt a bizonyos levelet.- Te magad is láthatod. Tudom, hogy felém bizalmatlanul állsz, de ha te is szeretnéd, szeretnélek megismerni ennyi hosszú év után. Na és persze a húgod is.

A sokk hatástól ami az elmúlt percekben ért egy szó sem jött ki a számon. Könnyeim áztatták arcomat, Damiano pedig csendben ült mellettem és átölelt. Felismertem azon a levélen apám kézírását és nem tudtam, miért tették ezt velem. Hogy titkolhattak el előlem egy ilyen fontos dolgot? Rengeteg kérdés kavargott fejemben, amit szinte egyszerre akartam megválaszolni vagy megválaszoltatni. Kis idő elteltével sikerült megnyugodnom. Így folytattuk beszélgetésünket.

- Az imént említetted, hogy van egy húgom. Ő is eljött veled? - kérdeztem.

- Persze, a barátnőjével csavarognak éppen Róma utcáin. Ha szeretnéd idehívhatom.

- Szerintem ennyi sokkhatás mára elég lesz neked Princess.- szólt közbe Damiano. Persze igaza is volt.

- De kérlek most egy kicsit mesélj magadról. Persze ha szeretnéd.

Ekkor kaptam észbe, hogy Damianot még be sem mutattam. Bevillant egy "jajj..basszus, mekkora paraszt vagyok" és gyorsan pótoltam a dolgot.

- Szívesen. Itt élek Rómában. Ez úttal szeretném bemutatni a mellettem ülő fiatalembert- mutattam Damre.- Ő a vőlegényem Damiano. Együtt élünk egy házban a barátainkkal. Damiano édesanyjának dolgozom asszisztensként. Na meg persze, turnézunk, amikor éppen az van műsoron. De ti, hogyhogy Rómába jöttetek?

- A húgod Rosalie, rajong egy bandáért akiknek holnap lesz egy fellépésük és addig nyaggatott míg el nem hoztam.

- Tud rólam? Tudja egyátalán mi a helyzet?

- Persze. Kiskora óta tudja, hogy van egy testvére. Nem titkoltam előle el semmit. Rosalie alig várja, hogy megismerjen téged. Az ő segítségével tudtam kideríteni az elérhetőségedet. Allie a férjemtől született, akit hazaköltözésem után ismertem meg nem sokkal. A te születésed után két évvel.  Ha megismered hidd el, kedvelni fogod.

Amint megtudtam pár információt az eddig nem ismert családomról, éreztem, hogy nem is állnak tőlem oly távol. Pár pillanattal később, mikor indulni terveztünk, két fiatal lány lépett be az ajtón.  Az egyik egy velem egymagas, szőke melírral ellátott világosbarna hajú lány, a másik pedig egy szőke, nálam valamivel alacsonyabb.

- Had mutassam be neked akkor Rosaliet és a barátnőjét Elenort. - majd a kisebbik lánya felé fordult- Allie ő itt Aria és a vőlegénye Damiano.

- Úram isten! Damiano David a Maneskin énekese- hüledezett a szőke lány.

Azzal a velem egymagas lány elém lépett és megölelt.

- Úgy örülök, hogy végre találkozhattam veled. Anyu sokat mesélt rólad. Alig hiszem el, hogy végre előttem állsz.

- Én is örülök a találkozásnak.- habogtam.

Rosalie kérésére még maradtunk egy kis ideig. Pár óra alatt egy hatalmasat fordult velem a világ. Sok gondolat és kérdés kavargott bennem. Allie pont olyan volt, mint én. Mint én, azelőtt a tragédia előtt. Ekkor döbbentem csak igazán rá a létezésem értelmére. Gondolat menetemet azonban Damiano szakította félbe.

- Princess, lassan indulnunk kellene. - szólt lágyan.

- Rendben.- mondtam, majd Adeleék felé fordultam.- Meddig maradtok Rómában?

- Igazából ide költözünk, csak várjuk, hogy tovább tudjunk menni az albérletbe.

- Nekem van egy lakásom, amit nem használok. Ha gondoljátok, költözzetek be oda és akkor nem kell albérletdíjat fizetnetek. - mondtam.

- Ezt nem fogadhatjuk el.- habogott.

- Ugyan miért nem? Én Damianoval élek, a lakás pedig üresen áll.

- Köszönjük.

- Mit szólnátok holnap egy ebédhez? - vetette fel az ötletet Damiano.

- Igen! ez egy nagyon jó ötlet. - feleltem, majd megadtam a címünket- Gyertek át holnap 11 körül és akkor együtt majd átmegyünk a lakáshoz is!

Még egy két dolgot megbeszéltünk, majd elbúcsúztunk és hazaindultunk. Út közben még megálltunk és vettünk pár üveg bort otthonra, hogy kiengedjük azt a rengeteg dolgot ami az elmúlt napon történt. Szerencsére ebben partnerekre leltünk otthon.