Az örök határsértő

11. fejezet - Az elcsábult lány

Katka azzal a tervvel indult útnak, hogy kideríti, miért és mikor költözött Lilla Budapestre. Arról már bizonyosságot nyertünk, hogy valóban őt láthattuk, ugyanis az egyetemen hamarosan eljutottak hozzám is a pletykák – méghozzá Borin keresztül. A negyedikei ünnepség utáni héten, egy szerdai napon vont félre a folyosón, kertelés nélkül szegezte nekem:

– Igaz, amit Viola beszél rólad?

– Mert mit beszél rólam?

Feltűnt, hogy összesúgtak egy páran a hátam mögött, és ha orosz órákon felszólaltam, különös pillantást váltottak egymás között a csoporttársaim. Viola meg csak vigyorgott mindent tudóan a képembe. Sejtettem, Vaszilijhoz lesz ennek köze, nem feltételeztem, hogy Viola egyáltalán nem látott vele az esten. Elfogadtam, hogy megint elvesztettem a harcot a szóbeszédek ellen.

Még mindig jobb, mintha azt hinnék, Pokornyijov tábornok szeretője vagyok – próbáltam vigasztalni magam.

– Azt, hogy egy szovjet katonatiszttel jársz – közölte Bori. Ez még nem lepett volna meg, ám folytatta: – Viola azt mondta, hogy úgy tudja, még az érettségi előtt ismerkedtetek meg a szülővárosodban. Valahol ott szolgált a környéken.

Megütközve pislogtam Borira.

– Ezt mégis honnan vette?

– Fogalmam sincs – vont vállat. – Amilyen képet vágsz, feltételezem, igaz.

– Igen – ismertem be kelletlenül. – Igen, igaz.

– Hű – nyugtázta Bori furcsán elváltozott hangon, mint aki maga sem tudja, mit akar ezzel a szócskával kifejezni. – Szóval ezért tudsz ilyen jól oroszul! – világosodott meg.

– Igen, ezért – sóhajtottam lemondóan.

– Nem értem, hogy miért titkoltad el – ráncolta homlokát.

– Mert mi köze ehhez bárkinek? – vágtam vissza élesen.

Bori körbenézett, senki sem foglalkozott velünk, mindössze néhány szaktársunk csevegett egymás között egy kicsit arrébb.

– Hiszen ott voltál velünk a BRD-ben – suttogta elborzadva. – Egy szovjet katonatiszttel jársz, és mégis eljöttél a klubba...!

– Jaj, ugyan már, úgy csinálsz, mintha azt derítetted volna ki, hogy a titkosrendőrségnek dolgozom – sziszegtem.

– Tehát nem súgnál be?

– Minek nézel te engem? – háborodtam fel. – Különben is, mit gondolsz, Vaszilijnak és nekem nincs jobb dolgunk, mint a BRD-ről cseverészni?

– Honnan tudhatnám, hogy nem tőlük küldött valaki? – tárta szét karjait Bori.

– Te jó ég – forgattam szemeim. – Nem fogom senkinek elmondani, hogy illegális irodalmat tartasz magadnál, ne aggódj.

– Tudod, mit, Magda? – lépett el tőlem sértődötten. – Hagyjuk a pénteki órákat. Azt hiszem, eleget tanultam tőled. – Azzal utoljára, ellenségesen végigmért, és elcsörtetett, értetlenül bámultam utána.

Hamar eljutott a hír Adriánhoz is, a fiú egyik este beállított, és megrökönyödve szegezte Imrének:

– Szóval a Magda vőlegénye az a szovjet a családodban, akit mindig emlegetsz?

Elképedve meredtem Imrére, a tűzhelynél ácsorgó Katka lassan fordult bátyám felé, csípőre tette kezeit. Imre, aki egy hokedlin ücsörgött, látványosan sápadt el.

– Miért nem mondtad, hogy ő az? – értetlenkedett Adrián, inkább hangzott döbbentnek, mint dühösnek.

Adriánt nem hozta ki a sodrából, engem viszont igen, egy kanál vízben meg tudtam volna fojtani a bátyámat.