Az örök határsértő

30. fejezet - Jó lehetnék hozzád (2/1.)

Szombat délután visszaköltözhettünk a lakásba. A vért hipóval tüntették el, ami azt eredményezte, hogy a vörös helyett egy hatalmas fehér folt éktelenkedett a falon és a parkettán. Akárkihez is tartozott a lakás, sejtettem, hogy borzasztóan dühös lesz, ha ezt meglátja.

Averkij is szombaton kezdett magához térni, még kába volt, de Bognár megnyugtatott minket, hogy jól reagált a gyógyszerekre. Estefelé beengedtek hozzá, Averkij aludt, úgyhogy mindössze néhány percet maradtunk.

Vasárnap délelőtt ébredt fel újra, Vaszilij és én voltunk bent nála, Pokornyijov éppen cigarettázni ment. Némán, egymás kezét fogva ültünk Averkij ágya mellett, amikor az őrnagy mocorogni kezdett. Kinyitotta szemét, pislogott párat, előbb a plafonra, aztán ránk, majd ismét becsukta szemét.

– Averja? – hajolt közelebb Vaszilij.

Averkij kinyitotta fél szemét, szája sarka mosolyra rándult, és rekedten, kissé akadozva megszólalt:

– Ha azt remélted, hogy megszabadulhatsz tőlem, hát rossz hírem van.

Vaszilij megkönnyebbült-boldogan nevette el magát.

– Hogy reméltem volna ilyet? Hát meglennék én nélküled? – ugratta Vaszilij.

– Egy percig sem bírnád – dünnyögte Averkij.

– Szólok az orvosnak – súgtam oda Vaszilijnak.

Mire Bognárral az oldalamon visszatértem a kórterembe, már Pokornyijov is ott volt, az ébredező Averkij körül sürgölődött.

– Minden rendben lesz, galambocskám – simogatta meg Averkij fejét.

Az orvos érkezésének zajára Vaszilij felpattant a helyéről, ő és Pokornyijov félrehúzódtak, hogy helyet adjanak a doktornak.

– Hogy érzi magát? – érdeklődött Bognár.

– Az előbb még semmi bajom... – motyogta Averkij. – Most meg itt fekszek... lőtt sebbel... Mit gondol, hogy vagyok?

Bognár finoman felvonta szemöldökét. Meglepettségét fokozta, hogy Vaszilij elnevette magát.

– Teljesen önmaga!

A tábornokra sandítottam, Pokornyijov szintén mosolygott, méghozzá igazi, őszinte örömmel, ahogyan még sosem láttam mosolyogni korábban.

Bognár elvégzett néhány vizsgálatot, és úgy ítélte, hogy Averkij elég jól van ahhoz, hogy a kórteremben maradhassunk.

– Mondja... – szólította meg Averkij az orvost, mielőtt kiment volna. – Milyen nap van?

– Vasárnap, Averkij Szergejevics – felelt Bognár készséggel.

– Június van?

– Ma még június van, kérem.

Vaszilij ekkor értette meg:

– Még nem volt meg az esküvő – közölte Averkijjel.

– Jó... Az nagyon jó. Szombatig kienged, ugye? – nézett Bognárra.

Az orvos a torkát köszörülte, összekulcsolta ujjait a háta mögött.

– Hol lesz ez az esküvő?

Megmondtam Bognárnak a város nevét, kérdő pillantását látva hozzátettem, hogy Miskolc környékén helyezkedik el a település.

– Attól tartok, hogy egy ilyen hosszú utazás még korai lenne. Sajnálom, Averkij Szergejevics, a saját érdekében nem engedhetem el – döntött Bognár.