Piros Lap (Befejezett)

4. fejezet

NEGYEDSZER sétáltam el a szekrényem előtt, minek ajtaján ott lógott egy fehér fogasra akasztva a 25-ös számú játékostól kapott ajándék. Egy hete nyomta a kezembe, azóta pedig minden nap igyekeztem elkerülni a ruhadarabot, de az összes erőfeszítésem ellenére azon kaptam magam, hogy megállok előtte és bámulom. Miért adta nekem? Miért pont nekem? Honnan tudta meg a nevemet? Honnan tudhatta, hogy ott leszek a meccsen? Miért bámul állandóan? Idegesített és frusztrált a rengeteg kérdés. Szívem szerint meglátogattam volna Kovács néven lévő kis lakásában és számon kértem volna rajta. Tudtam hol lakik, a lábaim mégis földbe gyökerezve állították meg hirtelen természetem és tovább számoltam, ki tudja hányadjára a zöld-fehér sávokat.

Nagyot sóhajtva, törülközőbe bújtatott testtel, turbánba tekert hajjal nyitottam ki a szekrény ajtaját, kiakasztva belőle egy sötét zöld, pánt nélküli tüllös miniruhát, hozzá illő fekete magassarkú szandállal. Hétfő este volt, bárki jogosan kérdezhette volna hova öltözik ki ennyire. Ez az egy napunk volt Alessiával, amikor időnk engedte, hisz a pizzéria egyetlen nap volt zárva. Áttöröltem a hajamat, telenyomkodtam hajhabbal és neki álltam megszárítani. Egy óra múlva göndörre száradt tincsekkel és felöltözve gondolkodtam a tükör előtt, végül nem vittem túlzásba a sminkemet és barnás rúzst választottam, tusvonallal, szempillaspirállal. Ez a pár dolog volt vízálló a készletemben, én pedig táncolni indultam.

A szórakozóhely bejárata előtt buherálta barátnőm a telefonját, messziről felismertem hófehér ruhájáról és lilás hajáról. Időm sem volt ráköszönni, a kezembe adott egy, már megbontott fél literes gyümölcsvodkát.

-Igyál! – szólított fel ellentmondást nem tűrő hangon. Meghúztam az üveget és visszaadtam a kezébe.

-Mehetünk? – vontam fel a szemöldököm.

-Ezt el kell fogyasztani, különben kidobják a kukába. – kortyolt ő is az alkoholba. Fejben elkezdtem számolni mennyit ettem aznap és mégis hány felest iszunk meg kezdésnek. Lassan, de biztosan kiürült az üveg, a végtagjaimat elhagyta a stresszes görcs, ellazultam és alig vártam, hogy táncolhassak.

Kivártuk a sorunkat, benn pedig dübörgött a zene. Szerencsére retro disco volt, így a kedvünkre való muzsikákat tolt a DJ. Megkerestük a szokásos boxunkat és ledobva a farmerkabátomat, táskámat, elindultam a pulthoz egy sörért és barátnőm részére egy koktélért. Alig múlt kilenc óra, de a nép szépen összegyűlt, minek köszönhetően elég sokáig a pultnál szerencsétlenkedtem. Kínkeserves várakozást követően, két piával szambáztam vissza az asztalunkhoz. Meglepetésemre barátnőm nem egyedül, hanem férfiakkal körülvéve ücsörgött ott, kezében egy félig elfogyasztott itallal. Minden arcot ismertem egytől-egyig.

-Mia! Nézd kik vannak itt! – vigyorgott felém, én pedig magamban szitkozódva vettem tudomásul, hogy szó szerint egy fél focicsapat csapódott hozzánk. Ott volt Botka, Dibusz, Sigér, Dzsudzsák, Szalai Ádám és végezetül Blazic.

-Örülök. – erőltettem mosolyt az arcomra. Zavaromban leültem a pad szélére, Szalai mellé.

-Ugye nem mondod el apádnak, ha ma nagyon berúgunk? – vigyorgott Balázs, mire nemlegesen megcsóváltam a fejem. Ez az egy mondat megtörte a feszültséget és igazán jót beszélgetve, nevetgélve ismerkedtünk a srácokkal. Próbáltam elkerülni Blazic tekintetét, de igazán nehezen sikerült, mikor megállás nélkül némán bámult. Végül a szervezetembe bevitt alkohol mennyiség megtette a hatását és én kezdeményeztem.

-Köszönöm a múltkori pólót Miha, igazán kedves volt tőled. Kiemelt helyen, nagy becsben fogom tartani. – pörgött a nyelvem angolul. A fiúk egy emberként kapták rá a tekintetüket, ezek szerint ők lemaradtak az előzményekről.

-Azt reméltem egy mosás után átveszi a pizsamád helyét, így legalább egy részem veled lehet az ágyban. – kacsintott, amitől talpig vörösbe váltott az arcom. Minden válasz nélkül elszaladtam a mosdóba és megpróbáltam összekaparni cafatokra tépett önbizalmam. Néhány sóhaj után megbeszéltem magammal a tükörben, hogy erősebb vagyok ennél. Nyomulós paparazzikat viseltem el évekig, nehogy már egy ilyen beszólás ledöntsön a lábamról. Felszívtam magam és visszafele indultam hozzájuk, fejemben jobbnál jobb beszólásokat pörgetve. Mielőtt odaértem volna az asztalhoz, félúton megláttam, hogy minden közelben tartózkodó nő nyelve bokáig lóg és örülhettek, hogy nem csúsznak el tűhegyes sarkaikon az általuk kifolyatott nyáltengeren. Megforgattam a szemeimet és inkább megálltam a tömeg közepén. Egy-egy hangfoszlányból hallottam, hogy a focistákról diskurálnak, kifejezetten megemlítve Blazicot. Hirtelen a semmiből jött dühömet lenyelve kezdtem táncolni. Nem értettem az érzéseimet, de a csípőm és a lábam figyelt az ütemre. Kikapcsoltam az agyamat, együtt mozdultam a dallammal és hagytam, hogy elszálljon minden gondom.

Nem tudom mennyi idő telhetett el, de egy erős szorítást éreztem a csípőmön, engem pedig nem kellett félteni. Táncoltam, úgy mintha nem lenne holnap. Megpróbáltam lenyűgözni az illetőt, kinek lehelete a nyakamat csiklandozta. Az illata kicsit erős volt a rengeteg spray-től, de nem zavart. Egészen addig élveztem a körülöttem rajongó férfi jelenlétét, míg nem egy másik, már jól ismert reszelős hang, tört magyarral elküldte melegebb éghajlatra. Reagálni nem maradt időm, mert szorosan a mellkasára húzva, pár centiről vizsgálta az arcomat. Izmos karjai magabiztosan leláncoltak, amit pár pillanatig élveztem.

-Ki volt ez a szerencsétlen? – kért számon, de visszavágás helyett csak arra tudtam fókuszálni, hogy megfulladok a klausztrofóbiámtól. Ahelyett, hogy tovább élveztem volna az érintéseit, levegőért kapkodva leráztam magamról és menekülőre fogtam. Még hallottam, ahogy utánam kiabál: „Beképzelt picsa!"

Majdnem megégettem magam a tepsivel, amit Alessia benn felejtett a sütőben. Rettenet meleg volt a konyhán, én pedig alkoholt izzadtam minden pórusomból. Ki volt az a nem normális, aki kitalálta, hogy másnaposan dolgozni kell menni?! Kerülgetett a hányinger, szédültem és próbáltam összekaparni az estéről megmaradt emlékeimet.

-Átveszem. – nyögte barátnőm, miután visszatért egy kiadós hányásból.

Biccentettem és beálltam a pultba kiszolgálni. Természetesen telt házzal nyitottunk az első munkanapon, mindenki a szemünkre hányta, miért nem vagyunk nyitva hétfőnként. Egy hangos társaságra lettem figyelmes, amit Rita átpasszolt nekem. Állítólag a vezetővel álltak csak szóba, így erőt vettem magamon és odaléptem az asztaltársasághoz. Bár ne tettem volna!

A tegnapi brigáddal találtam szemben magam. Mintha direkt csinálták volna, üvöltöztek, kötekedtek. Talán még nem józanodtak ki, de nem mertem volna fogadni rá. Szemem azonnal megakadt a fehér ruhába öltözött védőn. Tüntetőleg nem nézett rám, csak „véletlenül" kiöntötte a kóláját és bocsánat kérés nélkül, csettintett egyet, hogy takarítsam föl. Megfagyott a levegő, mindenki szó nélkül belekezdett a pizzájába. Kivéve Őt. Nekem sem kellett több, felment bennem a pumpa. Műmosollyal az arcomon, elszakadt a cérna. Egy határozott mozdulattal mellé léptem, ő csak kajánul vigyorogva felnézett rám. A bensőmben viharként csapdostak az érzelmek, de elfojtva szívem dörömbölését, mintha meg akarnám simogatni, elkaptam a tarkóját. Nem bírtam megállni, hogy párszor ne simítsam végig hüvelykujjammal rövidre nyírt haját. Azután, mint akit megszállt a sátán, dühösen rászorítottam és elkövettem életem legnagyobb hibáját.

Nem szép, ha egy pizzába nyomod vonzódásod tárgyának arcát.