Piros Lap (Befejezett)

13. fejezet

TIZENHARMADSZOR próbáltam visszaaludni az éjszaka folyamán, de sehogy nem jött össze. Egyszerűen minden egyes alkalommal, ha lehunytam a szemem, Őt láttam magam előtt és az utolsó találkozásunkat. Azt hittem akkor és ott látom utoljára a pizzériában, de sajnos, vagy nem sajnos nem így történt. Még aznap, mikor hazaérkeztem ott ült a küszöböm előtt. Fejét a térdeinek támasztva, mellette egy majdnem elfogyasztott üveg vodka. Kikerestem a kulcsomat és megpróbáltam kikerülni, hogy ne vegyen észre, de azonnal felkapta a fejét. Tekintete homályos volt az alkoholtól és a könnyektől. Alkarjával megtörölte az arcát, majd tekintetünk összekapcsolódott, mivel vasmarokkal szorongatta a szívem. El kellett volna küldenem, de képtelen voltam rá. Felsegítettem és betessékeltem a lakásba. Akhilleusz azonnal a férfi lábaihoz rohant és hangos dorombolással bújt hozzá. Miha lehajolt és átölelve emelte meg a kisállatot, majd egy puszit nyomott a feje tetejére. Leült a kanapéra, kezébe adtam egy pohár vizet. Akkor még büszkén hittem, hogy képes leszek elviselni a közelségét. Hagytam, hogy picit józanodjon, míg lezuhanyoztam és pizsamába bújva felajánlottam a kanapémat éjszakára. Mennyire naív voltam!

Forgolódtam, melegem volt és nem tudtam másra gondolni, csak a nappaliban alvó férfi csodálatos szemeire. Fejemre húztam a párnámat, így kényszerítve magam az alvásra. Sikertelenül. Az éjszaka leple alatt hallottam meg lépteit, amik óvatosan az ágyamba vezették. Forró tenyere és lehelete simogatott, míg könyörgő szavakkal maradásra próbált bírni. Megadtam magam a vágynak. Vele akartam lenni, még egyszer, utoljára. Minden érintését az emlékeimbe véstem, minden elsuttogott szeretlek ott csengett a fülemben. Hagytam, hogy újra higgyünk, nem akartam összezúzni a törékeny álmainkat. Nem gondoltam arra, hogy másnap elmegyek és itt hagyom, örökre.

Sírva ébredtem, de még csak hajnali öt órát mutatott az éjjeliszekrényen világító digitális óra. Nyöszörögve hanyatlottam vissza a párnámba és szipogva kuporodtam össze, lábaim a mellkasomhoz húzva, karjaimmal átölelve a testemen feszülő zöld-fehér mezt. Végül mégis sikerült elérje, hogy egy része az ágyamban ragadjon és mindig velem legyen. Lehunyt szemekkel éreztem, ahogy egy apró szőrős test a mellkasomhoz bújik, én pedig hagytam neki. Akhilleuszt is magammal hoztam Olaszországba, pedig az első gondolatomként felmerült, hogy Alessiára bízom odahaza. Ne emlékeztessen rá kitől kaptam. Végül rám nézett csillogó szemeivel és képtelen voltam ott hagyni.

Elővettem a telefonom és válaszoltam barátnőmnek, aki valószínűleg megsértődött rám, ugyanis éjszaka elég hamar elaludtam még a beszélgetésünk közepette. Azután, mint minden egyes reggel, átpörgettem mindent, ami Mihával volt kapcsolatos. A Fradi hivatalos oldalát, az instagramját és a rég váltott üzeneteket. Nem is tudom mit vártam. Miután reggel ott hagytam az alvó focistát a lakásomon és köszönés nélkül a reptér felé vettem az irányt. Alessia még próbálkozott marasztalni, így betértünk a repülőtértől nem messze található McDonaldsba. KitKat-es fagyival és sajtburgerrel próbált levenni a lábamról, de makacsabb voltam, mint mikor a testvérétől költöztem el annak idején.

Eltelt már három hét. Minden napom ugyanolyan volt. Felkeltem hajnalban egy-egy rémálomból, vagy éppen emlékből riadva, megetettem Akhilleuszt és pizsamában ültem a TV és a YouTube előtt élő, vagy ismételt Fradi mérkőzéseket nézve. Megpróbáltam bemagyarázni magamnak, hogy csak a csapat iránti szeretet vezérel és hiányoznak, de mindig azon kaptam magam, hogy őt keresem a pályán. Természetesen fogytak közben a sörök és tömény italok, csak a biztonság és a fájdalom csillapításának kedvéért. Apám párszor hívott, de az első két alkalom után már nem vettem fel neki. Végül is az ő hibája volt minden. Egyedül Alessiával beszéltem, aki olyankor beszámolt róla, hogy csapatostul bejárnak az étterembe és Miha sincs túl jól. Teljesen abban a hitben volt, hogy Damiano miatt hagytam el, én pedig engedtem, hogy ezt higgye. Könnyebb volt. Mellesleg utánanézett és kiderítette, hogy a „vila" tündért jelent. Ez voltam én, egy szárnyak nélküli, csapzott szellemlény. Majd mindig témát váltottam és igyekeztem sok száz kilóméterről hasznos lenni a munkában. A könyvem félbe maradt, képtelen voltam egyáltalán megnyitni és újra felvenni a fonalat. Helyette újat kezdtem, amiben egy bizonyos kék szemű védő volt a főszereplő. A fejezetek porosodva csücsültek a laptopom egyik mappájában, arra várva, hogy publikáljam őket az olvasóimnak.

Pontosan egy ilyen reggelen megszólalt a csengő. Annyira elszoktam már tőle, hogy összerándultam ijedtemben, majd köntösömet magamra kapva kinyitottam a bejárati ajtót. Legnagyobb meglepetésemre Nagy Ádám ácsorgott a küszöbön és egyik lábáról a másikra dülöngélve várta a bebocsátást. Félreálltam és meginvitáltam egy kávéra. A fekete koffein bomba lett az utóbbi időben a legjobb barátom, mindegy volt, csak aludnom ne kelljen.

-Mia... - köszörülte meg a torkát. – Nagyon megváltoztál. – pislogott felém. Végig néztem magamon és rá kellett jönnöm, hogy a külsőmről beszél. A hajam kitudja mióta egyetlen kontyba volt csavarva, mosatlanul. Sminket nem látott az arcom már az érkezésem óta, pedig a szemeim alatt sötét karikák vertek tábort. A testemet ölelő puha anyag övrészét pedig kétszer körbe tudtam volna tekerni a derekamon. Fogytam egy pár kilót az utóbbi időben.

-Minden rendben. – vágtam rá túl gyorsan. Ő csak összeszűkült szemekkel figyelte belassult mozdulataimat és megköszönte az elé rakott gőzölgő italt.

-A srácokkal arra gondoltunk, hogy eljöhetnél ma velünk bulizni. – vetette fel az ötletet. Kávém alján karistoló hangot adó cukor kavargatása közben állt meg kezemben a kiskanál. Felnéztem rá, ő pedig nagyot nyelt. – Persze, nem kötelező...

-Szívesen elmegyek. – vontam össze a szemöldököm elgondolkodva. Egyetlen dolog lebegett a szemem előtt, mégpedig, hogy egy-két feles társaságában ismét láthatom régi barátaimat.

Először el sem akarta hinni, hogy igent mondtam és picit összezavarodott. Végül rendezte vonásait és a tőle jól megszokott mosollyal vázolta fel az esti tervet. Megtudtam, hogy mikor indulunk és majd ő értem küldet egy taxit. Azt is elmondta, hogy a régi társaságon kívül Gigio és néhány új szerződtetett társa is ott lesz. Még váltottunk néhány mondatot, azután magamra hagyott nyugodtan készülődni.

Megettem a maradék paradicsomos tésztámat és bevágódtam a kádba. Végig csináltam a már jó ideje esedékes rituálémat, hogy újból emberi külsőt kapjak, majd hajat mostam. Egy szál törülközőben álltam a tükör előtt hajat szárítva és kigondoltam mit vegyek fel, amit elvisel a testem ebben a párás és fülledt országban. A klasszikus feketénél akartam maradni, de rá kellett döbbenjek, hogy minden ruhámból kifogytam. Végül nagy nehézségek árán találtam egyet, amin még az árcédula is rajta volt. Egy elég mini és mélyen dekoltált, spagettipántos, csipke szoknyás ruhára esett a választásom. Világoskék színe tökéletesen kiemelte vörös tincseimet. Elég merész választás volt, de abban a pillanatban nem érdekelt. Feldobtam egy sminket és készen álltam az estére.

Nem szép dolog, mikor belül halott vagy.