Piros Lap (Befejezett)

11. fejezet

M.Balzic szemszöge:

TIZENEGYEDSZER próbáltam elmagyarázni Rebrovnak, hogy az este történt incidens nem az én hibám volt. Mire odaértem a Groupamához, már megállás nélkül csörgött a telefonom. Hívott pár csapattársam, az M4 Sport egyik kollégája, a Blikk újságírója, sőt még Olaszországból is hadovált nekem valaki a készüléken keresztül. Rendben van, kicsit elragadtattam magam, de csak, mert Miát próbálta bántani az a féreg. Természetesen nem hallgatott rám. Sem ő, sem pedig a mellette összefont karral sétálgató Inguscio. A válogatott másodedző teljesen magán kívül volt. Épp csak beérkeztem a stadionba, elkapta a vállam és a szó szoros értelmében belökdösött az irodába. A fejemhez vágták, hogy felelőtlen vagyok és forrófejű. Nem kifogás az elfogyasztott alkohol mennyisége, már az olasz és szlovén médiában is megjelentették, hogy a világhírű magyar klubban játszó focista megverte Mia Inguscio exét, a híres meleg énekest: Damiano David-t. A legrosszabb amit kihozhattak belőle, hogy homofób vagyok és agresszív. Ez a kettő pedig az edzőm szerint elég volt ahhoz a döntéshez, hogy jó darabig kispadra küldjön.

-Ide figyelj! – fenyegetett meg Inguscio. – Ha még valaha játszani akarsz a Fradiban, vagy bármelyik Mucsaröcsögei eldugott nyolcad osztályú klubban, akkor békén hagyod a lányomat. Szépen fogod magad, elé állsz és közlöd vele, hogy vége. Azután pedig megvárjuk míg elfelejtik az este történteket és minden visszaáll a normális kerékvágásba. Ellenkező esetben búcsút mondhatsz az egész karrierednek.

-Szeretem őt uram. – suttogtam leginkább magamnak. A mellkasomba éles fájdalom hasított a gondolatra, hogy többé nem láthatom a lányt.

-Éppen azért kell elengedned, mert szereted. Nem engedem, hogy egy senkiházi focista feleség legyen belőle. Mennyi éved lehet még? Négy? Maximum öt, ami aktív. Utána viszont elmész majd edzősködni egy faluba éhbérért és senki nem fog emlékezni rá ki is voltál. Az én bambinám egy Inguscio! A legtökéletesebb férfi kell mellé és ne haragudj fiam, de az nem te leszel.

Az arcomba köpködött sértésekkel nem ment volna semmire, de bele kellett gondolnom, hogy mi a legjobb Miának. A felhozott érvek szerint nem én vagyok az. Érte kellett ezt megtennem.

Damiano D. szemszöge:

Úgy fújtatott, mint egy fúria. Arca kipirult, szemeiben düh és megvetés csillogott. Olyan régen éreztem már ezt a fajta tüzet. Olyan volt, mint az ötödik elem, különleges és tökéletes. Eleinte Alessia miatt érkeztem az országba, de a vállamon lévő ördög bige addig rágta a fülemet, míg meg nem kerestem Miát. Látnom kellett. Kíváncsi voltam milyen érzéseket vált ki belőlem ennyi idő után, ha egyáltalán sikerül neki. Mikor anno lelépett megkönnyebbültem. Azt hittem meleg vagyok és képtelen voltam őszintén bevallani neki. Később rájöttem, hogy biszexuális inkább, mert ugyanúgy imádom a nőket és a férfiakat. Egy hónapig élveztem a szabadságot, de hiányozni kezdett Mia. Mindenben őt kerestem, az utcán és a közönség soraiban is. Több volt ez, mint puszta iránta érzett szerelem. Őszintén szerettem, de a művészet és a zene volt az első. Ő pedig az én múzsám volt minden helyzetben. Imádtam nézni, mikor sörrel a kezében a backstage másik végéből rám mosolygott. Ő volt ez egyedüli őszinte dolog az egész mocskos rock and roll színházamban. Nem számított éppen milyen nő ült az ölemben, nekem csak ő létezett. A szemeiben képes voltam elveszni és minden porcikája maga volt a tisztaság. Csillogó szemeivel rajongott értem, nekem pedig szükségem volt erre az érzésre. Mindegy, hogy éppen alkoholtól vagy drogoktól bódult az elménk, akkor is ott állt mellettem, én pedig újabbnál újabb dalokat írtam. Ő volt a minden. Aztán egy nap eltűnt. Magával vitte az alkotás iránti vágyamat, a lelkem szerelmét és mindent, amit addig természetesnek vettem, amit nekem nyújtott.

Ahogy előttem állva gyűlölet árnyékolta hófehér arcát, rájöttem, hogy mekkorát hibáztam. Mindig azt hittem, hogy ő volt a főgonosz a mesémben, aki képes volt egyedül hagyni és megfulladni a tengeren, de kiderült, hogy én vagyok az. Tönkretettem a legtisztább dolgot, amit Isten valaha alkotott. Meg volt a lehetőségem, felkínálta számomra ezüsttálcán, de mocskos emberi mivoltomhoz visszatérve, én az almát választottam. Én tettem ezt vele.

-Mi dispiace, Marlena. (Sajnálom.) – simítottam végig a dühös arcon. Meglepődött és el akart húzódni, de nem hagyhattam. Ha a Pokolban kell megrohadnom érte, akkor is szükségem volt egy utolsó érintésre, egy utolsó csókra a múzsámtól. Az én egyetlenemtől.

Tudnom kellett, hogy érez e még valamit irántam. A felhozott érvek ellenére is meg kellett próbálnom, hátha maradt még egy kis szikra a szívében. Ki kellett derítenem. Magamért kellett ezt megtennem.

Nem szép dolog döntésre kényszeríteni az embereket.