Piros Lap (Befejezett)

16. fejezet

M. Blazic szemszöge:

TIZENDHATODSZOR nyomtam ki a telefonom idegesítően éles ébresztőjét. Egy morgás hagyta el a torkomat. Nem akartam felkelni. Olyan furcsát álmodtam. Miával voltunk egy vásáron, ahol csillogó szemekkel és maszatos arccal evett vattacukrot. Lőttem neki egy plüss mókust, aminek annyira örült, akár egy kisgyerek. Boldog volt, én pedig ettől még boldogabb. Végül elkeveredtünk egymástól a tömegben és hiába kerestem, nem találtam sehol. Kiabáltam, szaladtam, ahogy tüdőm bírta, de elnyelte a föld.

Megdörzsöltem a szemeimet és igyekeztem képbe kerülni a valósággal. Megérintettem magam mellett a takarót, ahol egy puha testbe ütköztem. A remény apró szikrája felcsillant a bensőmben, de gyorsan ki is aludt, amikor rájöttem, hogy Vanda fekszik ott, a mostani barátnőm. Két hónapja voltunk együtt. Eleinte csak figyelemelterelésnek szántam, később a nyakamon ragadt, de egyáltalán nem bántam. Bálványozott és nem csapott hisztit, ha edzésre kellett menjek naponta kétszer. Megfelelt.

Mielőtt felkeltettem volna, óvatosan belebújtam a papucsomba és a konyha felé vettem az irányt. Kivettem a hűtőbe készített ásványvizet, majd a fél üveg elfogyasztása után megnyomtam a kávéfőző gombját. Már régen megtanultam, hogy vizet kell elsősorban inni, különben égni fog a gyomrom.

Amíg a gép zakatolt és sziszegett, elővettem a telefonom. Alessia üzenete azonnal kiverte szememből az álmosságot. Zombi módjára bámultam a készüléket és oda sem figyelve töltöttem tele bögrémet. Semmi nem állt az sms-ben, csak egyetlen szó: „Sajnálom."

Mit sajnálhatott a lány? mi történhetett egyetlen éjszaka alatt, amiről lemaradtam? Válaszolni akartam neki, de féltem valami rossz hírt kapok, így előbb leültem és átpörgetve a híreket és az instagramot kezdtem a reggelt.

Az ujjaim közé szorított hófehér bögre füle maradt csak a kezemben, akkor svunggal vágtam le a pultra a tárgyat. Nagyobb darabokra törtem, ezzel megsértve a bütykömet és tenyeremet jó pár helyen.

-A kurva életbe! – motyogtam idegesen és letekerve a papírtörlőt rányomtam a vérző felületre. Többet nem is foglalkozva vele, ismét a kijelzőre pillantottam. Már értettem miért írt a lila hajú, mindig pizza illatú lány egy bocsánatkérő üzenetet.

A szemeim előtt Mia mosolygott, mellette pedig egy férfi. A fotón mind a ketten rettentő boldognak tűntek és az olasz szöveg melletti fordító gombot megnyomva rá kellett döbbenjek, hogy a bimbódzó kapcsolatukat jelentették be a nagy nyilvánosságnak. A szívem összefacsarodott és kissé szúrni kezdett a mellkasom. Nagy levegőket véve győztem le az utóbbi időben már megszokott rohamot. Eleinte féltem, hogy infarktus jeleit fedeztem fel magamon, de a sportorvos felvilágosított, hogy a stressztől van csupán. Visszatértem a képre. Mia arca beesettebb volt, mint mikor utoljára láttam. Nem is igazán osztott meg fotókat a közösségi médiában, ha mégis Ő sosem szerepelt rajtuk. Ez volt az első eset. Haja egyenesre fésülve, amitől eltűnt a bohókás kislány kinézete. A szemei üresek voltak, de ezt betudtam a fényképnek. A száján állapodott meg a tekintetem és nagy levegőt véve próbáltam rávenni magam, hogy ne jussanak eszembe olyan gondolatok, miszerint a mellette álló férfi csókolja.

Annyira felidegesítettem magam, hogy mindent ki akartam deríteni a csávóról. Átnéztem az adatlapját és megdöbbenve vettem észre, hogy focista. Méghozzá nem is rossz. Savanyú pofával csóváltam meg a fejem. Ehhez vajon mit szól majd Inguscio? Ő már elég jó lesz a lányához?

-Jó reggelt szerelmem!

A hátam mögül érkező köszöntétől összerezzentem. A frászt hozta rám, szegényt majdnem lekiabáltam, pedig nem tudhatja milyen vihar dúlt éppen a fejemben és a szívemben.

-Főztem kávét. – Nyögtem ki az első értelmes mondatot.

-Cuki vagy. – hajolt hozzám egy csókra. Teljesítettem, de valahogy más volt a szája érintése, mint előző nap. – Arra gondoltam reggelizhetnénk együtt, ma úgyis csak egykor mész edzeni. – csacsogta, miközben leült velem szembe.

-Remek ötlet, de el kell halasszuk. Van még egy kis elintéznivalóm. – pattantam fel a székről, lesodorva a bögrém maradványait.

-Mi történt? –szaladt mellém és vizsgálgatni kezdte a kezem. Ökölbe szorítottam az összegyűrt törlőpapírt és elhúzódtam.

-Semmi, elfáradt az anyag. – sóhajtottam és puszit adva a feje tetejére már ott is hagytam, hogy felöltözzek és mihamarabb elhagyjam a lakást.

Gyalog mentem, mert a szívem ki akart ugrani a helyéről. Változatos sértéseket sorakoztattam fel fejben, amiket használni is akartam. Tudtam, hogy a lány már nyitás előtt egy órával minimum benn ül a pizzériában, így nem is vesztegettem az időt holmi kopogással, benyitottam a zárva tábla ellenére és az iroda felé vettem az irányt.

-Miért hazudtál a pofámba fél éven keresztül? – csaptam ki az ajtót. Teljes higgadtsággal nézett fel a laptopból. Ismét emlékek törtek elő a rejtett kis dobozból az agyam legmélyén. A képen Mia ült az asztal mögött, haja kontyban, rágcsálta a tollát és szégyenlősen mosolygott. Váltott, majd háttal állt nekem az asztal mellett és elküldött örökre. – Nos? – noszogattam Alessiát, alig láttam a dühtől.

-Nem hazudtam neked. – Sóhajtott és letette a kezében lévő iratokat.

-Tudod, hogy igen! – csattantam fel.

-Te pedig tudod, hogy nem tettem. Egyszerűen meghagytalak abban a hitben, amit te kitaláltál magadnak és nem javítottam ki a tévképzeteidet.

-Mégis mi a faszomról beszélsz?? –ütöttem az asztalra, de össze se rezzent, a kezem viszont éles fájdalommal jelezte, hogy több sérülést nem visel el egy nap alatt.

-Te azt hitted Mia Damiano-val ment vissza Olaszországba, pedig Mia napokkal azelőtt távozott, hogy a bátyjám lelépett volna. Neked kényelmesebb volt azt hinni, hogy a barátnőm egy önző picsa, én pedig meghagytalak a hitedben. Könnyebb volt, mintha téged is össze kellett volna kaparni!

-Szóval egyedül ment el? – köszörültem meg a torkom. – Tényleg azért hagyott itt, mert az apja...

-Azért hagyott itt, mert fülig belezúgott az idióta pofádba! De szeretett annyira, hogy ne tegye tönkre az álmaidat. Én viszont kedveltelek annyira, még mielőtt berontottál volna ide, – morogta Less, mintha önmagát akarta volna narrálni – hogy nem szerettem volna még egy barátot a gödör aljáról összevakarni. Elég volt nekem minden látogatásomnál végig nézni, ahogy a legjobb barátnőm egy kibaszott focista miatt csont és bőrré fogyott, hogy az amúgy sem túl barna bőre egyre sápadtabb lett és alkoholon meg kibaszott xanaxon élt. Nem hiányzott a nyakamba még a te lelked is. Tele van a hócipőm veletek focistákkal! Jót akartam, te pedig idejössz nekem üvöltözni. Menj a francba Blazic az összes nyomorék haveroddal együtt!

Mire észbe kaptam már az utcán ácsorogtam, a fülem csengett a becsapott ajtótól, a fejem zúgott Alessia szavaitól. A lány teljesen kiborult, amit részben megértettem, másrészt tudtam, hogy valami más is áll a háttérben. Nem értem rá foglalkozni vele, mert a káosz közepén rá kellett jönnöm, hogy elcsesztem az életem. Összeköltöztem egy nővel, akit nem szeretek. Hagytam elmenni azt, akiért bármit megtettem volna. Ő már mással van és boldognak tűnt a képen. Megbántottam egy barátomat és a kabátom zsebében ott lapult egy eljegyzési gyűrű, amit a lakásomban várakozó lánynak szántam. Hogyan tovább?

Nem szép, mikor közel húsz méterről öngólt rúg az ember.