Piros Lap (Befejezett)

7. fejezet

HETEDSZER nyomtam le az ébresztőt, miután ráeszméltem, hogy hétfő van és nem is kell bemenjek dolgozni. Boldog mosollyal az arcomon kapcsoltam be a TV-t, csináltam egy kávét a Supernatural sorozatos bögrémbe és bevackoltam magam a takarók alá. Agymenőket néztem a Comedy Centralon és átpörgettem a telefonom értesítéseit. Éppen úgy szűrődött be fény a függöny redői közül, hogy lefotózva egy tökéletes képet tudtam posztolni instagramra. Válaszoltam néhány rajongói levélre, majd átnéztem az ismerőseim történeteit. A szemem megakadt Blazic videóján, amiben egy piacon vásárolgat. Kissé elszégyelltem magam, hogy már fél tizenegy én pedig fetrengek, míg ő túl volt egy edzésen és piacokra járkál. Mondjuk ő sportoló, azoknak az a dolga, hogy korán keljenek. Nyugtattam magam és megigazítottam a hátam mögé gyűrt párnát.

Éppen ölembe vettem volna a laptopom, hogy átadjam magam az írásnak, mikor megszólalt a csengő. Bosszankodva pattantam fel, magamra vettem szürke köntösömet és leellenőriztem nincs e pandamacira hajazó módon lefolyva az előző napi sminkem, utáltam lemosni, így sűrűn megszegtem a bőrápolás ezen szabályát. Valószínűleg tartottam, hogy Alessia az, mivel ő is szabadságon volt és elég sűrűn előfordult, hogy a pihenőt kihasználva sorozat vagy film maratonokat tartottunk. Kérdés nélkül tártam ki a bejárati ajtót. Abban a pillanatban lefagytam és nem értettem a helyzetet. Miha ácsorgott ott melegítőben, szatyrokkal a kezében.

-Jó reggelt. – vigyorgott undorítóan frissen. Mielőtt elküldhettem volna, belépett az ajtón és mintha otthon lenne, lerúgva a cipőjét a konyha keresésére indult. Teljes sokkban mentem utána.

-Hogy kerülsz ide? – hápogtam, miközben figyeltem, ahogy mindent kipakol a konyhapultomra.

-Nagyon csinos vagy ma is. – kacsintott, majd betette a gombát a hűtőbe, én pedig zavartam túrtam a hajamba.

-Mit keresel itt Miha? – emeltem feljebb a hangom. – Honnan tudod hol lakom?

-Lement az edzés mikor beugrott: Mia biztosan otthon van! Ezért kinyomoztam a lakásod címét, bevásároltam és gondoltam főzhetnénk ma együtt. Nem randi, szigorúan barátilag. – emelte fel a kezét védekezően. Bámultam rá egy darabig, aztán vállat vontam. Miért is ne?

-Tudsz főzni? –váltottam témát, amiből rájött, hogy nem fogom kóbor kutyaként kirakni az utcára és vigyorogva elém sétált.

-Ha nem focista lennék, akkor megnyertem volna a Konyhafőnököt, de így nem sikerült beneveznem. – csóválta a fejét, én pedig felnevettem.

-Szerencséd, mert én nem tudok. – vigyorogtam felé.

-Örömömre szolgál, hogy főzhetek a hölgynek. – hajolt meg viccesen.

-Elég legyen, megyek és felöltözöm. Utána ha gondolod főzök neked egy kávét. –legyintettem.

-Nekem tetszel pizsamában. – bólogatott leginkább magának.

-Ülj le a nappaliba, mindjárt jövök. – csóváltam meg a fejem lemondóan és szaladtam embert faragni magamból. Belebújtam én is a melegítőmbe, felkontyoltam a hajam és megmostam az arcom. Visszafele lehajtottam a laptopom és bevágódtam mellé a kanapéra. Fel sem nézett a műsorból, ami éppen a Money Heist első évadjának ismétlése volt.

-Imádom Berlint. – vigyorgott.

-A legnagyobb állat. – helyeseltem. – Mit főzünk amúgy?

-Kínait. Hoztam uborkalevesnek valót és édes-savanyú szószos sülttészta alapanyagot. –magyarázta.

-Először is, imádom a kínait. Másodszor mi a búbánatos aszottmajom az az uborkaleves?

Arckifejezésem látva hangosan felnevetett, de annyira, hogy a hasát fogta. Azt a rengeteg kockából álló izomcsoportot... Amint rájöttem, hogy milyen gondolatok keringenek ismét az agyamban, elszégyelltem magam. Nem vagyok normális.

-Kérlek szépen, nagyon fog ízleni, csak a neve furcsa. Sonka van benne, póréhagyma, kígyóuborka, szójaszósz és húsleves kocka. Bízz bennem. – villantotta rám a fogait egy ezer wattos mosoly keretében.

Lefőztem neki az ígért kávét, aztán lassacskán nekiálltunk előkészíteni mindent a kajához. Előkaptam az alig használt serpenyőket, vágódeszkákat és fakanalakat. Segítettem megpucolni a zöldségeket, aztán felültem vele szemben a pulthoz. Mielőtt nekiállt volna, a kezébe nyomtam egy kötényt poénból, de ő komolyan gondolta és egy mozdulattal kibújt a pólójából, majd a nyakába akasztotta a virágos anyagot. Direkt csinálta. Nyeltem egy nagyot és úgy figyeltem tovább, miközben szakszerű mozdulatokkal aprítani kezdett. Karjait figyeltem, ahogy izmai megfeszültek és elernyedtek. A bámulásából egy éles hang szakított ki, ami ismét egy vendéget jelzett. Zavaromban felpattantam és rohantam ajtót nyitni. Alessia köszönés nélkül, olaszul magyarázva rontott be a házamba. Időm sem volt felkészíteni, hogy nem vagyok egyedül. Ahogy meglátta Blazicot, elnémult és egy ördögi mosollyal felém fordult.

-Elnézést a zavarásért. – vonogatta a szemöldökét, miközben feltűnően végigmérte a focistát. Hirtelen elkapott a féltékenység. Miért nézegeti ő a konyhatündéremet?

-Mit akarsz? –sóhajtottam fel.

-Ciao Alessia. – intett neki Miha késsel a kezében és a munkalapra támaszkodva figyelte a beszélgetésünket.

-Amint megtudtam iderohantam hozzád. – kezdett bele. – Damiano ideutazik valamelyik hétvégére.

A név hallatán le kellett ülnöm. Úgy éreztem el fogok ájulni. Homlokomat a tenyeremre támasztottam és úgy kapkodtam levegő után. Pánikroham. Ezt okozta barátnőm bátyjának említése mind a mai napig.

Hirtelen a semmiből egy pohár víz került elém, amit egy halvány mosollyal megköszöntem a kék szeműnek.

-Ki ez a Damiano? – érdeklődött Alessiától.

-A bátyám. – vonta meg a vállát. – Aki történetesen Mia exe. – szúrta oda. Blazic arcán érzelmek sokasága szaladt át és mikor sikerült rendezze vonásait, megkérdezte.

-Mit akar?

-Mit akarna? Látni a csodálatos hugicáját. Amúgy – bökte mellkason a férfit. – ne fossál, meleg.

A kijelentésére elfeküdtem a pohár mellett és behunyva a szemem koncentráltam, hogy ne hányjam el magam. Egy meleg tenyeret éreztem meg a hátamon, ahogy körkörös mozdulatokkal simogatott. Megfogtam a kezét a vállamon és felnéztem a szemeibe, amik aggódást tükröztek.

-Jobban vagy? – rágcsálta dús ajkát, én pedig magamat is meglepve, felpattantam és nyakát átkarolva megöleltem, amit azonnal viszonzott. Az illata az orromba kúszott, erős karjai szorosan tartottak, a szíve dobbanásának hangja pedig teljesen megnyugtatott.

-Hol van Alessia? – húzódtam el kicsit, hogy körül nézzek.

-Már rég lelépett. Figyelj, - nyúlt az állam alá, hogy a szemembe tudjon nézni. – nem tudom, hogy mi történt amitől ennyire kiborultál, de nem szeretném, ha ez tönkretenné a mai napunkat. Azt javaslom, hogy ezt máskor beszéljük meg, te pedig figyeld milyen finomat alkotok neked. Közben persze kibontom a bort, amit a kaja végére hoztam. – Reagálni sem maradt időm, visszatért a mosolya és kitöltött két pohár fehérbort. Hálás voltam neki, amiért nem faggatózott és nem csak próbált, de sikerült is felvidítania. Csillogó szemekkel élveztem a látványt, majd nem sokra rá készen is lett a két fogás. Gyöngyöző homlokát megtörölte a konyharuhában, én pedig mellé toppanva, puszit nyomtam borostás arcára.

-Köszönöm.

-Mégis mit? – csücsörített elgondolkodva.

-Mindent. – hajoltam a leveses lábas felé és megkóstoltam az uborkalevest. Életemben nem éreztem még ennyire finom és különleges ízt.

-Milyen? – várakozott.

-Ezt meg kell tanítanod nekem is! Legalább egy ételt képes legyek összedobni.

Nem szép dolog, mikor nem tud főzni az ember.