Piros Lap (Befejezett)

22. fejezet

HUSZONKETTŐSZÖR próbáltam bemenni a pizzériába, de képtelen voltam abbahagyni a sírást és nem így szerettem volna meglátogatni a barátnőmet. Már, ha még annak mondhattam. Letöröltem elmaszatolódott sminkemet és felszegett fejjel, nagy levegőt véve lenyomtam a kilincset.

A hely nagyon sokat változott mióta utoljára láttam élőben. Sokszor kaptam róla képeket, de élőben még gyönyörűbb volt. Az egészet családias meleg járta át, minden színes volt. A bútorok tarkára festve, a pult márvány lapja átlátszó, tele csillámokkal, a sarokban kényelmes kanapé. Mégis a leg látványosabb a puzzle-ből kirakott plafon volt. Egy csodálatos freskóra emlékeztetett és tudtam, hogy Alessia édesanyja agyából pattanhatott ki az ötlet. A spot lámpák tökéletesen beleillesztve. Leesett az állam.

Miután kinézelődtem magam, az „Idegeneknek belépni tilos" ajtóhoz lépve újra erőt gyűjtöttem és beléptem. Semmit nem változott. Haja két fonatban, ruhája és homloka lisztes.

-Ciao gatta. – köszörültem meg a torkom. Csodálkozó tekintete leírhatatlan volt. –Bejöhetek?

-Szia, gyere nyugodtan. – hajtotta le a laptopot és hátradőlt a forgós székben. Leültem vele szemben, majd egy darabig néztük egymást némán. Végül felállt és egyetlen szó nélkül sírva átölelt. Újra kibuggyantak a könnyeim és úgy szorítottam magamhoz, mintha az életem múlna rajta.

-Hiányoztál. – motyogta.

-Úgy sajnálom. – néztem a szemébe, mire csak megcsóválta a fejét.

-Hogy kerülsz ide? Maradsz is? Igaz, hogy Lanzafame a Fradihoz igazolt? – öntött el kérdésekkel.

-Igen, igaz. Hazaköltöztünk.

-Nem vagy boldog. – méregetett.

-Boldog vagyok! – bizonygattam, de magam sem hittem el. – Találkoztam Mihával...

-Mindent értek. – emelte fel két tenyerét, majd levette a kötényt.

-Mit csinálsz? – csodálkoztam, miközben összeszedte a cuccait.

-Elmegyünk bulizni. Mi mást? – vigyorgott. – Kicsípjük magunkat és nagyon berúgunk. – vonogatta a szemöldökét.

Minden ellenkezés nélkül a lakásába vettük az irányt. Nem számított, hogy még reggel van, elkészültünk, felöltöztünk a legkihívóbb mini ruháinkba, magassarkú cipők simultak a lábainkon és az egyik közeli bárban kötöttünk ki.

-Kezdésnek két tequilát kérnénk. – mosolygott a pultosra, aki minden szó nélkül elénk tette az italokat.

Kinn már sötétedett, minden fontos dolgot áttárgyaltunk, mikor megérkezett egy rakás ismerős arc. Mindenki örömmel köszöntött, de mi már vihogósra váltva fogadtuk őket. A régen látott focisták meg-meg ölelgettek, ami ráébresztett milyen nagyon hiányoztak.

-És... - kezdett bele Sigér egy sör mellett, már a befoglalt boxban csücsülve. – tényleg férjhez mentél ahhoz az olaszhoz?

-Davide egy tündér, majd ti is megismeritek és megszeretitek. Nem mellesleg Juventus nevelés, szóval jól járt vele a csapat. –foglaltam össze.

-Az lehet, de többen, köztük Varga nem. Ha tényleg olyan jó, mint mondják, harc lesz a posztjáért. A másik pedig Blazic. – jelentette ki Botka szemrebbenés nélkül a reakciómat lesve, de nem fejtegette tovább.

-Tényleg, hol van Miha? – forgolódott Alessia.

-Hívtuk, de nem akart jönni. Edzésen sem jelent meg ma, pedig az öltözőben már készenlétben állt. Van egy sejtésem mi baja van. – csücsörített felém Sigér.