Piros Lap (Befejezett)

9. fejezet

KILENCEDSZER léptek pályára hétvégén a szezonban. Izgatottan vártam, hogy elinduljunk a mérkőzésre, hiszen már jó ideje nem tudtam első sorból szurkolni kedvenc csapatomnak. Zöld trikót és fehér shortot húztam tornacipővel. Úgy gondoltam a szekrényen lógó, izzadságtól ragacsos mez még nem áll készen a viselésre, pedig Miha külön megkért, hogy vegyem fel a kedvéért. Még nem szerettem volna, ha a pár hetes kapcsolatunkon rágódtak volna az újságok, így a falakon kívül óvatos voltam, amit szerencsére megértett és tolerált. Először apámnak szerettem volna elmondani, mielőtt hivatalossá tesszük a közöttünk kialakuló dolgokat és nem utolsó sorban őt is fel kellett készítsem, hogy az olasz sajtóban is meg fog jelenni a hír.

A stadionban sörrel a kezemben vágódtam be Alessia mellé, aki éppen a telefonját bűvölte és fel sem nézve belőle köszöntött.

-Azt hittem már nem jössz. – szúrta oda.

-Nagy volt a forgalom. – kortyoltam az aranyszínű csapolt italba. – Nem késtem el, ne morogj.

Elhúzta a száját és zsebre vágta a telefonját, aztán mint akit kicseréltek rám mosolygott.

-Mi a helyzet a hercegeddel?

-Minden rendben, úgyis találkoztok ma... - kezdtem bele a mesélésbe, de közbe vágott.

-Én Akhilleuszra gondoltam. – nevetett, de tudtuk, hogy csak szívat.

-A kis szőrmók is rendben van. – vigyorogtam, de ekkor elindultak a játékosok a pályára. A gyomrom görcsbe rándult és elkapott a drukk, mintha először ülnék a lelátón. Mégis valami más volt most. Már nem csak a csapatnak szurkoltam összességében, hanem szerettem volna, ha személy szerint Miha is jól teljesít és utána levakarhatatlan mosollyal elemezze nekem az összecsapást. Azt akartam, hogy boldog legyen és sikeres.

A Mezőkövesd kikapott kettő – nullra, méghozzá Blazic gólpasszot is adott. A végén az egész stadion énekelt és skandált. Büszkék voltak a csapatra, ahogy én is. Mire észhez tértem volna, Miha oda szaladt a lelátóhoz, éppen elénk és felmászott, kinyomva magát a korláton. Cseppet sem zavartatva magát, izzadt testével magához szorított és megemelve a földtől csókolt meg csapattársai, a szurkolók és kamerák láttára. Tudtam, hogy hiába hadakoznék, már elkéstem és inkább élveztem a helyzetet. Amikor elváltunk olyan csillogó szemekkel és mosollyal nézett rám, mint még soha senki. Zavarba jöttem a hirtelen elöntő érzelmektől. Fejemet a mellkasának döntöttem és úgy tettem, mintha senki nem látna minket, csak élveztem a pillanatot.

Alessiával elzavartuk zuhanyozni és megvártuk az előcsarnokban, hogy onnan induljunk ünnepelni. Barátnőm zavartan tekintgetett körbe, mint aki orvlövészt keres valamelyik zugban.

-Jól vagy? – löktem meg egy picit. Hümmögve helyeselt, de nem hittem neki. Valami nem stimmelt, éreztem a bőröm alatt.

Miha vizes hajjal, már illatozva lépett mellénk és lazán átkarolta a vállam. Hármasban hagytuk el az arénát. Ahogy arcomat megcsapta a nyári meleg, furcsa érzés kapott el, mintha valaki bámulna és lyukat akarna égetni az oldalamba pillantásával. Odakaptam a tekintetem és egy másodperc alatt lezsibbadt az összes végtagom. Ott ácsorgott, lazán, feketébe öltözve, haja copfba fogva és támasztotta ezüstszínű autójának ajtaját. Barna szemei engem pásztáztak, miközben cigarettájának füstje földöntúli külsőt kölcsönzött neki. Megtorpantam, teljes zárlatot kapott az agyam.

-Ki ez? – dörmögte Blazic a fülembe, amit barátnőm is hallott.

-A testvérem. – fújta ki a levegőt és mosolyt varázsolva az arcára integetni kezdett Damiano-nak.