|part 14|

743 36 0
                                    

ROSA LYONS

2022. 02. 14.

Az emberek tipikusan azért szeretik ezt a napot mert ilyenkor a szerelmük vagy férjük/feleségük elhalmozza ajándékkal de mi F1-es rajongók leginkább a McLaren új kocsija miatt izgatott. Jó mi nyílván már láttuk meg ülés próbán is és már hasonló váz mellett dolgoztunk.

Ma este mutatjuk be a kis drágánkat ami mellett még néhány új bejelentés is lesz. Sőt nem csak bejelentés de még móka is mivel most fogják levetítetenni élő adásban a múltkori kalandunkat. A csapat 2 főbb emberével és a csapat társammal együtt elmentünk egy menhelyre és örökbe fogadtunk egy kutyát a csapat számára aki jelenleg is a Working-i épületbe van.

Még csak korán reggel van én már a McLaren-em kulcsát a kezembe fogva léptem ki az ajtón. Magam után becsuktam azt majd már mentem is le a teraszom lépcsőjén. Mosolyogva intettem át a szomszéd bácsinak aki a teraszán ült azonban nem úsztam meg ennyivel mivel oda hívott a kerítéshez.

-Jó reggelt Tom. -köszöntem az idős embernek aki ugyan így tett.

-Dolgozni megy kedves? -kérdezte.

-Igen. Ma sok dolgom van és jobbnak láttam korán bele kezdeni. -válaszoltam egy ásítás után.

-Be tudna vinni a postához? Tudja az én autómat elvittem a szervízbe de még nincs kész. -erre persze rábólintottam mivel nem vagyok az a fajta aki erre csak úgy nemet mond. Főleg úgy hogy nagyon szeretem mindkettő szomszédomat mivel nagyon kedvesek.

-Szálljon csak be. -mondtam majd én is beültem a kocsiba. -Ha önnek is megfelel akkor még beugrunk Landoért is mivel megígértem tegnap neki azt ,hogy én viszem el.

-Csak nyugodtan. Jól kijövök vele.

-Ennek örülök. -mosolyogtam az idős férfira aki ezt viszonoztam majd a telefonomba ki is kerestem a csapat társam nevét és el is indultunk.

-Jó reggelt. -köszönt bele álmos hanggal telefonba. -Fogadjunk hogy már itt vagy én meg még össze sem kiszülödtem.

-Talált. -álltam meg a háza előtt. -Szóval gyorsan állítsd be a séród és gyere mert nem fogok rád sokáig várni. -erre mind a hárman nevetni kezdtünk.

-Jó jövök 10 perc és tali- nyomta rám a  telefont.

-Remélem nem siett. -fordultam az utasom felé.

-Dehogy is. -intett a kezével.

-Valahogy éreztem ,hogy ez lesz. -nevetem el magam mikor rájöttem ,hogy még vagy 10 percet kell rá várni.

-Ti fiatalok mindig ilyenek vagytok. -nyugtatott meg Tom bácsi.

-Ez nem is igaz. -durciztam be.

-Akkor csak a kis szerelme. -mosolyodott el.

-Csak barátok vagyunk. -néztem a házára. -Legjobb barátok. -javítottam ki magam.

-Ezt sajnálattal hallom. Szerintem össze illenek. -mosolyog tovább én meg csak egy apró mosolyal konstatálta.

Jól elbeszélgetem a mellettem lévő öreg emberrel mikor az órára néztem amin már bőven elmúlt az a bizonyos 10 perc. Gondoltam egyet majd a fejemet a dudára döntöttem ami szólt is. Lando épp ebben a pillanatban lépett ki a házból.

-Te sem a gyorsaságról lettél híres. -üvöltöttem ki a kocsi ablakán.

-Akkor miről Rosa drága. -ült be hátra miután konstatálta ,hogy a szomszédom mellettem ül.

valóra vált álom LN ff.Where stories live. Discover now