Your Eyes (JiKook) ✔

4.

Nem mondanám, hogy otthonossá lenne téve ez a kicsi szoba. Inkább az zavart a leginkább, hogy a laptopjánál olyan sok kábel lógott szana-szét, hogy éreztem a késztetést ott rendet kell tennem.
A könyvepolcán volt több kép is, amin gondolom a barátaival és a családjával van, illetve láttam egy kutyás képet is, ami nagyon tetszett.

- Ülj le bárhova és nézd el a kupit. A takarítás nem az erősségem. - mondja, miközben összeszedi a ruháit.
- Azt látom éppen. - helyeselek és leülök az iróasztalához, neki megmaradt az ágya.
- Az ágy kenyelmesebb. - mondja rámnézve.
- Tudom, de attól félek, hogy elalszok. - vakarom meg a tarkómat és előszedem cuccaimat, hogy befejezhessem a Jungkook rajzot.
- Felkeltenélek. - mondja mosolyogva, ő csak egy ceruzát vesz ki a táskájából és az én rajzomat. Eddig még nem is láttam.
- Nem lehet. - rázom meg a fejem. - Még tanulnom kell és ott vannak a feladatok. Meg a portré is. - emlékeztetem.
- Mikor szoktál pihenni? - kérdezi és rajzolni kezd.
- Mikor aludni megyek. - válaszolom és követem példáját. - Napközben nincs időm pihenni.
- És gondolom beesel az ágyba, igazam van?
- Igen. - úgy érzem, mintha számon kérnének. - Ha pihenek úgy érzem elvesztegetem az időmet és nem tökéletesítek semmit.
- Ne akarj tökéletes lenni, mikor senki sem az. - mondja azonnal, amivel meglep. - Én is próbáltam, de nem ment. Te se tedd, össze fogsz omlani.
- Szerinted mit kellene tennem? - kérdezem tőle megállva a rajzolásban.
- Pihenned elsősorban. - válaszolja, mire megforgatom a szemeimet. - Van olyan feladat, amit nem kell olyan hamar leadnod?
- Van. - bólogatok. - A makett decemberre kell kész legyen.
- Addig van még másfél hónapod. - néz rám komolyan. - Azt most hagy és koncentrálj a legközelebbiekre, így pihenni is lesz időd.
- De nem fogom elfelejteni? - kérdezem és újra rajzolni kezdek.
- Nem, ha van határidőnaplód és egy telefonod. - mondja mosolyogva. - Ami emlékeztet téged.
- Oké és a hétvégét is így oldjam meg? - kérdezem meg tőle.
- Nagyjából. - bólogat. - Oh és az ömbizalmadat is helyre kéne hozni.
- Jungkook, alig egy hete ismersz. - emlékeztetem. - Nem tudod milyen vagyok.
- Nem-e? - húzza fel az egyik szemöldökét.
- Nem. - mondom neki.
- Visszafogott vagy, mindent a sarokból nézel és az ismeretlen embereket kerülöd. - kezdi el sorolni. - Szégyeled a szemeidet, amik érzékeny téma nálad, bátortalan vagy, de tehetséges. Állításod szerint meg vagy elégedve a helyzeteddel, de látszik rajtad, hogy te többet akarsz.

Leesett állal nézem őt, majd kiveszem táskámból a vizemet és kortyolok párat. Hamarabb kiismert, mint én magamat. És a legszomorúbb az egészben, hogy tudom igaza van, de mégse változtatok rajta, mert nem érzem magam elég erősnek.
A szavaival kiismert és a lényegre tapintott.

Igyekszem a légzésemet normális tempóban tartani, bármennyire is szeretnék most sírni, nem tehetem. Legalább ne nézzen gyengének, bár úgy is mindegy.
- Nem tudsz te semmit. - suttogom és tovább rajzolnám, de inkább lerakom az asztalra a portrét. Túl ideges vagyok.
- Az önbizalom hiányod és a bizalmatlanság az emberek felé bántalmazásra utalnak. - mondja kertelés nélkül. - És ideges vagy, szóval igazam van. - mondja büszkén.

Elveszem ceruzámat az asztalról, majd egy egyszerű mozdulattal kettétöröm. A töréssel egyúttal könnyeim is kicsordulnak a szememből. Ritkán sírok, mások előtt egyáltalán nem.
Jungkook-ot is megleptem mindkét tettemmel. Nem ismer és mégis, de akkor sem teheti ezt.

- Úristen Jimin, nem akartalak megbántani. - rakja félre azonnal a portrét. Kezeimből kiveszi a ceruzát és az asztalra teszi. - Sajnálom, hamarabb jár a szám, minthogy gondolkoznék.
- Köcsög vagy. - lököm el a kezeit magamtól.
- Ne haragudj rám Jimin. - kezeit a szék karfájára rakja, majd egy egyszerű mozdulattal magához húzz a székkel együtt.
Nagyon közel kerültem hozzá, már-már kényelmetlen az egész helyzet, de sajnos az érzelmeim előrébb vittek. Picit megemelkedez a székből és átölelem Jungkook-ot.

Nem kicsit lepődhetett meg tettemre, de nem foglalkoztam vele. Mindig úgy sírtam, hogy a takarómat öleletem szorosan és az anyagba fúrtam az arcomat.
Most sem teszek másképpen. Addig tolom hátra a fekete hajút, ameddig el nem dől az ágyán és én hozzá nem tudok bújni rendesen. Körém fonja a karjait, majd simogatni kezdi a hátam, ami kifejezetten jól esik.
Mindaddig sírok, míg ki nem fogyok a könnyekből. Jungkook végig csendben maradt és igyekezett vígasztalni, de mikor újra megszólalt megint rázendítettem.

Csendben szuszogtam rajta, pólóját szorosan fogva a kezemben, nem akartam elengedni és kínosan is éreztem magam. Nem szeretnék a szemeibe nézni, még nem.
- Most már jobban vagy? - kérdezi suttogva.
- Igen. - válaszolok kissé rekedten.
- Tényleg bántottak? - kérdezi halkan, még mindig cirógat, ami iszonyúan jól esik.
- Igen. - ismétlem meg a válaszomat. - Gyerekként. Egészen középiskola végéig.
- E miatt vagy zárkózott?
- Igen, e miatt. - bólogatok. - A szüleimmel szemben nem, de ők nem tudják, hogy mi történt velem az iskolában.
- Nem akartad elmondani, mert...
- Mert, ha elmondom nekik, akkor még inkább rámszálltak volna. - egészítem ki a gondolatot.
- Mindig a szüleid voltak neked? - kérdezi.
- Igen. - sóhajtok egy aprót. - Ők mellettem voltak, de nem tudok nekik rendesen megnyílni, mert már kellemetlen számomra. Nem kell tudjanak mindenről.
- Ez így van helyén. - ért velem egyet Jungkook. - Szerelem?
- Nem volt. - válaszolom. - Vagyis viszonozva nem volt, mert osztálytárs volt, de részemről az volt.
- Viszonzatlan szerelem. - mondja. - Randin se voltál?
- Nem. - válaszolok újra. - Csókolóztam már, de az az uncsitesók unszolása miatt történt meg és volt bennem egy kevés pia is.
- És szeretnél randira menni?
- Hogy mi? - emelem fel a fejem mellkasáról, hogy ránézhessek. - Te komolyan randira akarsz hívni, mert nem voltam randizni?
Kezét leemeli hátamról és letörli a könnyeimet arcomról.
- Nem. - válaszolja. - Azért hívlak randira, mert randizni szeretnék veled.
- De miért?
- Mert egyszerűen meg akarlak védeni. - adja meg az egyszerű választ nekem. - Mit szólsz hozzá?
- Elmegyek veled randizni. - adom meg a válaszomat.
- Ennek örülök. - hatalmas mosoly terül el az arcán, ami nagyon aranyossá teszi őt. - De ma nem rajzolunk többet. - jelenti ki.
- Mikor rajzoljunk? - kérdezem őt, hozzá kell most igazodjak.
- Mi lenne, ha befejeznénk a randin? - kérdezi mosolyogva. - Nem elcsépelt mozizásra vinnélek, vagy vidámparkba. Mindketten szeretünk rajzolni.
- És hol képzelted? - teszem fel újabb kérdésemet.
- Bárhol megfelel nekem. - válaszolja. - Neked, hol lenne a legjobb?
- Egy olyan hely, ahol nincs sok ember, jók a fények és tudunk közben beszélgetni. - válaszolom.
- Akkor a kávézó és a park kizárva. - veti el ezt a két ötletet. - Könyvtárba nem szeretek járni...
- Nehéz így. - sóhajtok egy nagyot. Biztos meggondolta magát.
- Nem nehéz, csak gondolkodni kell. - mondja biztatóan, amitől egy kicsit jobb kedvem lesz. - Akkor legyen a szobám. Ketten leszünk, tudunk beszélgetni, akár zenét is rakni, ha úgy van és ismerkedünk is.
- És ezt mind azért, mert én nem kedvelem a társaságot?
- Így van. - bólogat. - Jól kell érezned magad a randin és haladunk is.