Mellékesen (Azahriah Fanfiction)

7.rész

- És fogalmam sincs mit tehetnék! - hajtottam le a fejemet az asztalra.

- Huh hát..régóta ismerjük azért egymást, de sose gondoltam, hogy egyszer ezzel jössz ide. - vakarta meg a fejét az aranybarna hajú fiú.

- Segíts. - kérleltem boci szemekkel.

- Figyelj..el kell mondanod Dorottyának. A legjobb barátnőd! Egyszer majd ő kap rajta Atival. Viszont te, most el mész Atihoz, hogy bevalld neki, hogy vele akarsz lenni. Szeret téged, es rettentően fájhat neki, hogy te így..így viselkedsz. - mondta.

- De Marci.. - emeltem fel a fejem - Nem tudnám a szemébe mondani. Utána nem tudnék Atival boldogan lenni.

- Nem hallogathatod. - feleli - Beszélj Atival, hogy elmondod Dorottyának, és lesz ami lesz. Maximum 2 évig nem áll veled szóba.

- Idióta - nevettem el magam. - Köszönöm, hogy meghallgattál.

- Köszi, hogy egy mekinél mondtad el az egészet. - mosolyogta.

- Veled miújság? - érdeklődtem - Csajok? - néztem rá kajlán mosollyal.

- Hát tudod az van, hogy..azthiszem..jézusom milyen kimondani.

- Na? Mi történt?

- Nem hiszem, hogy érdekelnek a lányok. - felhúzott szemöldökökkel tekintettem rá.

- Ezzel azt érted, hogy..

- Asszem meleg vagyok. - jelentette ki és beleharapott a dupla sajtos hamburgerébe.

- Uramég..ez..úristen. - sokkoltam le. - VÉGRE VANNAK MELEG ISMERŐSEIM!!

- hé hé hé, - szorította meg a kezemet - Kussolj! Nem mondtam még anyámon kívül el senkinek..

- Bocsiiii - húztam össze magamat - Örülök, hogy elmondtad.

- Kösz, hogy megbízhatok benned.

- Ez alap. Akkor írok Atinak. - sóhajtottam.

Bánfi Mia
Szia. Elhatároztam magamat. Elmondom Dorottyának. Attól függetlenül még ne hireszteljük, hogy együtt vagyunk. Kérlek..
küldve : Baukó Attila

- Na? - vette el a telefonomat Marcell.

- HÉÉ! - hajoltam át az asztalon nevetve - Add vissza! - kaptam vissza a telefonomat.

- Na..de elolvastam - húzta füleiig a száját - Szerintem beszélj holnap Dorottyával.

- Igen én is arra gondoltam. Suliba. - gondolkodtam.

- Nagy dráma lesz? - állt fel az asztaltól, én pedig követtem a példáját.

- Nem tudom. Te hogy reagálnál? - dobtuk ki a szemetet a kukába.

- Nem is tudom, nem vagyok lány.. - forgatta a szemeit játékosan.
Megöleltem és elköszöntünk egymástól. Régóta ismertem Marcellt viszonylag, ezért tudtam, hozzá fordulhatok. Régen többet lógtunk együtt de egy idő után megszakadt. Nem is tudom már miért, de a lényeg, hogy meghallgatott, elmondta mit gondol, emiatt határozotabb lettem.

Hazaérve anyuval futottam össze, aki éppen a boltból csöppent haza. Elakartam mondani neki, hogy mik történtek, de inkább felmentem tanulni. A jegyeim kicsit romlottak a napokba, mert nem tudtam figyelni. Persze tanulás közben Marci írt, és elbaromkodtunk chaten. Így telt a nap végéig az órák..

November 11. Csütörtök

- Unalmas a stílusod - mért végig Dorottya aki a suli előtt várt.

- A fekete unalmas. Már vártam, hogy a skinny gatyáim hordhassam. Mellé a csodás ingjeim - kacsintok rá a lányra. A mosolygásaim nem tartanak sokáig, hisz tudom, hogy ma el kell mondanom neki, hogy mi a helyzet.

- Pedig tök jó a szaggatott gatyám nem? - fordultunk be a folyosó végén.

- Neked jól áll. Nekem nem - szóltam és beültünk a terembe. Dumáltunk egy kicsit, amíg el nem kezdődött az óra. Amikor megláttam Atit csak hevesen vert a szívem. Marcinak igaza volt, látszik Atin, mennyire fáj neki a viselkedésem is. Egész órán bámult én pedig csak próbáltam kerülni a tekintetét.

Éppen az úgynevezett “Hosszú szünet-”et élveztük, amikor Marcell mellettem elsétált és megköszörülte a torkát. Értettem a célzást és ahogy sétáltunk a folyosón megtorpantam és komolyan néztem rá barátnőmre.

- Beszélnünk kell - mondtam síró hangon. Nem fogom kibírni ezt érzékenység nélkül. A torkomba egy csomó jelent meg, és a közérzetem egyre feszültebb lett.

- Mi..mi ez a komoly arc? Sose voltál ilyen. - nevetett aggódóan.

- El kell mondanom valamit.. - szorítottam a körmeimet a bőrömbe idegembe.
- Amikor elmentél este, amikor felelsz vagy merszeztünk..

- Igen? Mi történt? - fürkészte az arcomat egyre kíváncsiabban.

- Én és Ati..smároltunk merésből.. - nyögtem ki végül könnyes szemekkel. Dorottya mintha jéggé dermedt volna, és nem fogta fel először.

- Hát..oké..csak merés volt.. - rázta meg a fejét. Az arcáról le lehetett írni, hogy ő is mindjárt sír.

- Nem..- szipogtam egyet - Utána eljött hozzám. És..

- És? - fordította az arcomat egyenesen vele szembe. Már vörösek voltak a szemei. Nincs visszaút - Nyögd már ki bazdmeg! - mondta idegesen. Minden szem a folyosón ránk hárult.

- Eljött és..lefeküdtünk. - gördült le egy könnycsepp. - De de rettentően sajnálom, tényleg ne haragudj é- kapkodtam a levegőt.
Folytattam volna a magyarázkodást mikor egy pofon csattant az arcomon. Mintha megállt volna az idő.

- Te... - szünet - Undorító liba! - kezdte el rángatni a felsőm - Hogy tehetted ezt velem? ha? Milyen barátnő vagy? Akkor még imádtam Atit! Te pedig kefélsz vele? - lökött hátra - Borzalmasan csalódtam benned. Soha többet nem akarlak látni. Hát, hogy tehetted ezt? - zokogta és otthagyott. Elrohant. Hozzám egyből odafutott Marcell, és elkezdett nyugtatni.

Undorító módon hányingerem lett magamtól.

—