Mellékesen (Azahriah Fanfiction)

8.rész

- Hé, szedd össze magad! - fogta meg a két vállam Marcell. Csak némán zokogtam, közben mindenki már körülöttünk állt.
- Nem húznátok a picsába?! - üvölti el magát és a tömeg elillan.

- Én..köszönöm - töröltem meg az orromat - De ennyi volt.

- Csak idő kell neki. Minden rendben lesz gyere - ölelt át. Visszaöleltem és a karjai közt lehiggadtam. Annyira rendes tőle, hogy így törődik velem, pedig senki nem kérte rá.
Miután kishíján összeszedtem magamat, Marcival elmentünk a büféhez, és ettünk valamit.
- Beszélj már Atival. - utasít.

- Most? - nézem letörten a kajám. - Üres vagyok. Már hiányzik Dorottya.

- Gondolj bele mit érez. De ezt megkellett tenni előbb-utóbb. Idő kell neki. Viszont most indulás Atihoz. Még azthiszik velem vagy együtt..-erre felnevettem.

- káming áut - suttogtam a füléhez - Na mindegy. Köszönöm, hogy vagy. - kócoltam össze a haját, és megindultam megkeresni Atit. Még mindig nem szedtem össze magamat teljesen, deigen..dumálnunk kell. Felpipiskedve a magas ablakokhoz észrevettem, hogy kint ül az udvaron.
Amikor megpillantottam a fiút, ahogy a barátaival beszélget, egyszerűen nem tudtam odamenni hozzá. Nem akarok beszélni vele.

És így kezdődött, hogy kerülni kezdtem Attilát..
Mindennap kikerültem, a lány vécékben voltam szünetekben, és legelsőnek léptem le a suliból. Marci mérges volt, hogy nem tartottam be a szavamat, de megértette. Dorottya elült mellőlem, megkaptam Lettit padtársnak. Eddig ő Bogi mellett csüccsent. Ha véletlenül is rám kellett néznie Dodonak, szemet hányt, és undorral elfordult valahova máshova. Borzalmasan éreztem magam. Az egész iskola is rólunk beszélt, mert mi voltunk a "leghíresebb" barátnők. Mindig együtt lógtunk, mindenhol egymás mellett álltunk. Borzasztó pletykák jöttek felém, és egyedül Marci segített. Ati mindig írt, keresett, de nem tudok vele beszélni, nem is akarok még. Nekem kell ez az idő-távolság jelenleg.

November 13. Szombat

Végre hétvége. Nem kell kerülnöm senkit. Kurva nehéz volt. Hiába aludtam 10-ig így is a szemeim nem akarták kinyitni magukat. Iszonyat fáradt voltam. Lementem a nappaliba ahol anya fogadott. Éppen befejezte a porszívózást.

- Jó reggelt! Akkor csinálom a reggelit is oké? - ugrott a konyhába. Leültem a konyha pult elé és csak a fejemet támasztottam és néztem a semmibe.

- Kérek kávét! - szóltam.

- Miiii? Hát ki ez a felnőtt nő, hogy kávét iszik? - nevetett, de mikor észrevette, hogy olyan vagyok, mint egy rongy, abbahagyta és komollyá vált - Hé mi a baj? Történt valami az iskolába?

- Igen..tudod..van a Dorottya..

- Igen?

- Szerelmes egy osztálytársunkba. Aki.. meglehetősen nekem is tetszik.

- Oh, de ezzel még semmi probléma sincs megtudjátok oldani.

- Anya! Én csókolóztam azzal a fiúval!

- Oh..

- Mellesleg.. - sóhajtottam - É-én..lefeküdtem vele..

- Hogy mi? - akadt ki anya - Mia! - csapott az asztalra - Ezért hiányzott a gyógyszerből az az 1 szem. - fogta a fejét.

- Istenem ne haragudj, tudom el kellett volna mondanom de..nem tudtam. - néztem rá megbánóan - Mellékesen..elmondtam ezt az egészet Dodonak, tönkrement a barátságunk, Atit kerülöm, hiába keres, és a szívem szakad.

- Ez az Ati.. - szólalt meg pár perc csend után - Szeret téged?

- Sose szeretett ennyire engem senki.