Őszinte szeretlek: Harry Potter fanfiction

Tizennyolcadik fejezet ❘ 2 ❘

Kedves Apám!

Remélem odahaza minden rendben és a minisztériumiak befejezték végre a szaglászást utánunk. Ami ilyen téren engem illet, mondd meg anyának, hogy ne aggódjon, az események itt a Roxfortban egyelőre csendesek. Mindenki mélyen hallgat.

Egyvalami, ami ettől teljesen független, viszont nyugtalanít, ezért írok most neked. A napokban érkezett hozzánk egy új tanuló, akit az én osztályomba osztottak be, szóval látszólag abszolút közénk való, de egyre több furcsaság jelentkezik vele kapcsolatban. A neve (Gwenie) Gwendolyn Hill és eléggé (csinos) (különös)

Az idő már estefelé járt, de a Lucius Malfoynak írt levélből még mindig csak ennyi volt kész és ennek okát Draco nem igazán tudta megindokolni. Az első sorát már akkor megírta, amikor délben hirtelen felindulásból felrohant a hálószobájába és azóta többször is visszatért hozzá. Először ebéd után majd kicsit később, amikor Pansyvel lebonyolították a kötelező délutáni felügyelést és most, hogy készen volt minden házijával, megint elővette. A szavak viszont ezúttal sem akartak jobban jönni.

A fiú csak ült és ült a félkész levele felett és miközben kezében szórakozottan pörgette pennáját néha rápillantott a vele szemben lévő Blaise-re, aki épp az asztronómia háziját körmölte. A két varázsló már elsőtől kezdve szeretett együtt tanulni, hol a könyvtárban, hol pedig a klubhelyiség sarkában, hiszen egymás társasága nem zavarta őket a koncentrálásban, ráadásul tudásilag is nagyjából egy szinten álltak. Most viszont Blaise-nek mindettől független hamar feltűnt tanulótársa nyugtalansága.

– Ugye ebből nem szerelmeslevél lesz Hillnek? – pillantott át az asztal túlsó végébe, mire Draco reflexszerűen eltakarta előle az írást. – Mert akkor ne csodálkozz, ha rivallót kapsz vissza – közölte szenvtelenül majd kivett a köztük fekvő dobozból egy szem mindenízű drazsét.

– Még ha az is lenne... semmi közöd hozzá! – morogta félszegen Draco. – Egyébként, ezt apámnak írom. Jogom van tudni, ha valami konfliktusunk van a Hillekkel!

– Valóban nem rossz ötlet rákérdezni. Így lesz a legtisztább – bólintott Blaise. – Amúgy erre én is kíváncsi leszek, már nem azért. Azóta mi sem vagyunk túl jóban a családdal, de nem tudnék olyat mondani, akivel ne lehetne összefutni egy Hill-fogadáson. Nektek is ott volna a helyetek bőven.

Ezt követően a fiú egy pillanatra elgondolkodott majd visszatért a csillagtérképéhez, amit még éppen megvilágított az ablakon beszűrődő zöldes fény. Draco viszont nem vette le barátjáról a tekintetét és nem is hagyta annyiban a dolgot.

– Figyelj, csak így négyszemközt – kezdte bizalmasan, mire Blaise újra felnézett. – Min vesztek össze pontosan az anyukádék?

– Férfiakon. Mi máson? – hangzott az egyszerű felelet majd komolyra véve a szót a fiú letette a pennáját. – Draco, te jól ismered anyámat és az ügyeit. Sok mindenre hajlandó lenne azért, hogy nekem a legjobbat nyújtsa és Hannah Hill is hasonló kategória. Mondhatni kézről kézre adták anno a férfiakat és ez egészen addig rendben is ment, amíg nem ütköztek a dolgaik. Nem tudom mennyire van meg a harmadik nevelőapám, akit holtan találtak a medencében... Na őrá mászott rá Hannah annak idején egy tavaszi bálon és azóta anyával nem igen beszélnek. Ilyen ez a női haragtartás! Egyik percben még legjobb barátnők aztán meg azon kapja magát az ember, hogy már évek óta csak fújnak egymásra! Megáll az ész! – csóválta a fejét Blaise majd szórakozottan vett magának még egy szemet a mindenízű drazséból.

Malfoy érzékelve a sztori végét hátradőlt és elgondolkodva végigmérte barátját. Nem úgy nézett ki, mint, akit annyira megviselt volna ez a dolog, de az ellenkezőjére sem mert volna megesküdni. Hiába, Blaise piszkosul jól leplezte az érzelmeit, vagy lehet nem is voltak neki igazán. Draco aztán nem tudta, de jelenleg nem is ez, hanem egy sokkal lényegesebb téma foglalkoztatta.