Őszinte szeretlek: Harry Potter fanfiction

Első fejezet

Fesd csak az ördögöt a falra és azon nyomban meg is jelenik, jellegzetes tízcentis magassarkújában és vérvörös bársonyköpenyében, aminek hajtókáján biztosan ott fog csillogni egy gordiuszicsomót mintázó aranykitűző. Ez a minta köztudottan az Észak-Amerikában fellelhető Ilvermorny Boszorkány-és Varázslóképző Szakiskola egyik jelképe volt, aminek viselését minden ott tanuló diáknak kötelességévé tették. Ez alól a szabály alól csodával határos módon nem mentesítette magát még a Nagy Gwendolyn Hill sem, akit már elsőéves kora óta olyasfajta téveszmék gyötörtek, mint a törvények-és tanárok felett állás teljes joga. Félreértés viszont ne essék; főhősünk csakis önakaratából, iskolájára való határtalan büszkeségéből hordta engedelmesen a kitűzőjét és talán ez a mély kötődés sarkallhatta a lányt arra is, hogy ma este az épület ebédlőjében adjon partit.

Az óramutató már lassan az éjfélt is elverte, amikorra a Nagyteremből végre szállingózni kezdtek azok a merész diákok, akik részt mertek venni a Gwendolyn Hill szervezte eseményen, ami épp annyira volt illegális, mint jól kitalált. A több, mint harminc fős társaság, köztük prefektusok és kviddics sztárok, zavartalan órákat tölthettek el az ebédlő legjobb helyén, az emelvényen álló tanáriasztalnál, bódultan az italtól és a szerelemtől. Mind biztosak voltak abban, hogy nem fogják őket megzavarni, hisz partiszervezőjük legendás volt a védőbűbájairól, amik nem csak a kíváncsiskodó elsősöket terelgették vissza az ágyikójukba, hanem a környéken ólálkodó folyosóőröket is. Gwendolyn óvintézkedései ezúttal sem hagytak cserben senkit ezért, amikor a falióra hajnali egyet ütött a buli romjaitól megtisztított ebédlőből zökkenőmentesen távozhatott a társaság keménymagja is.

Az alakok hangosan vihogó árnyakként szelték át az Ilvermorny kastély udvarát, miközben az őszt hirdető magaslati levegő meghűlésre figyelmeztetően csipkedte a fülledtségből szabadult ábrázatukat. A kis csapat élén rohanó Gwendolyn hollóhaja és vörös köpenye zászlóként lobogott a menetszélben, porcelánfehér bőre pedig még a Holdnál is fényesebben ragyogott az éjszakában, ezért az utána loholóknak nem esett nehezére követni őt, bár tény, ami tény, a lány még magassarkúban is átkozottul gyorsnak bizonyult. Az egyetlen, aki valamivel fürgébbnek ígérkezett nála, az a Viharmadár ház elismert terelőjátékosa volt, a göndör hajú, borostás Russel, aki miután beérte a dámát egyből megkaparintotta azt, ami járt neki; egy egész palacknyi lángnyelv whiskyt!

Amint Gwen érzékelte, hogy a dolog, amivel üldözésre késztette barátait már nincs nála, botladozva lefékezett és mélységes döbbenettel kezdte el tapogatni a levegőt azzal a kezével, amiben egy másodperce még egy teli üveg lapult. Russel mindeközben eltelt saját diadalával és ötéveseket megszégyenítő szökellésbe kezdett zsákmányát a feje fölött lóbálva, amit az utánuk érkezők roppant szórakoztatónak találtak.

– Halljátok amúgy... – szólalt meg enyhe akcentussal egy különösen szép arcú, latin fiú miután kinevette magát. – Nem lett volna egyszerűbb az Invito bűbájt alkalmazni ahelyett, hogy Gwent hajkurásszuk? – nézett végig barátain Andrés, aki valószínűleg a legjózanabb volt a társaságban.

– Ez nem juthatott volna hamarabb eszedbe, Del Paso professzor? – vágta tarkón a fiút a társaság másik lány tagja, Jessica. – Áh, tisztára úgy viselkedünk már, mint a magnix-ok! Komolyan mondom, a suli szégyenei vagyunk! – jelentette ki drámaian hátravetve derékig érő szőke haját, a csicsás játékkorona csak úgy táncolt a feje tején.

Erre az ironikusan igaz közlésére a jelenlévők mindegyike hangos nevetésben tört ki épp úgy, ahogy az elmúlt néhány órában már századjára. Így hajnalban, a legnagyobb illumináltságban valahogy egyikük sem érezte sértőnek a megjegyzést, pedig a négyes normál esetben előszeretettel irtotta mindazokat, akik megkérdőjelezték a tekintélyüket az iskolában. Viszont még az ilyen előkelőségeknek is kijárt néhány a korona súlyától mentes, önfeledt óra, amikor nem kellett többnek lenniük négy részeg fiatalnál, akik messze többet nevettek valami igazán lényegtelen dolgon. Erre pedig tökéletes alkalom volt Jessica tizenhatodik születésnapja, aminek tiszteletére Gwendolyn szívesen rendezett bulit, amin az ünnepelt helyett ő maga ülhetett végig az igazgató helyén a kisajátított tanáriasztalnál.