Őszinte szeretlek: Harry Potter fanfiction

Hatodik fejezet

Az órák végeztével Gwendolyn jóval lemaradva az osztály többi tagjától ballagott a kastély felé, kellemes beszélgetésbe mélyedve a poénból a kezét fogó Dedee-vel, a megbékült Meghannel és a hozzájuk verődött Daphne-Tracey párossal. Az öt mardekáros a percenkét felemlegetett Ford-mérges csápfű párbajon nevetve vágott át a szikrázó napsütésben fürdő udvaron, majd vette be magát a pincefolyosók hűvösébe, ahonnan a klubhelyiségük is nyílt.

Ott aztán a megbűvölt kőfalon átlépve, szembesülhettek vele, hogy a tágas, tóranéző teremben mennyire beindult az élet így a tanórák végeztével. A diákok fel-alá járkáltak, tankönyveket és pergameneket cipeltek, néhányan fejvesztve rohantok a könyvtárba egy-egy elmaradt házi feladat miatt, míg mások ráérősen cseverésztek elnyúlva a fotelek vagy kanapék egyikén.

Az utóbbi kategóriába tartozott Gwen új osztályának jó része is, akik a szoba közepén található fotelegyüttesen vertek tanyát maguknak, a kialudt kandalló körül és azon nevettek, hogy egyikük, egy Gregory Monstro nevű, megtermett fiú megpróbált minél több csokibékát a szájába tömni.

Gwendolyn egy-két pillanatig szórakozva figyelte az előadást, de felnevetni már csak akkor nevetett fel, amikor egy csapat szemtelen elsőéves az újonnan tanult lebegtető bűbájjal néhány pennán kívül a levegőbe nem repítette a gyanútlanul üldögélő Pansy Parkinson hajpátját is.

Az akciót jól láthatóan mindenki díjazta, kivéve persze az áldozatot, aki a mellette ülő barátnője segítségével, azonnal nekiállt visszaszerezni szeretett fejdíszét. Ez a művelet pedig akkora hangzavarral járt, hogy az öt ötödéves még fent a hálószobákra nyíló folyosón is tökéletesen hallhatta a prefektus felháborodott rikácsolását.

- Basszus, csodálkozom, hogy ezek a kölykök nem sírnak! - szólalt meg Gwen nevetve, amikor odalent elhangzott egy különösen goromba szidás.

- Ezek? - horkant fel Meghan. - Olyan kis szemtelen gyökér mindegyik, mint az én drága öcsém. Egyszerűen felfoghatatlan, hogy nem közéjük került - csóválta a fejét, mire Dedee együttérzően elmosolyodott.

- Pansy néha akkor is túltolja - nyilatkozott Tracey, Gwen pedig megvonta a vállát.

- Ő a prefektus, de nekem el kéne kezdenem végre kipakolni utána meg még a könyvtárba is fel kellene mennem, de este majd még benézek hozzátok, oké? - fordult oda Dedee-hez. - Melyik szobában is vagytok?

- Ott hátul, a huszonegyesben, édes hármasban Michelle Golddal - intett a folyosó vége felé színpadiasan, ami minden jelenlévőből egy undorodó nyögést váltott ki.

Még az Amerikából jött Gwendolyn is jól tudta barátnője leveleiből, hogy kicsoda a szóban forgó nőszemély. Mondjuk, korán se emlékezett minden pletykára, amit Dedee valaha leírt neki, de az idegesítő Michelle Goldról már nem egyszer olvashatott név szerint is, aki előszeretettel hordta fent az orrát és tavaly valami vita folytán annyira összeveszett a barátnőivel, hogy inkább átköltözött Dedee és Meghan háromszemélyes szobájába, amibe a nagy osztálylétszám miatt kerültek ketten még annak idején elsőben. Gwennek csak most esett le, hogy bizonyára Michelle megürült ágyát kapta meg, mint új ötödéves.

- Szóval még mindig titeket boldogít? - kérdezte Gwendolyn együttérzően.

- Hát! Addig meg biztos nem is fog visszaköltözni a szobájába, amíg ki nem békülnek Pansyvel, de hát az lehetetlen! - bosszankodott Dedee.

- Pedig mi szívesen várnánk vissza! - szólalt fel Daphne gonosz csillogással a szemében. - Lenne még mit megtanítanunk neki.

- Még az kéne! - vetett ellen Tracey. - Nem akarom ismét a drámázásukat hallgatni! Meg aztán, ha Pansy megint felhergeli Millicentet Michelle ellen, akkor annak jó vége nem lesz! Ráadásul most már Gwendolyn alszik nálunk - biccentett az új lány felé és látszott rajta, hogy ezt perdöntő érvnek tartotta ellentétben Dedee-vel és Daphnéval, akik ugyan saját szemszögükből, de reflexből betámadták a lány álláspontját.