Őszinte szeretlek: Harry Potter fanfiction

Tizennyolcadik fejezet ❘ 1 ❘

Draco Malfoy

– Malfoy, Nott ez nektek is szólt! Láttam ám, hogy már órák óta kutyabajtok sincs! Öltözzetek szépen és menjetek vissza a klubhelyiségetekbe! – parancsolt az ottmaradt mardekárosokra Madame Pomfrey majd pufogva odasietett egy szakállat növesztett lányhoz. – Még ilyen ricsajt! Csak öt percre teszi ki innen a lábát az ember...

Erre a felszólításra már Draco is magához térni látszott mert összehúzott szemöldökkel gyorsan beoldalgott egy paraván mögé, hogy átvehesse pizsamáját és mellette Theodore hasonlóképp tett. A különbség köztük csupán annyi volt, hogy míg Draco csendesen, szinte gépiesen öltözködött addig Theo megállás nélkül motyogott valamit az orra alatt, ami nem hangzott túl kedvesnek. Habár, ami azt illette, Draco alig hallott ebből valamit annyira magába szippantották őt saját gondolatai.

Tompa, de mégis intenzív gondolatok voltak ezek az elvesztett szerelemről, pontosabban az elrabolt szerelemről... Vagyis... Ami azt illeti, a fiú még fel sem tudta fogni igazán, hogy mi történt az előbb. Hogyan is tudta volna, hisz az egész annyira zavaros volt és olyan gyorsan történt. Draco egyszerűen csak úgy érezte magát, mint, akit pofon vágtak, de arról fogalma sem volt, hogy miért.

Te nekem csak bajt okoztál, szóval inkább felejtsük el egymást! – Ezt mondta, sőt ezt vágta a fejéhez az a lány, akit ő, Draco már annyiszor kihúzott a pácból. Na, de mégis milyen alapon? Mondja már meg, milyen bajt okozott az neki, hogy valaki oly sokat kockáztatva segítette őt már az első percektől fogva? Mert Dracónak ez a vád már enyhén szólva is meredek volt, mi több, sértő!

A fiú miközben az ingét gombolta eltöprengett azon, hogy honnan is indult ez az egész közte és Gwenie között, hátha akkor sikerül megértenie a dolgot, de alig kezdte el az emlékezést vonásai máris a méltatlan sérelem kifejezésébe torzultak. Merthogy, eleve, aki ezt elkezdte az pont, hogy a lány volt és akkor a szándékai nagyon is világosak voltak, olyan világosak, mint a Nap!

Dracónak ne mondja senki, Gwenie fülig elpirult, amikor először meglátták egymást a háló ajtajában és az érzés rögtön kölcsönössé vált. Talán ezt hívták úgy, hogy szerelem első látásra, habár a fiú eddig nem sokat tudott a szerelemről viszont épp ezért volt olyan biztos az a rándulás a gyomrában, amit a lány láttán érzett. Előtte még sosem tapasztalt hasonlót, de már biztosra kijelenthette, hogy mindez nagyon bejön neki!

Az első dolog, ami magával ragadta és azóta se eresztette az a boszorkány szeme volt. Az a gyönyörű éjfekete szempár, az a sötét, igéző tekintetet, ami imperius átokként hatott rá. Draco nem is értette hogy csinálja, de egyszerűen képtelenség volt neki nemet mondani és a közelében az ember mindig valamiféle bódulatba esett. Mondjuk az utóbbit okozhatta még Gwenie csodás illata is, amiről Draco nem tudta, hogy parfüm-e, vagy csak a lány bőre, de kétségkívül kábítóan finom volt. Nem is nagyon lehetett mihez hasonlítani, de amikor a beavatáson ott állt mögötte egyszerűen képtelen volt betelni vele. A karajai közt tartotta volna akár örökké!

Ezen a fiú részéről nem volt már mit cifrázni, magáénak akarta tudni minél hamarabb Gwendolyn Hillt különben megzavarodik! Simogatni akarta azt a selymes, fekete haját, bájos, fehér arcát és minél többször hallani a nevetését, hiszen az ő mosolyától valahogy minden olyan szépnek tűnt, mintha semmi gond nem volna a világon! Draco tudta, hogy boldoggá tudnák tenni egymást, sőt egyre biztosabban érezte, hogy ennél az egynél egy boszorkány sem lehetne méltóbb őhozzá!

Gwenie tökéletes volt, de – és itt állt egy hatalmas de – valami valahol nem volt okés. Nagyon nem volt okés, azonban Draco sehogy se tudott rájönni, hogy hol romlott el és hogy micsoda. Pedig elalvás előtt egyre hosszabb ideig töprengett ezen, de válaszokat egyszerűen nem talált a lány fura hangulatingadozásaira, a bizarr mugli védelmi hóbortjára arra meg végképp nem, hogy mit akarhat Blaise-től. Az ugyanis lehetetlen volt, hogy kettejük közül valaki Blaise-t válassza helyette, Draco Malfoy helyett, aki prefektusa és fogójátékosa is volt a Mardekárnak. Ennél jobbat kívánni sem lehet, és ezt a varázsló ki is kérte magának! Sokat dolgozott ám ő ezért a hatalomért, hékás!