Őszinte szeretlek: Harry Potter fanfiction

Tizedik fejezet

Félnyolc is elmúlt már mire Gwendolyn valahogy lekeveredett a Mardekár klubhelyiségébe, ahol még a büntetőmunkája előtt minimum le kellett pakolnia és átvennie valami kényelmesebbre iskolai egyenruháját. Ezeket a dolgokat nem kellett volna ennyire az utolsó pillanatra hagynia, de az volt a nagy helyzet, hogy a lány túlságosan jól elvolt odakint az újdonsült griffendéles haverjaival.

Gondtalanul nevetgéltek, Hermione jelentős segítségével megírták az aznapi leckéiket majd olyan öt óra tájékában együtt mentek a Nagyterembe megvacsorázni, ami közben Gwen Hermione és Harry között ült háttal a mardekáros asztalnak, ahol amúgy sem látott akkor senki ismerőst. Ezt követően a kis csapat tábort vert a Griffendél-torony felé vezető egyik lépcsőfordulóban, ahol Ron és Hermione kedvükre prefektuskodhattak, míg Harry és Gwen a jócskán felbátorodott Neville társaságában kibeszélték közös ellenségüket, Perselus Pitont.

A jó hangulatú délutánnak akkor szakadt vége, amikor a két fő bajkeverő Hill és Potter észbe nem kapott, hogy este mind a kettőjüknek, bár külön helyre, de azonnal büntetőmunkára kellene indulnia. Ezért hát a társaság gyorsan kétfelé vált és Gwendolyn, akinek pontban nyolckor jelenése volt a Nagyteremben lesietett a pincébe majd fel a hálókörletébe, ahol felháborító látvány fogadta.

Dedee nagyasszony az ágyán ülve trónolt és dölyfös lelkességgel szónokolt az őt körülállóknak, akik homlok ráncolva, de itták a szavait:

– Ugyan már, Gwen nagybátyja kemény véráruló volt! Én azt is el tudom képzelni, hogy valami unokatesók lehetnek azzal a Grangerrel!

Gwendolyn ezen bicskanyitogató feltevéskor kellett, hogy benyisson a saját hálószobájába, aminek ajtaját nem kis erővel csapta be maga után, hogy minél jobban felhívhassa érkezésére a figyelmet. A hatás nem maradt el. Pansy és Daphne egyemberként rezzent össze, a bejáratnak háttal álló Draco pedig menten beverte fejét az ágykeretbe, aminek eddig lustán támaszkodott. Viszont a hármas meglepettsége semmi volt ahhoz a riadt iszonyathoz képest, ami barátnője láttán Dedee arcára ült ki.

– Ti meg mi a véres francot kupaktanácsoltok itt rólam, amíg én elvagyok, mi?! – A frissen érkezett boszorkány, akinek sajnálatos módon hamarabb kellett megküzdenie osztálytársaival, mint azt hitte, olyan indulattal vágta le iskolatáskáját az ágyára, hogy biztosan összetört benne néhány tintatartó.

Felség a feje fölött elrepülő tárgy ellenére továbbra is rezzenéstelenül, méltóságteljesen gubbasztott gazdája félrehúzott ágyfüggönyének takarásában és bozontos farkával vadul legyezve villogtatta szemét a patkányok felé, akik ki merték beszélni a háta mögött Gwendolyn Hillt. A lány meg mert volna esküdni arra, hogy a macska volt az egyetlen teremtmény ebben a rohadt szobában, aki még rendelkezett gerinccel.

– Gwen, nyugi ez nem az, aminek látszik! – szólalt fel Daphne békítésképpen elég gyér sikerrel.

– Mi az, hogy nem az, aminek látszik?! – tárta szét a kezét Gwen. – Ti konkrétan feljöttetek kifaggatni rólam Dedee-t, akiről tudnotok kellett, hogy a csillagokat is képes lehazudni az égről! – bökött vádlóan az említett felé, akinek sápadt arcát egyik percről a másikra elöntötte a vér.

– Ahj, mégis mit vártál, amikor magadtól nem vagy hajlandó még bemutatkozni se? – lépett elő gőgös magabiztossággal Pansy. – Besétálsz ide, csinálod a fesztivált majd napvégére szó nélkül eltűnsz! Nagyon fura vagy, Gwen! Mért vagy ilyen fura? Nem titkolózhatsz örökké!

A lány még igazán dühösnek nem tűnt, de az lerítt róla, hogy most aztán már valódi válaszokat várt és addig nem fogja elengedni a szóban forgót, amíg az úgy nem tett, ahogyan ő azt parancsolta. Kibaszottul prédaállatba nézte Gwent, akinek viszont se türelme se ideje nem volt itt bohóckodni ezekkel a söpredékekkel.