Everything for You

41. rész [+18]: Mindent érted

Figyelem!

A fejezet végén korhatáros jelenetek találhatóak. Csakis addig olvasd, amíg kényelmes neked. Ha nem akarod elolvasni a +18 részletet, akkor a " Valójában... Lenne valami" sor után ugorj a * jelhez.

Jó szórakozást az utolsó fejezethez!

Az elmúló estét feledésbe merítette az ébredező holnap, és az első napsugarak összefonódott kezekre találtak. Bár az éjszaka elillant és az örök semmibe lett, a két hős jól tudta, hogy az életük végéig és azután sem nem fogják elfeledni.

- Akkor mostantól... Hogyan tovább? - törte meg a csókokkal kerített csendet Deku. A város lassan újraéledt, ahogy a fiú szemei egyre csak csukódtak le a fáradtságtól. Érezte, hogy ujjai meg-megremegnek a barátja tenyere alatt.

- Hát, először is nem ne fagyjunk szét, visszamegyünk a kollégiumba, és aztá-

- Nem, úgy értettem, ezek után - szakította félbe Bakugout, mire a szőke azonnal rápillantott, ahogy meghallotta a hangjában uralkodó feszültséget. - Nem ez lesz az utolsó alkalom, hogy ránk lőttek, vagy hogy a semmiből támadtak meg. Újra és újra elénk fog tárulni ez a pokol. Mindketten vékony jégen táncolunk, Kacchan. Egy-egy repedés szélén állunk, amely bármikor betörhet, hogy aztán elragadjon minket a másiktól.

- Hősök vagyunk, hiszen erre vállalkoztunk - mondta ki Bakugou az egyértelműt, mire Deku szomorúan megrázta a fejét. Valami megváltozott. Minden egészen más, és megrémítette, hogy ki fog csúszni a kezei közül, mielőtt el tudná kezdeni élvezni azt.

- De nem együtt. Nem így.

A lövés. A szörny. A tető. Kiáltások, lassan folyó vér, elborzadt nevetés, keserű zokogás, minden újra és újra megállás nélkül lejátszódott a lelki szemi előtt. Át tudta volna vészelni, elszenvedni ennek a jövőnek a következményeit és a kockázatait, de... Nem együtt. Nem így.

A halál nem válogatja meg, kit visz magával. Csak megjelenik, nem érdekli, hogy mennyire szeretve van valaki, mennyire szeret valaki, mennyire ragaszkodik az élethez, nem számít. Hezitálás nélkül magával ragadja a mélybe.

- Én sem tudom, de... - Bakugou mély levegőt vett, torkát csípte a hajnali levegő fagya. Kezével megszorította Deku ujjait, majd az álla alá emelte őket. A bőre hideg volt és éppoly rideg, mint tekintete. - A kibaszott jövőt nem lehet meghatározni előre. Nem tudod, hol szakad be a vékony jég, hogy mikor zuhansz bele a rengetegbe. Haladjunk óvatosan, lépésről lépésre, mindent lassan és a maga idejében. - Deku eltöprengett egy másodperce, majd fejét oldalra döntve sóhajtotta szavait.

- Mind időzített bombák vagyunk, nem igaz? - kérdezte, nem várva a másiktól választ. Bakugou grimaszra húzta száját, és egy leheletnyit közelebb lépett riválisához.

- Deku, te gondolkodás nélkül képes vagy belerohanni a saját vesztedbe. De kikészít a már gondolata is, ha az én elvesztésemre gondolsz, nem igaz? - Mélyzöld szemeit ráemelve bólintott egyet, eszébe jutva, mit mondott neki Bakugou a támadás előtt. Egy törött hős mégis hogyan mentsen meg másokat? Nem akart összetörni, nem akart zuhanni a mélybe. Élni, minden erejével élni akart.

Élni fogunk, Kacchan.

- Hát akkor tudd, hogy én is így érzek. - Bakugou elmosolyodott, látványa pedig elűzött egy csipetnyi szomorúságot, egy darab kétséget és félelmet. Mindent szépen lassan, lépésről lépésre, igaz? - Figyelj engem, Deku, egy pillanatra se vedd le rólam szemeidet. Én sosem maradok alul. Hogyan védhetnélek meg, hogyan védhetnék meg bárkit is, ha veszítek? Győzök, hogy menthessek. Te pedig ments, hogy győzhess. Ez már csak így van rendjén. Minden egyes lépéssel egy akadályba fogunk ütközni, de talán, ha tartjuk ehhez magunkat, nem leszünk megtörve.