Everything for You

15. rész: Áruló hős

-- Sebesültet fenyeget a leendő hős --

-- Avagy: A UA gonosztevője? --

A méltán híres hősképző akadémia egyik diákját, Bakugou Katsukit már többször is rajtakapták, hogy megfélemlít ártatlan civileket, vagy erőszakost viselkedést mutat, ám mostani felvételünk több a soknál. A videón a fiú egy kórházban fenyeget meg egy férfit, aki aznap sérült le súlyosan egy képesség baleset miatt. Az úr és kisfia szerencsésen megmenekültek, a lerombolt helyszín pedig jelenleg átépítés alatt van, hogy a szerencsétlenség után visszatérhessenek otthonukba. Pontban, miután visszanyerte eszméletét, Bakugou végigrohant a kórház folyosóin egyenesen az ő szobája felé, és berontott rajta – ahogy az a videón is jól látható. Mindenki szeme láttára fenyegette meg ezt az ártatlan embert, szégyent hozva ezzel a UA nevére. Visszataszító. Bárki láthatja, hogy hősnek teljesen alkalmatlan személy, sokkal inkább hasonlít a gonosztevők viselkedésére.

Nektek mi a véleményetek róla? Felháborító viselkedése vajon tényleg egy gonosz egyént rejt?

*

Deku keserűen olvasta végig az aznapi híreket. Az interneten cikkek százai jelentek meg, és mind egytől egyig ugyanarról szóltak. Bakugouról és a dühkirohanásáról. Több ezer megtekintés és komment érkezett, melyben a UA diákját ócsárolják, gátlástalanul szidják és rágalmazzák.

Mégis, Deku semmit sem tehetett ez ellen.

A kórház folyosóját ellepték az emberek, családtagokra várva, vagy épp arra, hogy behívják őket az orvosi rendelőbe időpontjuk szerint. Így sokan lehettek fültanúi Bakugou szavainak, valaki pedig valószínűleg felvette a jelenetet és megosztotta az interneten. Onnantól meg sem állt az ügy, mindenkihez eljutott a videó és persze mindenkinek meg is volt róla a véleménye.

Bakugou Katsuki nem hős. Gonosztevő.

Undorító. Felháborító. Megbotránkoztató. Visszataszító. Szégyen.

Pusztuljon.

Miután a fiú kiviharzott a kórházból és Deku utána rohant, az épület elé érve azonban egy teljesen üres utca várta. Egy lélek sem járt arra, pár kocsi parkolt az út szélén, néhány madár ült a villanypóznán és a távolból szirénaszó hallatszódott. Bakugou Katsukinak pedig nyoma sem volt. Egy sóhajtásra köddé vált, és Deku pár pillanatig csak a betont bámulta, remélve, hogy a fiú mégiscsak visszafordul. Mégis megjelenik, megáll előtte, nem is kell semmit sem mondania, felesleges, nincs rá szükség, hisz pontosan tudja, mit érez. Ő az egyetlen, aki tudja. Úgyhogy Deku remélte, hogy a másik fiú is tisztában van ezzel. Azzal az egyszerű ténnyel, hogy ha mindenki más is ellene van és pusztulását kívánják, ő kiáll mellette. Nem hagyja cserben. Hé, Kacchan. Tudod, ugye? Deku gondolatai a fiú körül keringtek. Tudod, hogy én melletted állok, ha az egész világ ellened is van.

*

Miattad került veszélybe az élete! Ismét! És én tehetetlen voltam, mert a kibaszott képességednek köszönhetően a földre kerültem. Nem harcolhattam, mozdulni se bírtam. És nem tehettem semmit. Emiatt pedig ismét kockáztatta az életét! Te rohadék!

Bakugou szavai egyre csak visszhangzottak a fejében, ahogy elmerengve helyezte egyik lábát a másik elé. Deku egész héten nem beszélt a szőke osztálytársával, aki dühösen figyelmen kívül hagyott mindenkit, aki csak párbeszédet próbált vele kezdeményezni. Megközelíthetetlen volt. Deku világéletében így tekintett a fiúra. Megközelíthetetlen.

Most viszont teljesen más volt a helyzet. Hiszen Bakugou szavai, melyet a sebesült férfinek intézett, róla szóltak. Aggódott érte. És persze a kisfiúért is, akivel otthagyta. Tudta, hogy a fiú úgy érzi, elbukott, amiért nem tudott harcolni, és Dekunak kellett kimentenie őt az épületből. Úgy érzi, a saját gyengesége fogta vissza, mégis azon önti a haragját, aki miatt történt a baleset.

De mélyen, igazán mélyen, bár hangosan nem mondja ki, de önmagát okolta.

Az emberek egyre csak róla beszélnek. Deku úgy érezte, újra és újra ugyanazt hallja. Csakúgy, mint amikor a fiút elrabolta a gonosztevők szövetkezete. És amiket akkor hallott, az mérhetetlenül felháborította:

Biztos közéjük állt.

Tehát ő is egy gonosztevő, meg sem lep.

Láttátok hogyan viselkedett a UA Sportfesztiválon? Félelmetes. Nem csoda, hogy elvitték. Az is lehet, hogy ő maga tartott velük.

Áruló.

Deku pedig csak arra tudott gondolni, hogy ezek az emberek rohadjanak meg, amiért ezt hiszik. Tudta, hogy nincs értelme, mégis mérges volt rájuk. Rettenetesen mérges. Mert Bakugou az ő kezei közül csúszott ki.

Bakugou, aki egy hős.

Ehhez hasonló gondolatokkal küzdve haladt végig a város zsúfolt utcáin, hetekkel később a földrengéses incidens után. A tömeg nagy része vele szemben haladt, mindenki határozott léptekkel haladt úticéljuk felé. Párszor nekiütközött egy-egy vállnak, mire szúrós pillantásokat kapott, de jelenleg ez nem tudta foglalkoztatni őt. Ha gonosztevőnek hiszed Kacchant, meg is érdemled, gondolta, de azonnal le is sütötte szemét ráébredve, mennyire nagy hülyeség ez. Felsóhajtott, és egyetlen, tényleg egyetlen pillanatra azt kívánta, bárcsak láthatná a fiút. De mégis mit mondhatna neki?

Ahogy pedig tovább sétált, tulajdonképpen teljesen céltalanul, megtorpant egy pillanatra. Az utca szélén, egy üvegajtó mellett egy igen ismerős, szőke sziluettet pillantott meg. Minden lelassult, és egy másodpercig nem tudta volna megmondani, hogy amit lát, az hallucináció vagy sem. Riválisa egyedül ácsorgott az árnyékban, és egyik karját felemelve megtörölte a szeme szélét. Senki nem látta. Senkinek nem tűnt fel. Dekunak összeszorult a mellkasa.

A tömegen áttörve indult el egykori barátja irányába, aki még nem vette őt észre. És akkor hirtelen egy olyan gondolat szelte át, amely leszögezte a lábait, és megtorpanva állt meg az utca kellős közepén. Lábai mintha több mázsa súlyúakká váltak volna, nem bírta rávenni magát, hogy még egy lépést tegyen Bakugou felé. Bakugou felé, akinek szerelmet vallott alig pár nappal ezelőtt. Bakugou felé, aki a vallomására... az érzéseire...

Szeretlek.

És akkor ráébredt, hogy a fiú nem adott rá választ. A világon egyáltalán semmit.

A válasza tehát így világosabb volt, mint bármely kimondatlan szó.

Élesen levegőt vett, kezei mintha kicsi remegtek volna, ahogy megfordulni készült, annak céljából, hogy elsétáljon riválisával ellentétes irányba. Úgy érezte, nem tudna most a szemeibe nézni. Az érzései elgyengítették, ahogy mindig, mikor a fiú a közelébe került. Így inkább elindult a széles utcán, hogy tovább tartson a céltalanság irányába.

Ahogy pedig végre mozgásra sikerült bírnia lábait, egy magas, robosztus alakba üközött. Az ütközés ereje kissé visszalökte őt, de sikerült talpon maradnia. A férfi azonnal elnézést kért, és Deku is lendületesen fordult meg az irányába.

- Nem, én sajnálo-

A mondatot sosem tudta befejezni. Nem az idegen miatt, aki már el is tűnt szemei elől a tömeg rengetegében, hanem egy szőke fiú miatt, aki hirtelen újra a látóterébe került. Most viszont arckifejezése sokkal jobban kivehetővé vált Deku számára, akinek elakadt a lélegzete, és bármilyen nemű gondolkodás nélkül, azonnal odarohant hozzá. Nem számítottak a viszonzatlan érzései. Nem számítottak a szavai. Nem számított az sem, hogy az emberek milyen szörnyűségeket állítottak róla. Tulajdonképpen semmi sem számított, csak az, amit maga előtt látott abban a pillanatban.

Bakugou arcán ugyanis lassan, de biztosan, apró könnycseppek gördültek le, fájdalmas némasággal hullva a földre. 

***

Hello~

Sikerült összehoznom egy kicsivel több, mint ezer szavas fejezetet. A fejezet, ami elveszett, az az ezt követő fejezet lett volna, tehát most azt kell újraírnom. Ez egy elég töltelék-rész lett, tulajdonképpen nem történt a nagy részében semmi, ezért is elnézést kérek. Valamit ki akartam rakni az elveszett részek előtt. A következő talán érdekesebb lesz.^^ Koszönöm, hogy elolvastad, ha van észrevételed, kritikád, oszd meg velem. :)

Várlak vissza <3