Everything for You

9. rész: A Hold alatt

Ahogy a szentjánosbogarak fénye haloványan beragyogta Deku arcát és kíváncsian csillogó szemeit, melyek határozott makacssággal fúródtak a mellette ülő rubintvörös tekintetébe és a lelkébe, Bakugou azon tűnődött, lehetséges-e az, hogy egész idáig nem vette észre, mennyire gyönyörű is ő. Ahogy a gondolat megfogalmazódott benne, gyorsan elfordult, még mielőtt a Hold sugarai leleplezik elvörösödött arcát.

- Azon a nyáron együtt voltunk itt - kezdte Bakugou felsóhajtva. - Te, én és néhány másik srác, átszeltük ezt az erdőt újra és újra. Emlékszem, hogy sokat nevettünk. Megfogtam a kezed és így sétáltál közvetlenül mögöttem, miközben vezettelek, hogy el ne ess semmiben. Volt, hogy néhány esős napon is kijöttünk, én pedig végül a kezem melegével próbáltam magunkat megszárítani, mivel mindannyian bőrig áztunk. Köszönetképp minduntalan átöleltél aprócska karjaiddal, és bár én el próbáltalak tolni magamtól, végül kivétel nélkül viszonoztam. És egyszer, ahogy az erdőben játszottunk, elértünk a patakparthoz. Akkor hirtelen megcsúsztam egy farönkön és kiment alólam a lábam. Előre estem, de a meder sekélysége miatt nem süllyedhettem el. Bár beütöttem magam, és egy pillanatig nem láttam semmit, csak a fölém tornyosuló vizet, nem sérültem meg. Igazából nem fájt semmim, nem tűnt nagy dolognak. Semmiség volt. - Egy pillanatra eltűnődött, majd végül Dekura emelte tekintetét. - Fel akartam tápászkodni, de mikor felnéztem, téged pillantottalak meg. Felettem álltál és lehajoltál hozzám. Lenéztél engem. Felém nyújtottad a kezed, hogy ragadjam meg, segítsen felegyenesedni. Aggódó tekintettel bámultál rám, megkérdezted, hogy jól vagyok-e. De nem. Nem voltam jól. Nem fogtam fel, mit jelent az, ha az ember segíteni akar a másiknak. Nem értettem egy jó ideig.

- Én nem... - kezdett volna magyarázkodni riválisa, de Bakugou hirtelen megragadta Deku mindkét kezét.

- De most már tudom. Hisz te elmondtad. Egészen addig úgy gondoltam, nekem kell segítenem mindenkinek, és sohasem történhet meg ez fordítva. Hisz én vagyok a legjobb, én leszek a legnagyobb hős. Senki sem nézhet le rám. Meg fogok menteni mindenkit, segítséget fogok nyújtani mindenkinek. És egy ilyen embernek nincs szüksége mások támogatására, szánalmára. Ezt gondoltam. - Finoman megszorította Deku kezeit. - Nem tudom miért, de valahogy úgy érzem, melletted jobb vagyok. Jobb ember. Tehát többé nem engedlek el, rohadék - vigyorodott el hirtelen.

- Kacchan, muszáj volt pont most elrontanod? - sóhajtott fel szemeit forgatva, ám végül elmosolyodott. - Tudod, hihetetlen, hogy minderre emlékszel. Úgy hittem, mindezt már kitörölted az elmédből, gondolván, ezek csak felesleges pillanatok, képek, melyek sohasem jönnek vissza, sohasem voltak fontosak, pusztán eldobható hulladékok, értéktelen emlékek.

- Le foglak innen lökni - szólt Bakugou mérgesen, és ez alkalommal erősebben szorította meg Deku kezét, aki felszisszent a fájdalomtól.

- Nem... Izé, sajnálom! Nem úgy értettem! - javította ki magát sápadt arccal. Bakugou fenyegetései nem csupán üres szavak, ezt már nem egyszer a saját bőrén tapasztalta. - Végtelenül boldoggá tesz, hogy minden elrendeződött, és újra barátok vagyunk, Kacchan – mondta széles mosoly kíséretében. Valóban így érzett, ezt pedig a szíve heves dobogása erősítette meg.

Barátok. Milyen régen is volt, hogy ily módon tekinthetett a fiúra. Annak idején, mikor kapcsolatuk romlani kezdett, ő újra és újra próbálkozott, nem akart megválni tőle, mellette akart maradni, akkor is, ha Bakugou eltaszítja magától, ő mindent megadott volna neki, mindent megtett volna érte, csak hadd legyen a közelébe, hadd legyenek továbbra is barátok, hadd szerethesse még egy kicsit. Minduntalan próbálkozott őt utolérni, de hiába, olyan volt, mint egy szerencsétlenül járt szörföző, aki egyre csak kereste a nagyobbnál nagyobb hullámokat, majd végül belefulladt a tengerbe.

Egy idő után pedig kénytelen volt könnyek közt belátnia, hogy bármit is tesz, már minden elromlott. Most pedig mintha az a valami, mely a kettejük közti köteléket tartja, újra virágzani kezdett volna.

Ekkor hirtelen a két kéz, mely ezidáig egyre gyengédebben szorította az övéit, kicsúszott a tenyeréből, és inkább óvatosan a hátára simult, mire elpirulva nézett fel Bakugoura. Most vajon újra átöleli? Magához húzva beváltja az ígéretét, miszerint többé már nem engedi el őt?

És akkor, mikor kezét felemelve ő is átkarolni készült a másik fiút, egy lökést érzett a hátán, elvesztette egyensúlyát és a fatörzsről lefordulva egyenest a mélybe zuhant.

Felkiáltott, inkább a meglepettségtől, mint a félelemtől, és a patakba csapódva landolt kisebb hullámokat okozva. A víz felcsapódott körülötte, egy másodpercre eltakarta a ragyogó Hold sziluettjét. Megemelte fejét, hogy levegőhöz juthasson, majd megtámaszkodott kezein. A víz olyan sekély volt, hogy felülve sem süllyedt el, így lihegve, teljesen átázva helyezkedett ülő helyzetbe. Az esés természetesen meg se kottyant neki, és ezt Bakugou pontosan tudta. Ekkor realizálta azonban, mi is történt pontosan. A fiú, minden előzmény és ok nélkül, egyszerűen lelökte. Vizes hajjal, egyszerre értetlen és dühös tekintettel nézett fel a még mindig a fatörzsön vigyorgó riválisára. Bakugou idő közben felállt, és elégedetten tette csípőre egyik karját.

- Hé, ezt meg miért csináltad? - kiáltott fel neki Deku, megpróbálva közben feltápászkodni, de a lendület hatására csak visszacsúszott a patak medrébe.

- Végre te nézel fel rám, Deku, nem pedig fordítva - jelentette ki elégedetten, még dühösebbé téve az alatta lévő csurom vizes fiút. Ekkor azonban Bakugou kitárta kezeit, mintha csak elrepülni készülne az ismeretlen, éjfekete ég felé, elmosolyodott, és Deku megállapította, hogy akármilyen szörnyű természete is van, ilyen boldogan, szabadon, a holdfényben úszva mégiscsak gyönyörű. - Tudod, ki a fene akar a te kibaszott barátod lenni! - jelentette ki ordítva, majd elrugaszkodott, s mintha kezei valóban szárnyakká válhatnának és elrepíthetnék őt a csillagok felé, egészen egyszerűen leugrott. 

***

Sajnálom, amiért ilyen rövidre sikerült ez a fejezet, de remélem, tetszett. Nem fűznék hozzá semmit a részhez, majd a következőben meglátjátok. :)

Nagyon köszönöm minden egyes olvasómnak, akik követik ezt az amatőr írást, igazán halás vagyok nektek. Bármilyen véleményt kritikát ismételten nagyon szívesen látnék.

Várlak vissza <3