Everything for You

34. rész: A szörny

A terv egyszerű volt. Lefelé nem volt út, Dekunak semmi esélye se lett volna a két gonosztevő és egy fegyver ellen, teljesen egyedül. Még ha valahogy sikerülne is kikerülni a lövéseket, miközben maximálisan védelmezi sebesült társát, akkor az alacsonyabbik férfi nagy valószínűséggel újra használná teleportáló képességét, hogy elkülönítse őket egymástól. Ami pedig semmi esetben sem történhetett meg. Nem is beszélve arról, hogy a másik férfinek nem ismerték a képességét.

Így hát az egyetlen út nem volt más, mint felfelé. Ahogy elérnek a tetőre, feltehetőleg bőven lerázták üldözőiket, így van esélyük felkészülni az ugrásra. Kettejük képességét összevetve kivitelezik a sérülés nélküli landolást, Bakugou robbanásával és Deku erejével felfogják a zuhanást, lassítanak a sebességen és biztonságban landolnak.

Tehát igen, a terv egyszerű volt. Azonban esélyük sem volt megvalósítani.

A tetőre felérve szörnyű látvány fogadta őket. Deku azonnal megtorpant, Bakugouval egyszerre borzadtak el mikor megpillantották a lényt. Hatalmas volt és fekete, mint az űr. Minden volt, csak emberi nem.

Deku gondolatai közé hirtelen egy párbeszéd villant be, melynek nemrég volt fültanúja. Az üldözőik beszélgetése, mikor először meglátta őket Bakugouval. Halványan rémlett neki egyikőjük mondata. Induljunk Osore felé, egész biztosan ezt mondta. Összeszorította ajkait, mikor beugrott neki minden, amire korábban ügyet sem vetett. Amúgy is, hol a francba van az a szörny? A kérdés csengett a fülében. Az épület tetején vár miket, ha jól tudom, válaszolta neki a másik férfi.

Valóban az épület tetején várta őket, gondolta Deku. Osore majdnem akkora volt, mint egy átlagos ház, csápjai és végtagjai ide-oda tekergőztek a magasban. Legalább tíz vagy húsz kinyúló testrésze volt, némelyik vastagabb, mások pedig vékonyabbak, de mindegyik ugyanolyan érdes volt. Sebesen csapkodtak, szinte önkéntelenül és megállíthatatlanul. Teste szénfekete, és majdnem a teljes tetőn elterült, néha meg-megremegve, mintha a hideg rázná ki. Arca nem volt, bár az űr közepén mintha néha felvillant volna valami szemnek látszó dolog.

Egy tagadhatatlan szörny volt, és a két hős eltűnődött, vajon milyen elátkozott képesség hozta létre ezt a nem evilági valamit. A hang, amit kiadott egyszerre tűnt morgásnak és kiáltásnak, szenvedőnek és megfélemlítőnek. Deku egész testét átjárta a borzongás.

- Mi a fasz ez...? - bukott ki Bakugouból, aki még mindig riválisa vállaiba kapaszkodott. Vörös szemei az egyik fekete csápot pásztázták, ahogy egyre közeledik feléjük. Mikor egyik pillanatról a másikra felgyorsult, hirtelen felkapta a fejét és elordította magát. - Deku, menekü-

Elkésett. A szörny megragadta őket és egyszerre emelte fel mindkettőjüket a magasba. Ugyanakkor kiáltottak fel a rémülettől és a fájdalomtól, amit a szorítás okozott. Bakugou rögtön támadásra nyújtotta kezét, tenyere vészjelzően izzani kezdett. Mikor robbanás mért a feketeségre, a lángok egyre közeledtek a lény felé, majd egyszerűen elnyelte őket. Az egyetlen, ami utána maradt, az a halványan keringő füst volt. Elakadt a lélegzete, szemei elkerekedtek. Mi a fene történt?

Újra célzott, amikor Deku is támadásba lendült. Egy ütés mért az őket fogó csápra, a kiszabadulás reményében, ám mindhiába. Két újabb kinyúlás csavarodott rájuk, melyek szélsebesen mozogtak a levegőben. Deku szédülni kezdett, vére a fejébe szállt, gyomra émelygett. Kezével Bakugou felé nyúlt, aki szintén a magasban lógott, küzdve a szörny szorítása ellen. Nem mert lenézni, félt megtudni, hogy van-e még talaj a lábai alatt, vagy a semmiben kapálózik. Társa felé kapott, de időközben olyan messzire rángatták el, hogy képtelen volt elérni. Mégsem adta fel.