Everything for You

25. rész: Egymásért

A nap már nyugovóra tért, és az első csillagok már halovány ragyogással pislákoltak a szürkés égbolton, mikor Dekuék úgy döntöttek, hogy ideje lenne elindulni vissza a kollégiumhoz. Leporolták magukat, ahogy feltápászkodtak a helyről, ahol az utóbbi órákat töltötték, csak ők ketten. Deku kicsit újra gyereknek érezte magát. Talán négy vagy öt éves lehetett, mikor utoljára beszélgetett ennyit ekkori barátjával. Hiába, elmondhatatlanul hiányoztak neki azok az idők.

És bár olyan sok rossz dolog történt kettejük között, ők mégis ott ültek a UA falainak dőlve, átbeszélve mindent, mosolyogtak, nevettek. Deku legszívesebben örömkönnyeket hullajtott volna, ha riválisa nem nevette volna ki érte. A torkában dobogott a szíve.

Hát tényleg valóra válnak az elsírt kívánságok. Ki gondolta volna?

Bakugou Katsuki keze olyan tökéletesen illeszkedett Midoriya Izukuéhoz, mintha erre teremtették volna őket. Így sétáltak a kollégium felé, mindketten tetőtől talpig koszosan. Deku nyakkendője szakadtan csüngött nyakáról, az egyenruhája pedig pár helyen elszakadt vagy megégett a robbanásoktól. Arca kipirosodott, és biztos volt benne, hogy szerzett pár kisebb sebet homlokára.

A szőke fiú se nézett ki jobban, cipőin és ruháin sárfoltok éktelenkedtek, karját karcolások, ingjét szakadások csúfították. Haja minden eddiginél is rendetlenebb volt, és érezte, hogy pár ujját nehezen tudja mozgatni. Persze épségben maradt ujjait Dekuéhoz fonta, másik keze pedig gyengén, mozdulatlanul maradt oldala mellett.

Mindkét fiú megviselten, de méltóságteljesen viselte magát párbajuk után. Nem volt megbánás. Bakugou tudta, hogy újra megtenné, újra győzne, újra elmondana neki mindent, amit érzett, majd újra megcsókolná. Ezernyi sérülés sem gátolná meg ebben.

Teljesen megérte. De azért...

- Fürödj velem.

De azért hadd mossam le azt, amit okoztam. Ezt gondolta Bakugou, de kimondatlanságban hagyta lógva a hideg levegőben. Közel sem elég egyikőjüknek sem, hogy elmossák az eddig sérelmeket, mert még víz sem képes megtisztítani mindent.

Arra viszont talán elég, hogy végre tegyenek valamit egymásért, és ne egymás ellen.

Deku szemei elkerekedtek, ahogy hirtelen megtorpant az utca kövén. A kollégium már közel volt, már tisztán látták kapuit. Deku többé nem volt biztos abban, hogy oda is akar érni.

- Hogy... Tessék? - nyögte ki egy rövid csend után, mire Bakugou türelmetlenül szorította meg ujjait a fiú tenyere körül. Mindazok után, ami történt, ezen már egyáltalán nem kéne meglepődnie. Mindhiába, egy Deku mindig Deku marad. Akkor is, mikor sár borítja, és akkor is, mikor leveti ruháját, bőrén vízcseppek futnak végig, arca kipirulva pillant le rá a meleg gőzben, miközben...

Francba, a kis szaros ezután már nem futhat el.

- Azt mondtam, rohadék, hogy velem fogsz fürdeni, és nincs ellenvetés. Tudom, hogy úgyis akarod, felesleges letagadnod, szóval ne vesztegesd az időm. Most pedig nyomás, menjünk. - Ha Deku tiltakozni is akart volna, nem tette, miközben Bakugou sietősebbre fogta lépteiket. Kifulladva tartotta az iramot, csendben követve a kezét szorongató riválisát. Örült, hogy a szőke nem pillantott hátra, mert ez esetben észrevette volna élénkvörös arckifejezését, és a tényt, hogy minden önuralma ellenére sem tudja visszatartani mosolyát.

*

Mikor Bakugou meztelenül, halálosan nyugodt ábrázattal és nem mellesleg tökéletesen kidolgozott izmokkal megállt előtte, többé már nem mosolygott. Sokkal inkább pánikolt.