Rosszfiú a szerelmem (Bakugou x reader) BEFEJEZETT

*Untitled Part 18*

Keresztül rohantam a városon és csak abban bíztam hogy jó irányba megyek. Még régebben történt hogy egy ismerősömmel a hídon átsétáltunk majd leültünk a lábánál olvasni. Ennyi. Egyszer jártam arra de az emléke mégis egyből feljött.

Amint oda értem az ismerős hídhoz, megláttam egy alakot aki épp a korláton üllt. Egyből oda rohantam...

Bakugou szemszög: 

-Hát akkor ennyi volt... - gondoltam magamba mikor ledobtam az elszívott cigicsikket s az pár másodpercen belül a vízben landolt kioltva "élete lángját". 

Már készültem volna elrugaszkodni, hogy kövessem a példáját, mikor két vékony, mégis erős kezet éreztem meg magam köré fonódva s az hirtelen visszarántott a járdára.

-Te normális vagy?! -köpte oda gondolkodás nélkül a szavakat én pedig a földről figyeltem tevékenységét. - Tudod hogy aggódtam érted?! Végig rohantam az egész várost! Ráadásul itt talállak! A hídon ember! - kezdtek el könnyek gyűlni a szemébe, de nekem is kellett erő hogy visszafogjam magam s közben fel bírjak tápászkodni.

-Te ezt nem értheted! Majdnem meghaltál...miattam! és tudom jól hogy mekkora fájdalmat okoztam neked! Mekkora csalódást!....-  és elcsattant az első pofon. Nekem szándékozták. Lenéztem a lány szemébe mire láttam hogy azt már egy konnyfátyól takarja. - (név)... - mondtam ki nehézkesen de ő megint közbe vágott.

-Baka! Az egyetlen fájdalom amit okoztál az csak az volt hogy láttalak öngyilkosságot megkísérelni. Láttam hogy képes lennél eldobni az életed...és engem is.. - ragadta meg ruhámat a mellkasomnál és mostmár ténylegesen hullottak a könnyei. Szerinted kiért löktem fel sorra az embereket az utcán?! Hát kurvára nem azért mert olyan kedvem volt! - hordott le - Sírhatsz, összetörhetsz, de mindig állj fel onnan ahová ledobtak! Mindig kelj föl és rúgd őket pofán! Nem akarom hogy feladd, érted?! Ne akarj soha véget vetni az életednek! Ne akard soha eldobni azt! - mondta még mindig rángatva engem majd fejét a mellkasomhoz nyomta és már csak rázkódó vállát láttam. - Ígérd meg Katsuki, hogy soha nem adod fel! Soha ne add fel, nem akarom hogy elmenj. Ígérd meg hogy soha nem hagysz el! - mondta már az utolsót megint nagyobb hangal mire a könnyeim már nálam is utat törtek. 

-Ígérem. 

-Ígéred Bakugou Katsuki hogy soha nem hagysz el?! - ordította kérdését mintha süket lennék.

-Ígérem hogy soha nem hagylak el! - ordítottam a válaszomat vissza s szorosan magamhoz öleltem. 

Pár másodpercig még így álltunk majd egyszer csak éreztem hogy (név) már nem áll a lábán. 

-Héjj! (név)! Szólalj meg! - kezdtem el rázni karjaim között de ő nem ébredt fel. Rátettem kezemet a homlokára és éreztem hogy szinte belülről forr az egész teste. Gyorsan fölkaptam és úgy futottam vissza a korházba. Közben pulcsimmal betakartam hogy ne fázzon. 

-Hihetetlen...egy ilyen gyenge lány képes volt idáig elrohanni...ráadásul betegen és sérülten, csakis azért hogy megmentsen engem. Rendben, eldöntöttem. (név) mellett maradok. Nem hagyom hogy bárki is bántsa és mindig mellette leszek bármi is történjen.