Ophelia

1.

1971. július

Gyönyörű reggel volt. Minden olyan békés volt: ahogy kel fel a nap, a madarak csicsergése és ikerbátyám szuszogása. Nehéz éjszakája volt szegénynek, úgyhogy a lehető leghalkabban akartam kimenni a szobából. De ez miért is sikerült volna? Amint felálltam megbotlottam a saját lábamban, és kis híján arcra estem. Ezzel a malőrrel sikerült felébresztenem a bátyámat, aki kissé kómás hangon megszólalt:

– Hová mész, Lia?

– Lemegyek reggelizni – válaszoltam halkan. – De te aludj még, nagyon korán van.

Az utolsó mondatot nem is kellett volna mondanom, hiszen akkorra már lehunyta a szemét és újra elaludt. Halkan lementem a konyhába, ahol főztem teát, majd elővettem a tegnapról maradt sütit és elkezdtem reggelizni. Mikor befejeztem elpakoltam magam után és elindultam felöltözni. Egy egyszerű farmer rövidnadrágot vettem fel sötétszürke pólóval. Ránéztem az órámra. Fél nyolc. Hogyhogy anyuék még nincsenek fent? Mivel egyedül én ébredtem ma ilyen korán, elkezdtem olvasni.

Nagyon belemerülhettem a könyvbe, mert a következő, amire feleszméltem az a bátyám kopogása volt.

– Gyere, Lia! Anya csinál bundáskenyeret.

Nos, ennél jobb ürügyet nem is találhattam volna arra, hogy végre kimásszak a szobámból. Ahogy kinyitottam az ajtót, megéreztem az ínycsiklandozó illatot. Gyorsan lesiettem a lépcsőn, majd leültem a bátyám mellé.

– Tessék, egyétek, amíg meleg – mondta anyu, miközben letett elénk egy nagy tányért. A tegnapi süti, amit reggel ettem ide vagy oda, bundáskenyeret akármikor, akármilyen mennyiségben tudok enni. Már éppen nyúltam volna a következő kis áldozatomért, amikor valami megkopogtatta az ablakot. Mindenki odanézett, de én álltam fel először, hogy beengedjem a kis baglyot. A madár, mint aki nagyon otthonosan érzi magát, egyenesen a székem támlájára repült. Értetlenül néztünk az új jövevényre Először még eligazgatta a tollait, majd végre kinyújtotta az egyik lábacskáját a bátyám felé. Ő óvatosan felé nyúlt, majd lecsatolta róla a leveleket.

– Tessék, Lia. Ez neked jött – nyújtotta át az egyik levelet. Mindketten rögtön kibontottuk. A bátyám arcára először döbbenet ült ki, majd levakarhatatlan vigyor. Én eközben kábán nyújtottam egy darab kenyeret a bagoly felé, aki aztán elrepült. Miután harmadszorra is végigolvastam a levelet, akkor hittem el azt ami benne állt. Hölgyeim és uraim, felvételt nyertem a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába.

****

Sziasztok, ez az első történetem, amit feltettem ide. Ha bármi észrevételetek van, nyugodtan osszátok meg velem.